Sokat kérsz! - 1. rész

Sziasztok. Meg is hoztuk az első részt. :) Reméljük tetszeni fog nektek. Az ismertetőt itt nézhetitek meg. 

Jó olvasást~

Yume Nissy írja Jimint

Zsuzsi~ írja Jungkookot 

Jimin

Nagyot nyújtózva lépek a friss levegőre, mikor végre leengednek erről az átkozott repülőről. Hogy egy út ilyen sokáig tartson... Amikor legutóbb Amerikába utaztam, mintha nem tartott volna ilyen sokáig.

Most, hogy visszajöttem Koreába, a szülőföldemre, apró mosollyal ajkaimon indulok meg, egy ismerős arcot keresve. Taehyung igazán említhette volna, hogy ilyen hosszú és unalmas egy út. Ő többet utazik a két kontinens között. Igaz, ő a családi magángépével, míg én kivételesen csak az első osztályon utazhattam. A szüleim előre jöttek a mi magángépünkkel.

A tömegben keresve az említettet, tekintetem újra végigvezetem az embereken, mígnem meg nem látom barna hajkoronáját a bejárat mellett. Amint ő is észrevesz, gyermeki vigyorral kezd el felém szaladni. Megkuncogom, ugyanis nagyon imádni való ilyenkor. 

- Jimiiiiiiin! - veti magát nyakamba boldogan. Kelletlenül, de viszonozom ölelését,  próbálva megtartani az egyensúlyomat. Fene bele, hogy ilyen magas. 

- Taehyung. Neked is szia. - húzom széles mosolyra ajkaimat. Rég volt már, hogy

utoljára Amerikába jött és úgymond... kielégített.

- Sziaa! Milyen volt az út? - indult meg a kijárat felé, én pedig utána a bőröndömmel. Véletlenül se segítsen.

- Hosszú, unalmas és... magányos. - vetem rá csábos pillantásomat, mire kissé elpirulva fordul el, kuncogva egyet. 

- Ma biztosan nem leszel az. - húzza kaján vigyorra telt ajkait. Hát igen, a nők mellett az ilyen szép férfiak is kellően csábítóak. - Tulajdonképpen, miért jöttél vissza Koreába? Nem sokat mondtál erről. - nagyot sóhajtok, ugyanis én magam sem tudom a teljes választ.

- Annyit tudok, hogy a szüleim az amerikai cégünket össze akarják vonni egy koreai multicéggel, és hogy ehhez valamiért én is kellek. - simítom kezem tarkómra. Hirtelen jött a hír, nem is értem, mi közöm nekem ehhez. Nélkülem is tudnak üzletet kötni.

Az épület előtt várva a kocsit, Taehyung hétköznapi dolgokról mesél, ami elmondhatatlanul untat. Egyedül az arcát bámulom, míg a gondolataim már az este körül forognak. Nem hétköznapi kapcsolat van köztünk. Én úgy hívom, barátság extrákkal, de bárki, aki tud erről, jogosan gondol minket szexpartnereknek. Legtöbbször, amikor találkozunk, elmegyünk egy kávézóba, esetleg egy étterembe, hogy meghozzuk a kellő hatást éjszakára, amit természetesen együtt töltünk. A kezdetektől így van, semelyikünk nem képzel többet a dologba. Legalábbis szerintem.

Mire végre megérkezik a hosszú, fehér gépjármű, hanyagul a sofőr kezébe adom a bőröndömet, majd Tae-t előre engedve beülünk a kényelmes ülésekre. 

Jungkook

 Boldogan bújok Suga karjaiba, arcomat nyakhajlatába fúrva, beszippantva általam úgy szeretett illatát.

Már több, mint két éve együtt vagyunk Igaz, a szüleim nemigen örülnek neki, hogy egy lemezkiadó cég fiával vagyok együtt, mondván inkább magasabb jövedelmű cégek gyermekei között kutakodjak, akik megütik a mi évi jövedelmünket. Baszki, nem is az a bajuk, hogy a pasikhoz vonzódom, hanem, hogy a pasim nem olyan gazdag, mint én. Ebből adódóan sokszor veszekszem a szüleimmel, ám elfogadták egy feltétellel; ha mindig azt csinálom, amit mondanak és a cég lesz nekem az első. Természetesen bele mentem, hisz így azzal lehetek, akit szeretek.

