Sokat kérsz! - 25. rész

Sziasztok. Mint már mondtuk sajnos nagyon lassan haladunk, rengeteg dolgunk van, de szerintem ez az időszak mindenkinek ilyen. Nagyon igyekszünk, de kérlek nézzétek el. Ha ennek vége megint bepörgünk. Ezen kívül nagyon örülnénk pár visszajelzésnek, mert igaz lassabban haladunk, de ugyan úgy örülnénk pár kommentnek.

Jó olvasást <3

 Yume Nissy írja Jimint
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot

Jimin

Az ékszerbolt előtt állva várom, hogy Süti végigfolyassa a nyálát az üvegen. Aranyos, ahogy a gyűrűket nézegeti, mintha mindegyik darabra egyformán vágyna, és belehalna, ha nem kapná meg az összeset. Szívszorító látvány, annak ellenére, hogy engem nem nagyon izgat a téma. Úgyis csak egy fajta kell, egy sima, arany karikagyűrű. De lehet, hogy Jungkooknak mégis valami egyedi, különleges darab kellene…

-         Nézd, ez mennyire szép! – mutat izgatottan az egyik legdrágább darabra, amely nem is az ő mérete. Semmi extra szerintem, de azért hevesen bólogatok, hogy igen, nagyon szép. – Úristen, ami mellette van, az is csodaszép! – tapad rá jobban az üvegre, ami szerintem már könyörögne, ha tudna beszélni, hogy hagyjuk már békén. Megadva magam lépek közelebb a kirakathoz, hogy én is végigpásztázzam a gyűrűket. Van is egy, ami tetszik, semmi gyémánt vagy hasonló nincs benne. Csak bele van vésve egy érdekes minta, de nincs benne semmi extra, és pont ez tetszik benne.

-         Erről mi a véleményed? – mutatok a nekem tetsző gyűrűre, mire Kook is odakapja a tekintetét.

-         Ez nagyon érdekes. Nem is láttam még ilyen eljegyzési gyűrűt. – csodálkozik el édesen, majd rám emeli csillogó íriszeit elmosolyodva. – Neked az tetszik?

-         Szerintem igen. El tudnám képzelni magamon. – mosolygok rá vissza őszintén. Bár, úgy is csak emlékbe lenne elrakva, szóval nem érdemes megvenni.

-         Én is el tudnám képzelni rajtad. – ránt vissza a valóságba Jungkook, ismét a kinézett darabhoz fordulva, mélyen elgondolkozva. – Szerintem nekem az tetszik, ami ott van külön. – mutat egy… igen, ahogy várható volt, arra a gyűrűre, ami külön van választva a többitől, még egy külön üvegburával is lefedve, mivel annyira kurva drága. Gyakorlatilag a legdrágább a választékból… - Tudom, ezt még mi sem engedhetjük meg magunknak, bármilyen gazdagok vagyunk, pazarlás lenne. – neveti el magát elpirulva, mikor rám néz. Most veszem csak észre, milyen arcot vágok, mióta kiválasztotta a gyűrűjét.

-         Hát elég sok rajta a… gyémánt. – pillantok ismét elképedve az aranygyűrűre, amely körbe van rakva legalább három sorban gyémántokkal, köztük apró, vésett csíkokkal. Te jó ég, mennyi nulla van az árcímkéjén…

-         Igen, elég sok… - szomorodik el hirtelen, amitől én is úgy érzem, hogy elment az életkedvem. – De pont az tetszik benne, hogy ennyire kitűnik… Mármint, nem mindenkinek van ilyen, sőt! És az én méretem, meg minden… - vakargatja meg a tarkóját zavartan. Tényleg nagyon szeretné.

-         Szerintem is illene hozzád ez a darab. – simítok derekára érzékien mindkét kezemmel hátulról, közelebb vonva magamhoz, arcomat nyakába fúrva. Érzem a bőre melegét, az illatát, hallom, ahogy mélyen felsóhajt. Basszus, megint kívánom.

-         Jimin, szerintem menjünk. Tudod, a próba… - fejti le kezeimet, amit egy elégedetlen sóhajjal hagyok is neki, mivel igaza van… Nemsoká ott kéne már lennünk. – Megnézed? – mosolyog rám, majd kézen fogva elindul az üzlet felé.

-         Balszerencse esküvő előtt látni a menyasszonyt.  - kacsintok felé, féloldalasan elmosolyodva, mire visszatér belé az élet, és vállon csapva elneveti magát. Ilyen édes nevetést.

-         Ki a menyasszony, hm? – kuncog, tovább sétálva.

-         Majd te, főleg, ha rád adom azt a combfixet. – nyalom meg ajkaim, ahogy ismét elém tárul a kép, ahogy… ebbe most ne menjünk bele.

-         Olyan nem lesz… - vörösödik el és elfordítja a fejét, ami egyértelmű jele annak, hogy ő is szeretné, csak nem mondja ki. – De akkor nem jössz? – pillant vissza rám.

-         Valamikor meg kell vennem a nászéjszakás eszközöket. – kacsintok rá, mire elkerekednek a szemei és az eddiginél is pirosabb lesz.

-         EszközöKET? – képed el, ajkai is résnyire nyitva maradnak. Kedvem támadna felfalni…

-         Jó sokáig fogunk szórakozni, édes… - rántom közelebb magamhoz, és leszarva, ki mit gondol, elengedem a kezét és a derekára téve vezetem magam mellett. Olyan jó az alakja, kényelmesen tudom pihentetni rajta a kezem, még ez is vonzó benne.

-         El tudom képzelni… - forgatja meg szemeit, de látom bennük, hogy már majd kiugrik a bőréből, annyira boldog. Ő is várja, ő is akarja, érzem.

A bolt elé érve megvárjuk az anyukáját, aki odaérve csókkal és öleléssel fogadja Sütit, míg velem csak kezet fog. Nem baj, furább lenne, ha engem is puszilgatna. Miután elejtett még néhány perverz megjegyzést, rögtön be is mennek a giccses, és meglehetősen drágának tűnő esküvői ruhaboltba. Visszafele indulva ismét elballagok a gyűrűkkel teli kirakat mellett, és akaratlanul is megállok. Azt a gyűrűt nézem, amit Süti annyira szeretne. Végül is illene a szeméhez, úgy csillog és olyan szép. 

Tökéletesen illik Jungkookhoz, stílusban is. Szemem elé tárul a kép, ahogy mind a ketten boldogan ülünk egy puccos étteremben, Süti édesen nevetgél, ragyogó szemei találkoznak az enyéimmel… Majd letérdelek elé, és megkérem a kezét ezzel a gyűrűvel. Ő boldogan, könnyezve a nyakamba ugrik, egyfolytában igeneket kántálva, míg az ujjára húzom a kinézett gyűrűt.

Hirtelen ötlettől vezérelve, eredeti úti célom – a szex shop – helyett egyenesen a gyűrűs boltba sietek. Át sem gondolom rendesen, de őszintén? Nem is szeretnék gondolkozni rajta. Meg fogom kérni Jungkook kezét, ezzel a gyűrűvel. Ő többet ér nekem, mint a pénz, és ezt be is bizonyítom neki. Basszus, rá fog menni minden megtakarításom, de megéri. Talán, miután megvettem a két szimpla karikagyűrűt –amit igaz a szüleink vesznek, de csak később kapom vissza a pénzemet-, lesz egy kis maradék is, meg majd egy-két játékszerrel kevesebbet veszek. Így még talán marad pénzem a nászút után venni neki egy-két apróságot.

Na, akkor vegyük meg azokat a gyűrűket…

Jungkook

            Kissé nyűgösen állok fel ismételten a pódiumra, hogy anyám, Mrs. Park és két unokanővérem, kik a koszorús lányaim lesznek – Seohyun és Yoona – a huszonharmadik fehér szmokingban elemezzenek ki… HUSZONHÁROM!!!! Hát mit követtem el én, hogy ezt érdemlem? Jó, nem arról van szó, hogy nem érdekel, mert de. Viszont én szerintem a tizenkettedik volt a legjobb. Lágy, fehér selyemből készült. Szűkített fazonja kiemeli keskeny, mégis férfias csípőmet. Mandzsettái aranyozottak s mellkasomnál lévő zseb pereme szintén arannyal díszített. Pont elég, de már a csillogós zakóknál járunk, és ha öt percen belül nem vehetem le magamról ezt a… borzalmat, el fogom hinni, hogy egy mágikus univerzumban vagyok csili-vili egyszarvúkkal és szivárványt fogok okádni.