Suga arcomra simuló keze zökkent ki gondolataim hadából, ujjait az államhoz vezeti, ezzel kényszerítve, hogy nézzek rá. Halvány mosolyra húzza ajkait, lassan enyémre hajolva, egy lágy csókot kezdeményezve, amibe még a lelkem is bele remeg. Boldogan viszonozom ajkai játékát, míg kezével – ami nem arcomon pihen -, derekamat karolja át, ezzel közelebb húzva magához.

Szerencsére, nincs senki a park ezen felén, ezért is szeretünk itt lenni. Itt bármit megtehet… na jó, csak diszkréten, de itt nem égetnek lyukat az ember tarkójába a kíváncsi szemek.

Szó se róla, nem zavar, hogy meleg vagyok, és nyíltan vállalom is, még a suliban is simán rámászom Sugára, ugyanis a gazdagok világában nem ritka az azonos nemek közötti kapcsolat. Jó, máshol se ma már. Mégis, néha kell a magány.

 – Nyuszi, nem kéne menned? – enged el, karórájára pillantva.

Frusztráltan szusszantok egyet, kifejezve nemtetszésemet a „Nyuszi” jelzőre, bár már igazán megszokhattam volna, és ha ő mondja, még nem is zavar… annyira.

Reakciómra csak egy elégedett vigyor jelenik meg arcán, mire automatikusan forgatom meg szemeimet.

A szüleim kijelentették, hogy ma egy nagyon fontos találkozónk lesz, ami a cég jövőjét változtatja meg és, hogy anyám szavait ismételjem: „Ne merj késni, kisfiam, különben egy hétig a kertben alszol a macskáddal együtt”. Nem kedves? Az oké, hogy én kint alszom, na de Skay is? Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy anyámnak van-e szíve.

Skay-t Suga vette nekem, mikor az előző cicám meghalt. Ugyan olyan fontossá vált nekem a fehér hosszú szőrű perzsa macskám, mint Lia, a kis cirmos.

Mélyet sóhajtok, számat is összepréselve nézek rá.

 – De, nem hiszem el, hogy már ennyi az idő. – nyüszítek fel, ujjainkat össze kulcsolva, így indulva meg a park kijárata felé.

A sok járókelő között sétálva nem kerüli el a figyelmemet, hogy Suga megint egy másik fiú után néz. Még nem is zavarna, hisz én is megnézek magamnak egy-egy helyesebb srácot, de ez az utóbbi időben eléggé gyakorivá vált, és őszintén, ez kissé zavar, bár az istenért nem mondanám el neki. Még azt hinné, megint féltékeny vagyok, én meg nem akarok újabb veszekedést.

Lehajtott fejel indulok meg ki a kapun, folyamatosan Suga ujjaival játszva.

Jimin

Amint végre a lakosztályomra érünk és a cuccomat is felhordják, hatalmas sóhajt hallatva zuhanok a kanapémra. Lassan elernyedt izomzatom tudatja velem, mennyire fáradt is vagyok most. Szemeimet behunyva próbálok ellenállni az erősnek tűnő lámpafénynek, hátha az magától lekapcsolódik. Néma könyörgésem süket fülekre talált, ugyanis egyetlen társaságom, Taehyung a kanapét besüllyesztve tudatja velem közelségét. Hallani egy halkabb pukkanást és mocorgást, ami nem elég, hogy én most megmozduljak. Viszont, amint meghallom a jellegzetes csordogáló hangot, lassan kinyitva szemeimet emelem tekintetem a pezsgőspoharakra. Halovány mosoly húzódik ajkaimra, amint realizálom, hogy a kedvenc boromból tölt két pohárba, melyeket az üveget letéve felemel, és egyiket egyenesen kezembe adja.

-         Üdv itt, jó újra látni, Jimin. – mosolyodik el huncutul. Ezt imádom benne. Mindig meghozza a hangulatot.

Koccintunk, majd hátradőlve a kényelmes ülőalkalmatosságon, jókat kortyolunk az ízletes, vörös folyadékból. Végig egymás szemeibe nézünk, ami nekem egy kicsit… semmitmondó. Nem érzek semmit, ha az ő szemeibe nézek. Még akkor sem, ha az övéi furcsán csillognak. Köztünk csak testi kapcsolat van, nem véletlenül. 

A körök egymást követik, mígnem az üveg tartalma szinte teljesen elfogy. A maradékkal egyikünk sem foglalkozik, helyette egymás szájában keresünk édes ízeket. Nem mondom, hogy kellemetlen lenne, sőt! Ha már meghozta a kellő hangulatot, akár mehetnénk tovább is.

Ölembe ül, én pedig gondolkodás nélkül hajolok kulcscsontjához, megízlelve selymes bőrét, amit már annyiszor volt alkalmam megízlelni. Lassan gombolni kezdem ingét, egyre szabadabbá téve mellkasát, amit jóleső sóhajokkal díjaz. Egyre jobban beindulok hangjára. Épp nyakát szívom, belőle pedig kiszakad egy halkabb nyögés, mikor a bejárati ajtó felől kopogás hallatszik.

-         Jimin, az anyukád vagyok! Hallasz? – Taehyung mozdulatlanul pillant az ajtó felé, míg én magamban elmormolok egy imát, hogy be ne nyisson. Nem tudnak a kapcsolatunkról Taehyunggal. Azt hiszik, sima barátság a miénk. Nem is ellenzik, elég gazdag családból származik ő is.

-         Igen, tisztán és érthetően, anya. – kiabálom ki neki, teljesen komoly hanggal. 

-         Fél óra múlva legyél kész, öltönyben! A szekrényedbe hozattam párat, válassz egyet. – erre a mondatára csak megforgatom szemeimet. Már így is vett nekem több gardróbnyit, de mindig szerez minimum ötöt minden alkalomra. Értelmesebb dolgokra nem tudja költeni a pénzét? – Ha felöltöztél, gyere le a hallba. El ne késs, ez nagyon fontos. – miután befejezi, anélkül, hogy benyitna, hallhatóan elsétál az ajtótól. Lehetetlennek tartom, hogy nem fáj a lába, akkora sarkú cipőket hord mindig.

Kelletlenül horkantva egyet mászok ki Tae alól, aki időközben visszagombolta ingét. Mindkettőnk arcán tisztán kivehető a csalódottság. Gondolom, ő sem véletlenül vette azt a bort.

-         Este bepótoljuk. – nézek rá biztató szemekkel, majd megindulok hálószobám felé.

Jungkook

Miután egy gyors csókkal elváltam Sugától, belépek a hatalmas kerítések által takart kertünkbe és egyenesen a nagy bejárati ajtó felé veszem az irányt. 

Kulcsomat előhalászom zsebemből, majd miután a zárba helyezem, el is fordítom azt. Belépve a hatalmas házba, rögtön az egyik szolgáló rohan felém, hogy segítsen levenni a kabátom, amit én viszont nem hagyok. Komolyan nem értem, minek nekünk ekkora ház és ennyi szolgáló. Az istenért, tudok öltözni. 

Az egyetlen jó dolog ebbe a hatalmas házba, hogy anyáéktól a legmesszebb lévő szobát kaptam meg, így nem zavarnak folyton. Félreértés ne essék, imádom a szüleimet, de utálom, hogy nekik csak a pénz számít.

Miután nagy nehezen sikerül leráznom szolgálóink hadát, felrohanok a harmadik emeleten lévő szobámba, ám a másodikon megállok egy pillanatra.

 – Anya, Apa megjöttem. – kiáltom el magam, mire anyukám lágy vonásait pillantom meg, ami így megállításra késztet. 