  Jó, szeretem a csillogást nem is kicsit, főleg az ékszerekben, de a ruhákban…

- Na, kicsim, erőltess egy kis mosolyt az arcodra, úgy nézel ki, mint egy búval baszott zombi, akin kétszer áthajtottak egy úthengerrel. – néz anyám kedves mosollyal arcán engem. Hát, ha ezt vidításnak szánta, nem igazán sikerült…

- Kössz… - sziszegem fáradtan, oldalra nézve.

– Juna néni, szerintem Kooki már választott és nem akar többet próbálni. – néz anyámra Seohyun, kire én hálásan pislogok. Ő csak kedves mosolyra húzza ajkait és hosszú, festet szőke hajába túr szépen manikűrözött kezével. Anyám meglepetten fordul felém, értetlen szemekkel.

– De még láttam neked egy csomó szép öltönyt. – mutat a fogasra, melyen még legalább húsz öltöny fityeg.

– Anya, kérlek, ez az én esküvőm és nem akarok úgy csillogni, mintha diszkóba mennék, és azok az öltönyök már olyanok. Nekem ez tetszik. – lépek a számomra tetsző öltönyhöz, melyen végig vezetem ujjaimat, megbabonázva nézve, ahogy tudatosul bennem, én ebben akarok Jiminhez férjhez menni. – Anya, én azt akarom, hogy Jimin ebben lásson az oltár előtt. – nézek rá, kedves mosollyal ajkamon.

Anya ugyan bele élte magát a próbába, belátja, hogy ez az én esküvőm és nekem kell döntenem a ruhámmal kapcsolatban.

– Te leszel a legszebb a teremben. – fogja meg kezemet, könnyes szemekkel. – Hihetetlen, hogy férjhez mész. – puszil arcomra párás szemekkel. Igazság szerint most elmondanám neki, hogy ha nem kényszerítenének, akkor nem lenne esküvő, de akkor nem is ismerném Jimint és én tényleg hozzá szeretnék menni.

– Szerintem remek párja leszel az én Jiminenek. – lép hozzánk Mrs. Park telefonálása után, és vállamra teszi a kezét. – Már most rengeteget változott pozitív irányba, miattad. – jól esnek szavai és a kedveskedő gesztusa is. – Most beszéltem vele, mondta, hogy megvette a gyűrűket az esküvőre, amit veled nem tudott, mert ide kellett jönnötök. Ne aggódjatok, mindent visszautalunk nektek, hisz ezek a gyűrűk is több millió wont érnek. Nem akarjuk, hogy kevés pénzetek maradjon, amíg át nem veszitek a céget. Bár Jiminek vannak részvényei ugyan úgy, mint neked, de muszáj volt őt korlátozni. Amíg nem jöttél te, úgy szórta a pénzt, ahogy nem szégyellte… - gondolkodik el Mrs. Park, míg rosszallóan megrázza a fejét. – Viszont úgy érzem, visszaadhatjuk most már neki a részvényeit. – mosolyog rám biztatóan, ám szemei inkább hálásan csillognak, mik engem is meghatnak.

A ruhaboltból kilépve mindenkitől elköszönök, és úgy döntök, még mászkálok egy kicsit a városban, úgy is olyan jó meleg van. Kijött egy új játék, amit meg szeretnék venni – még jó, hogy én tényleg tudok bánni a pénzel, így nekem engedik, habár az én pénzem-. Meglepett, hogy Jimint így korlátozták, még csak nem is említette. Ezen elmerengve lépkedek az utcán célom felé, ám csengőhangom kiránt mély töprengésemből.

Meglepetten állok meg, kihalászva nadrágom zsebéből telefonomat, ám mikor meglátom a kiírt nevet, szemeim még inkább elkerekednek a döbbenettől. Suga az! Vajon mit akar? Őszintén elgondolkodom, hogy kinyomom, de az nagyon gyerekes húzás lenne tőlem. Egyszerűen nem helyes. Amúgy igen, megbántott, hazudott, de tudom, hogy nagyon szeretett. Ráadásul én már Jiminnel vagyok, így kicsit bátrabban állok ehhez az egészhez, habár ő is hazudott nekem… Na jó, felveszem.

– Szia Suga. – emelem fülemhez a készüléket, kifújva az eddig benntartott levegőmet.

– Nyu… - becenevem kezdetére fájdalmasan hunyom le szemeimet, ám hallom ő is észbe kap, s örömteli üdvözlését visszafogja. – Kook. Szia! Én… - hallom hangjában, hogy izgul és keresi a megfelelő szavakat is. Tudom, hogy szégyelli magát a történtek miatt. Ismerem. Viszont nem értem, mit akar. – Örülök, hogy felvetted. – találja meg hangját, s folytatja. – Tudom, hogy mekkora egy paraszt voltam. – mondatára felhorkantok, de nem szakítom félbe. – Én tényleg nagyon szerettelek… még most is. Nem akartalak megbántani. Te nagyon fontos vagy nekem és nem tudtam, hogyan közöljem, ráadásul elengedni se akartalak. A saját hülyeségem áldozatta lettem. Mert igen szeretlek, de most már tudom, hogy úgy, mintha az öcsém lennél. – halkul el hangja, ám nekem szavai fájnak. – Ne úgy értsd ezt, hogy nem szerettelek szerelemből, mert igen, képes lettem volna érted meghallani, de miután jött Hopi, ez az egész megváltozott… Ah Istenem. – sóhajt fel és lelki szemeim előtt látom, ahogy idegesen tarkójára simít, ahogy mindig is tette. – Hiányzol nekem és szeretném, ha megismernéd őt. Nem akarok rosszba lenni veled… Jimin nem érdekel, de még miattad vele is kibékülnék. Csak adj egy esélyt nekem és Hopinak. Ha megismered, rájössz, ő nem akart rosszat… én. – össze-vissza kezd beszélni magatehetetlenül, kissé remegő hangon, ahogy próbál meggyőzni, találkozzak azzal a személlyel, akivel megcsalt.

Nem tudom, mit képzel, ez kissé bizarr, de hangjából süt az aggodalom, és ha mélyen magamba nézek, én se karom őt teljesen elveszíteni. Ráadásul, ha jól tudom ez a „Hopi” Jimin egyik legjobb barátja, nyitnom kell feléjük, nem játszhatom örökké a sértettet főleg, hogy én se vagyok szent. Hiába nem feküdtem le Jiminnel, azért… voltak dolgaink.

– Rendben. – szakítom félbe folyamatos beszédét.

– Mi?

 - Rendben, találkozzunk négyen. Menjünk el vacsorázni és beszéljünk meg mindent nyugodtan.

Jimin

Tűkön ülve várom, hogy Yoongiék megérkezzenek az étterembe. Nem, nem az izgatottságtól, sokkal inkább az idegességtől. Említettem már, hogy egyáltalán nem kedvelem Min Faszkalap Yoongit?

-         Ne aggódj, nemsokára itt lesznek. – mondja Kook szokatlanul halkan, inkább csak magának.

-         Izgulsz? – simítom jobb kezem combjára, mire feleszmélve pillant rám, apró mosolyt villantva.

-         Inkább aggódom… - sóhajt fel, kezét az enyémre téve, mélyen a szemeimbe nézve. Miért is kell nekünk itt várnunk?

-         Akár haza is mehetünk. Nem kell itt ücsörögnünk, ugye tudod? – teszek utalást rá, hogy nem volt valami jó ötlet meghívni Yoongit és Hoseokot egy közös vacsorára. Hobi egyáltalán nem haragszom, de nem vagyok biztos benne, hogy el tudnám viselni Yoongi arcát egy egész vacsora idejéig.

-         Nem szeretnék hazamenni. Szeretnék egy esélyt adni nekik, bármennyire is nehéz ez. – dől hátra székében, fejét hátra vetve. Olyan szép a nyaka…

-         Abban biztos vagyok, hogy Hobit meg fogod kedvelni. Egyike a legigazabb barátaimnak. De nem tudom, Sugának miért adsz még lehetőséget.