– Kooki szívem, de jó, hogy időben ideértél. – indul felém, hogy homokomra adhasson egy lágy csókot.

Őszintén kikészít néha, de azért imádom. Bár még a reggeli fenyegetésén nem sikerült túltennem magam. 

– Igen, volt más választásom? Amúgy is, tudod jól, hogy mindig időben érkezem és segítek, ahol tudok. – morgok kelletlenül, mire meghallom édesanyám csilingelő nevetését. Arcomat felfújva kezdek pufogni azon, hogy mégis miért nevet ki? 

- Ugyan szívem, tudod, hogy csak vicceltem. – mosolyog lágyan. Aha, de ha késtem volna, simán megteszi. – Fent van a gardróbodban a sötétkék öltönyöd, kigőzöltettem neked, kérlek, azt vedd fel.  – néz végig rajtam lágyan.

Anya tipikusan az a nő, akiről azt hiszi az ember, hogy még a légynek se ártana… csak mondj neki nemet és már azt is megbánod, hogy a világra jöttél. Erős, határozott személyisége van. Hosszú, derékig érő fekete haja, most kontyba van fogva, amúgy is hibátlan bőrét lágy estélyi smink szépíti, kissé vékonykás ajkán enyhén sötétebb rózsaszínű rúzs pihen, kihangsúlyozva ajka tökéletes ívét. Úgy látom, új estélyit vett, mivel ezt a vajszínű, csipkés darabot még nem láttam, de remekül áll rajta. 

– Rendben. – mosolyodom el, bár nem értem, miért pont most kezd beleszólni az öltözködésembe, ugyanis eddig nem tette, de lehet, van valami köze a nagyon fontos vendégeinkhez. – Amúgy, új az estélyi? – nézek rá, mire szemei boldogan csillannak fel. Hiába, tudtam, hogy erre várt. 

– Igen, ma vettem. Hogy áll? – fordul körbe, amit én egy lágy mosollyal nézek végig. 

– Nagyon szép vagy benne. – mondom el az igazat.

 – Köszönöm, szívem. Nos, én megyek, még megnézem a tálalót. – indul le a lépcsőn, ám hirtelen megáll, és hátra néz. – Fiam, bízom benned, ne okozz csalódást. – mondja szigorúan, mire meglepetten nézek rá, ám ő még egy mosolyt küldve indul is le, meg se várva kikívánkozó kérdésemet.

Nagyot nyelve indulok meg szobám felé. Nem értem, miért mondta ezt és miért így… Vajon mit tervez? Ennyire fontos lennék ennél a találkozónál? Lehet, mint jövendőbeli elnök. Hisz apa után én leszek a cég elnöke. Vagy… ah, miért foglalkozom én most ezzel?

Belépve szobámba lehajítom magamról ruháimat, hogy fürdőmbe mehessek felfrissíteni magam a mai estére.

Jimin

Orrnyergemet masszírozva erőltetem meg – talán feleslegesen is – az agytekervényeimet. Egyszerűen nem tudom elképzelni sem, minek kellek én ide. Pihenni sem hagytak időt. Amint leszálltam a repülőmről, a hozzáteszem nem rövid út után, autókázás követi a másikat. Fél órát hagytak ma pihenni összesen, amit kitöltött 5 perc petting Taehyunggal, majd a továbbiakban a készülődés egy találkozóra, fogalmam sincs, kikkel. Tényleg, ideje lenne megkérdezni, elvégre nem úgy néz ki, mintha a szüleim tájékoztatni szándékoznának.

-         Apa… Pontosan, hová is megyünk, kikkel találkozunk és miért? – nézek enyhén bátortalanul édesapám szemeibe, aki velem szemben ül a limuzin vörös selyemhuzatos ülésében. Kicsit aggódom a válasza miatt, és azért is, hogy mit gondolhat rólam. Nem túl erős köztünk az apa-fia kapcsolat, épp ezért féltem a pozíciómat, mint a családi vállalatunk következő elnöke.