-         Ne aggódj, már téged szeretlek. – oszlatja el pillanatnyi kételyeimet egy édes, rövid csókkal, amitől érzem, testem megint felhevül. Még ma meg fogom kérni a kezét, az biztos. Csak nem a volt szeretője előtt…

-         Nahát, már itt vagytok? – zökkent ki Hoseok egy boldog kacajjal és egy instant nyakszorítással, ahogy hátulról megölelve akaratlanul is megfolyt. Mindig is közvetlen volt, és ez sose zavart, csak most egy kicsit meglepett.

-         Igen, korábban jöttünk. – nevetek fel én is, próbálva levegőhöz jutni. Felállva megölelem barátomat, majd a szokatlanul nyugodtnak tűnő Yoongira pillantok, aki Hobit mustrálja. – Üdv. – nyújtom felé kezem, miközben arcomról lelohad a mosoly. Ő sem valami boldogan, mégsem kelletlenül kezet fog velem, majd biccentve felém, küld egy félmosolyt.

-         Te biztos Jungkook vagy, már sokat hallottam rólad! – üdvözli Hoseok Kookot egy kissé zavartan, mégis hangjában és gesztusaiban ellenszenvtelenül. Süti egyenlőre szintén nem mutatja jelét ellenségeskedésnek, ami valamilyen szinten megnyugtat.

-         Te pedig Hoseok. Nagyon örülök! – fognak kezet, majd mindenki leül a helyére. Én és Süti egymás mellé, velem szembe Hoseok és mellé Yoongi. És máris beállt a kínos csönd.

-         Ti már rendeltetek? – kérdi Yoongi rekedtes hangján pár másodperc csend után, az étlapért nyúlva.

-         Vizet. Gondoltuk megvárunk titeket. – felel Jungkook valamivel megnyugodva. Amíg mindenki a kaják közt válogat, próbáljuk húzni az időt, hogy ne kelljen beszélgetni. Komolyan, hogy lehet valami ennyire kínos?

-         Na jó, én rákot kérek rizzsel. Süti? – töröm meg ezúttal én ezt a nevetséges helyzetet, amelyből, ha tehetném, fejvesztve menekülnék haza.

-         Én krumplit. Vagy… - gondolkodik még, jobban belebújva a kis könyvszerű valamibe.

-         Suga, mi rendelünk közösen egy nagy adag csirkés zöldséges krumplit misóval? – kérdi Hobi, széles mosollyal párja felé fordulva.

-         Persze, amit csak szeretnél. – csukja be és teszi le a kis füzetet Yoongi. – Ha lehet, akkor valami narancslével…

Amíg mindenki kiválasztja a menüjét, kezd oldódni a hangulat, így máris több kedvem van az egészhez. Szóval már nem rohadtul nem akarom, hanem csak simán nem akarom ezt csinálni.

-         Szóval, ha jól értettem, Yoongi… - kezdek neki a fő témába, amit eddig mindenki úgy került, mint a tüzet. Így viszont sose lett volna vége ennek az estének. – Most azért vagyunk itt, hogy…? – fonom össze ujjaimat, és magam elé emelve rájuk hajtom a fejem, az asztalon könyökölve. A zöldség megköszörüli a torkát, és rám emelve tekintetét, bizonytalanul magyarázkodni kezd.

-         Nem szeretnék Kookot elveszíteni… Persze nem úgy, ahogy gondolod… Mármint… - próbálja összeszedni gondolatait, ezzel húzva az idegeimet. – Én hár Hope-ot szeretem, de nem szeretnék rosszban lenni Jungkookkal. Érted, ugye? – néz rám életében először könyörgő szemekkel, hogy értsem meg, ezzel mire akar kilyukadni. De szenvedjen csak…

-         Nem, örülnék, ha kifejtenéd egy kicsit jobban. – villantok felé egy pimasz mosolyt, mire látom, neki is kezd tele lenni a töke velem. De jelenleg ez nem tud érdekelni.

-         Úgy értem, nem akarok haragban elválni. Szeretném, ha Kookie és Hope megismernék egymást egy kicsit, és ők se haragudnának egymásra. – sóhajt egyet, tarkójára simítva.

-         Hoseok, te mit gondolsz? – fordulok az említett felé, aki mélabúsan mered maga elé.

-         Igazat megvallva, én hoztam fel először ezt a dolgot… Hogy megismerjük egymást. – pillant Kookra félve, aki csak kedvesen elmosolyodva mered vissza Hobira. Nem tudom, ez igazi mosoly-e. – Meg persze ez miattad is van, Jimin. – néz rám Hoseok szomorúan. – Nem szeretném, ha emiatt a mi kapcsolatunk is megromlana. – bizonytalanodik el a tekintete. Mi? Én ugyan miért haragudnék rá?

-         Hát, ha úgy érzed, ebben a brokkoliban megtaláltad a szerelmed, akkor én nem szólok bele. – pillantok lesajnálóan Yoongira, akiről lerí, legszívesebben kihajítana innen. – Nincs okom rád haragudni, inkább féltelek tőle. – pillantok vissza Hoseokra, Yoongi felé biccentve. – Nem egy hűséges típus. – dőlök hátra a székemben.

-         Na ebből elég! Én nem azért jöttem ide… - kelne ki magából indulatosan a kis kaktusz, de Hobi vállára rakva a kezét, fejét rázva nyugtatja Yoongit. – Mindegy. – nagy meglepetésemre visszaülnek mindketten, spenót pedig minden dühét visszafojtva mered el valamerre.

-         Jimin, kérlek, ne hergeld. – simít vállamra életem szerelme, mire megadóan sóhajtok fel én is. – Szóval, Hoseok. Mesélj magadról.

Vagy két órán át diskurálnak azok ketten, egyáltalán nem zavartatva magukat. Fejes káposzta és én kerülve egymás tekintetét, néha bele-beleszólunk a beszélgetésbe, de amúgy kevésbé aktívan fogyasztjuk el a rendelésünket, várva az este végét, ami szinte nem akar eljönni. Én meg közbe folyamatosan leellenőrzöm, hogy Süti gyűrűje továbbra is a zsebemben van a kis dobozkájában. Egy kicsit még örülök is, hogy lassan jön el a vacsora vége, mert nagyon izgulok. Tudom, hogy Kookkal így is úgy is összeházasodunk, de attól még félek a reakciójától.

Jungkook

Bevallom őszintén, hogy Hoseok egész szimpatikus. Sőt, nagyon jól elbeszélgetek vele. Kiderül, hogy egész sok közös van bennünk. Szereti ő is a sportot, habár ő inkább a táncért van oda, de én se vetem meg. Sőt, Jimin meg is erősíti tehetségét. A vacsora elfogyasztása közben szinte be nem áll a szánk, a kezdteti erőltetett mosolyom már őszinte, és hiába érzem a Suga és Jimin közti enyhe gyilkolási vágyat, én végül remekül érzem magam. Halkan, olykor hangosan röhögve, sőt, hogy szívassuk a fiúkat, még róluk is mesélünk egymásnak, amit már ők nemigen díjaznak.

– Hoseok!! Ne már. – nyüszít fel párom mellettem, míg én igyekszem nem megfulladni a félrenyelt falattól a számban. Nem tehetek róla, de ahogy elképzeltem, hogy Jimin holt részegen fekszik egy asztalon és alszik női ruhában, míg Hoseok a körmét festi… hát betalált. Könnyeimet törölgetve nézek a mellettem szenvedő Jimire.

– Baszki Sütőtök, de egy balfasz vagy. – röhög fel Suga is, mire Jimin szemei elsötétülnek. Hoseok vállba vágja párját, ki úgy röhög, mint egy fuldokló fóka. Meg is néznek bennünket, de ő nem zavartatja magát.

 – Fogd be, te rohadt zöldség!- sziszegi Jimin, de én se nézem jó szemmel, hogy így kiröhögi.

 – Ó, Suga, miért is röhögsz? Emlékszel még a 2016-os szilveszteri bulira? – húzódik ördögi vigyor arcomra. Yoongi vigyora arcára fagy és hitetlen szemekkel illet engem, ám Jimin és Hoseok szeme is megcsillan.