-         Jimin. Egy-két dolgot az orrodra kötnék itt és most. Egy, viselkedj rendesen, próbálj meg minél nagyobb szimpátiát kelteni a vendéglátóinkban. Talán ez a legfontosabb dolog, amit most tudnod kell. – erre határozottan bólintok. Ez nem nehéz, ezt eddig is csinálnom kellett. Tenni a szépet és a jót mindenkinek. – Kettő, ha bárki kérdezi, meleg vagy. – erre azért megemelkedik a szemöldököm. Lopva anyám felé sandítok, hogy megbizonyosodjak róla, apa nem viccelt ezzel a hozzászólással. Sajnálatomra, anya ugyan olyan komoly ábrázattal pásztáz engem, ami megijeszt. Már épp kérdeznék rá, hogy miért, de apám közbeszól. – Csak csináld, amit mondok! – enyhe idegességet látni az arcán, amitől azonnal megfagy ereimben a vér. Lassan bólintok egyet. Végül is, kit érdekel, miért, nem igaz? – Ma bemutatunk egy családnak. Ha szerencsénk van, már pedig nagyon úgy tűnik, van, nyélbe üthetünk egy nagyon kedvező üzletet velük. Az, hogy sikerül-e, csak rajtad múlik. Szóval, három: ne okozz csalódást. – erre az utolsó mondatára lehunyom szemeimet, sóhajtva egy nagyot. Ismét bólintok, jelezve a beleegyezésemet. Már nagyon sok csalódást okoztam neki, egy esélyem van, amit nem szeretnék eljátszani. 

Az út további részében egymáshoz sem szóltunk. Mindenki csendben ült, míg meg nem érkeztünk a miénkkel körülbelül egyforma magas épülethez. Már kívülről látszik, mennyire fényűző, tágas az egész. Megkockáztatom, hogy a miénknél is nagyobb. A kocsi lefékezését az ajtó nyitódása követi. Előreengedem szüleimet, majd én is kilépek a járműből a kellemes, friss levegőre. Mélyet szippantva a hűvös oxigénből túrok narancsos hajamba enyhén frusztráltan. Vajon mi lesz itt... Mi az a hülyeség, hogy meleg vagyok? Mindenki tudja, hogy főleg hölgyek és csinos arcú férfiak vonzanak csak. De főleg a lányok.

Amint a bejárati ajtó elé érünk, apám egy utolsó, jelentőségteljes pillantást vet hátra felém, mire a hátamon végigfut a hideg. Anyám ezzel ellentétben biztató szemekkel néz íriszeimbe, amitől némileg megnyugszom ugyan, de nem teljesen. Az ajtót rövid időn belül kinyitja egy cseléd, aki beljebb invitálva bennünket vezet egy nagy, lépcsőkkel teli előszobaszerűségbe. Előszoba? Ez egy ház méretű terem. A mi házunkban sincs ekkora szabad tér.

Még beljebb vezetve bennünket, egy bálterem szerű helyiségben találjuk magunkat. Középen egy hatalmas asztal helyezkedik el, megpakolva mindenféle étellel, ami szem-szájnak ingere. 

-         Jó estét, Mr. Park. – hallok meg balomon egy kedves, női hangot. Odafordulva veszem csak észre a házaspárt, akiké valószínűleg ez a ház. Mellettük áll egy viszonylag korombeli fiú. Talán azért fiatalabb. Egész kis cuki pofija van. 

-         Mr. és Mrs. Jeon! Örvendünk a találkozásnak. – enyhén meghajolva fejezzük ki üdvözlésünket egymás felé. Egy rövid bemutatkozás és bájcsevej után az asztalhoz vezetnek, amihez készségesen le is ülök, jobbomon apámmal, balomon a fiúval. Ha jól emlékszem… Jungkook.

Jungkook

Ez a bemutatkozás kissé viccesre sikeredett, legalább is számomra. Ugyan is, a szülők - mint kiderült -, nagyon is jól ismerik egymást. Anya és Mrs. Park együtt voltak ma ruhát vásárolni. Apa meg a kissé ijesztő kiállású Mr. Park, ha jól vettem ki, együtt golfoztak… Uh, utálom a golfot, a világ egyik legunalmasabb sportja, viszont a kosár egy sokkal izgalmasabb sportág. Egy szóval inkább nekem és –ha jól tudom -, Jiminek kellet bemutatkoznunk. 

Kissé feszélyezve ülök jobbomon Jiminel, míg velem szemben apám foglal helyet, elég jelentőségteljes pillantásokkal ostromolva. Értem én, hogy fontos ez a vacsora, de mi a faszért csinálják ezt? Idegesítő és egyben ijesztő. Ah, és még Skay se lehet itt, be kellett zárnom a szobámba, hogy ne zavarja a vendégeket. Kegyetlen ez a világ!

Fapofával hallgatom szüleim és a Park család között zajló beszélgetést, míg ki nem hozzák a leves a szolgálók. Miután mindenki megkapta az adagját, hozzá is látunk az ínycsiklandozó illatú leves elfogyasztásához.

Szemem sarkából viszont elkezdem felmérni a mellettem ülő, talán pár évvel idősebb fiút. Meg kell hagyni, nagyon helyes, gyönyörű ajkai vannak, az arca makulátlan, ráadásul hihetetlenül izmos – igaz, az öltöny elégé eltakarja a kilátást -, ám volt szerencsém végigmérni még az előszobában. Izmos láb, kerek fenék… mit ne mondjak, nem panaszkodhat.

 Olyan szinten elmerülök teste elemzésében, hogy észre se veszem, szinte már nyíltan bámulom, csak akkor, mikor szemeink találkoznak, ő pedig egy elégedett vigyorra húzza dús, piros ajkait. Zavartan kapom el szememet róla, hálát adva az égnek, hogy a szülők ebből semmit nem vettek észre. Már emelnék egy újabb adag folyékony ételt az ajkaimhoz, mikor még mindig arcomon érzem elégedett tekintetét. Megunva, hogy szinte lyukat éget az arcomba, felé fordítom fejem, szemöldökömet szinte homlokom közepéig húzva. Bár ne tettem volna! Szemeivel folyamatosan engem mustrál, és ha nem hinném, hogy heteró, megesküdnék, mintha vetkőztetne sötét íriszeivel.

Értetlen szemekkel nézek övéibe, sugallva, hogy nem igen érdeklődöm iránta, hisz számomra csak egy fontos cég fia. Semmi közünk egymáshoz. Szinte már farkas szemet nézünk egymással, mikor is apám hirtelen feláll, és mindketten felé kapjuk fejünket.

Határozottan húzza ki magát, jelentőség teljes pillantást vetve rám és a mellettem ülő fiúra. Lágyan elmosolyodik, míg szemeit végigfuttatja Jimin szülein és anyámon. Eközben a szolgálók az egyik legjobb pezsgőnket öntik ki poharainkba, és ahogy végeznek, ki is mennek, egyedül hagyva a két családot.

Nem igazán értem a helyzetet általában a pezsgő csak a vacsora végén szokott jönni, de úgy látszik, ez egy rendhagyó alkalom. 

Apám pohara után nyúl felemelve azt, mire mi is megfogjuk poharunkat, minden figyelmünket rá szegezve.

 – Nos, úgy gondolom, nem is lenne jó dolog tovább húzni az időt a bejelentéssel. – mosolyog kedvesen Mr. Parkra, aki egyetértően bólint, mire apám folytatja. – A cégeink egyesülni fognak, fiúk. – emeli ránk szemeit boldogan. Értetlenül nézünk egymásra Jiminnel. Látszik, hogy őt is meglepte a hír. – Hogy ez hivatalos legyen, egy házassággal kötjük meg. – emeli fel poharát, mire anyuék is felállnak egy hatalmas mosollyal arcukon, mind felénk nézve. – Gratulálunk az eljegyzésetekhez, fiúk. 

Mindjárt elájulok!