– Kooki azt mondtad soha nem mondod el. Megfogadtad. – emeli fel mutató úját fenyegetően, ám engem nem hat meg, főleg, hogy Jimin és Hoseok is nyavalyogni kezdenek, hogy áruljam el.

 – Te is megfogadtad, hogy soha nem mondod el senkinek, honnan van a becenevem. – villan meg szemem, ahogy arra utalok, milyen könnyen mondta el Jiminek a születésnapi meglepetését. Suga arca enyhén grimaszba rándul. Ó édesem, ha a szerelmemet cseszteted, akkor engem is.

– De ne szégyelld, hisz te is ittál, de milyen kemény volt már, mikor kurvának öltöztél és még klienseid is akadtak… Mit is mondtak? – gondolkodom el látványosan, míg Jimin hitetlen szemekkel illeti Sugát, kinek a feje kezd veszélyesen vörösbe átváltozni szégyenében. – Áh. – emelem fel mutató ujjam. – Tündérke.

Kész, Hoseok és Jimin sírva röhögnek fel, míg én pajkosan kacsintok Sugára, aki sértetten tolja el desszertjének maradékát, s fonja össze karjait keresztbe. Hoseok röhögve hajol Yoongi arcához, hogy hintsen rá egy puszit. Mellettem érzem, hogy Jimin már kezdené oltani, de én gyorsan combjára markolok rá kapva szemeimet. Értetlenül néz rám, ám mikor megrázom fejemet, szenvedve ugyan, de kussban marad.

Beszélünk még egy kicsit, de ez után már elbúcsúzunk egymástól és megígértetem Hoseokkal is, hogy mindenképpen jöjjenek az esküvőre. Na meg megbeszéljük, hogy ezeket a kínos sztorikat a fiúkról kár lenne eltitkolni, így az esküvő után biztosan össze fogunk még ülni.

Persze ennek a fiúk nemigen örülnek, de nem tudnak minket meggátolni. Az étterem előtt elköszönünk Hoseokkal egy kézfogással, és míg ő Jimint fojtogatva öleli meg, én Sugához lépek, nagy szemekkel felnézve rá, mire ő már teljesen megenyhülve néz le rám. Közelebb hajol hozzám, így két puszival köszönünk el egymástól, szorosan átölelve egymást.

– Őszintén mondom, tényleg aranyos Hoseok. – nézek az említett felé, aki nagy beleéléssel mesél valamit Jiminek. Suga követi tekintetem és egyetértően bólint.

 – Bár én is ezt mondhatnám Jiminről. – néz vissza rám, enyhe grimasszal, mit megmosolygok. Fejemet ingatva köszönök el tőle véglegesen, mikor Hoseok odalépve ad ajkaira egy lágy csókot, majd odasietek Jiminhez.

– Nincs kedved még sétálni a parkban? – öleli át derekamat, míg a park felé int kocsija helyett. Mivel jól esne vele lenni egy kicsit, boldogan mondok igent neki, s kulcsolom össze ujjainkat, egy gyors, lágy csókot hintve puha párnáira.

Mosolyogva sétálunk, halkan beszélgetve a kis kikövezett sétányon. Halkan felkuncogunk néhány viccesebb mondatunknál, közelebb bújva egymáshoz. Elérünk egy kis, kiépített tóhoz, ahol hattyúk úszkálnak. Gyönyörűen ívelt nyakuk kecsessé és elegánssá varázsolja őket. Elmosolyodva lépek közelebb, hogy a sötétben világító lámpák, mik fényüket a vízre vetítik jobb látást biztosítsanak. Elengedem Jimin kezét is, ahogy leguggolok, és közelebbről megnézem a madarakat.

 – Jungkook! – szól hátam mögül Jimin halkan, lágy tónusú hangjával. Nevem hallatára felállok, s úgy fordulok felé, ám mikor meglátom, szám elé kapom kezeimet. Előttem fél térdre ereszkedve fog egy kis ékszerdobozt, melynek teteje nyitva van, s benne díszeleg a jegygyűrű, melyet még az ékszerboltban láttam.