Sziasztok! Ne haragudjatok a késés miatt, ez a szigorlat, majd a házfelújítás, szakdoga írás… Most már beadandók is kissé lefoglaltak. Bár a szakdoga inkább most fog. Március végéig le kell adnom a konzulensemnek, de igyekszem szombatonként hozni a részeket! Amúgy nem viccelek ezt 6x írtam át, de úgy érzem most jó lett XD Jó olvasást.
Jimin:
Fáradtan nyitom ki szemeimet, hisz az este kimerített, s hiába aludtam ezután úgy mint, akit fejbe vágtak. Balra fordulva veszem észre, hogy bizony JK, már nincs mellettem. Felülve körbe nézek a szobába a férfi után, ám nincs bent, ahogy Démon se fekszik már a számára fent tartott helyén. Fejemet megdörzsölve állok fel és megyek a fürdőbe, hogy elvégezzem reggeli tevékenységeimet, majd a gardrób felé veszem az irányt, hisz JK tegnap mondta nyugodtan használjam az ő ruháit, így bátrabban lépek be a tágas térbe.
Férfihez képest meglepően nagy területtel rendelkezik. Két oldalt sötétbarna szekrények, polcok sorakoznak különböző rendezett ruhadarabokkal, cipőkkel, ékszerekkel és kiegészítőkkel, míg az ajtóval szembeni falat teljesen egy tükör fedi. Középen egy nagyobb, karfa nélküli fotel helyezkedik el.
Oda lépve az egyik polchoz, ahol a lengébb darabok fekszenek kiveszek egy fekete melegítőnadrágot és egy szintén sötét színű pólót, ami combom közepéig ér. A nadrág szintén túl nagy, ami meg se lep hisz JK sokkal magasabb és izmosabb nálam, így viszont muszáj vagyok legalább hármat hajtani a szárán, hogy ne essek hasra és sajnos vagyok olyan béna, hogy ezt rásegítés nélkül is sikeresen kivitelezzem. Inkább nem kockáztatok. Erősen meghúzom a nadrág derekát is, majd felveszek egy zoknit, hogy mégse mezítláb mászkáljak a házban… amúgy is jobb, ha minél halkabb vagyok.
Becsukva magam után az ajtót ismét körülnézek a szobában, menekülő utat keresve, hisz hiába mondta nekem a sötéthajú, hogy ne próbálkozzak a félelem és a menekülési ösztön nagy úr! Na meg, nem fogok két perc után megbízni egy gyilkosban, azért kissé abszurd lenne. Nem igazán van kedvem keresztbe tenni neki vagy ellenszegülni, hisz ahogy eddig láttam elég hirtelen haragú és valljuk be kettőnk közül én húznám a rövidebbet és nekem nincs kedvem a húszas éveim elején meghalni. Otthon vár a családom és a szerelmem, akikért most erősnek kell lennem, mindezek mellett óvatosnak is. Ezért is nem adom fel, keresem a kiutat, hisz nincs kedvem egy hónap múlva egy maffia főnök alatt végezni, ha esetleg JK komolyan is mondta a kiszabadításomat, de mégse sikerülne neki.
Meg is pillantom az erkély ajtaját, mely beengedi az amúgy komor szobába a fényt ezzel egy kissé barátságosabbá téve a helyiséget. Odalépve a kétszárnyú üvegajtóhoz meg is fogom a kilincset, hogy lenyomva kinyithassam azt, s kilépve felmérjem az erkély és a talaj közti szintmagasságot, ám a kilincs meg se moccan. Értetlenül húzom össze szemöldökeimet, s újra megpróbálkozom kissé nagyobb erővel is, hátha csak én vagyok a gyenge és be van szorulva, de nem! Zárva van! Orrom alatt káromkodva engedem el a fémszerkezetet és csalódottan veszem tudomásul JK nem hülye…. Bár ezen miért is lepődők meg? Tuti havonta csinálja ezt. Hopp egy elrabolt srác, hopp még egy… Ez tuti normális itt. Habár… ahogy rám reagált nem ezt mondanám.
Kilépve a szobából nagyot sóhajtva, lemondóan indulok meg a folyosón a lépcső felé, hogy valami reggelit kérhessek JK-től, elhaladok a sok zárt ajtó mellett is, amiket tuti, ami tuti megpróbálok kinyitni, de sajnos ujjlenyomat érzékelős az összes, így a tervem miszerint, ha nem lesz itt JK körbe nézek a házban szintén befuccsolt. Ugyan az nem lepett meg, hogy zárva vannak, de hogy ilyen hightech kütyükkel…
A lépcsősor elé érve, meglepetten fagyok le, ahogy meghallom Jin hangját, aki minden valószínűséggel JK-el ordibál. Szívem hevesebben kezd verni és önkéntelenül is aggódni kezdek az orvosért, hisz eléggé kikelt magából, ingerült és vehemens hangját hallva. Így nem csoda, ha féltem azt az egy embert, aki már az elején is féltett engem és megpróbált megóvni. Igaz nem apró férfi, de valljuk be JK százszor erősebb nála és fél perc alatt a földdel teheti egyenlővé a férfit. Lábaimmal gyorsan szedem a lépcsőfokokat, hogy ha kell közéjük tudjak állni, ám ahogy leérek teljesen lefagyok a látottakon.
Jin egy szikével a kezében fenyegeti JK-t a nappaliban, aki ezt csak a falnak dőlve a reggeli kávéját szürcsölve nyugtázza, míg Jin-t Namjoon tartja vissza a derekánál fogva, rosszallóan nézve párját, aki látszólag mindent megtesz azért, hogy kiszabadulhasson… Habár ez a szorítás nem olyan erős, de aranyosnak találom, hogy Jin egy anyatigris szemeivel pesztrálja JK-t.
– Nem viccelek Jungkook! Azonnal mond meg, hogy hol van Jimin! Egy szike van nálam és nem félek használni! – morogja Jin, míg JK csak belekortyol gőzölgő italába, majd Namjoonra néz…. Várjunk csak? Jungkook? – Bántottad? Esküszöm, ha egy haja szála is görbült én…
– Nam, kérsz egy kávét? – hagyja figyelmen kívül Jin-t Jungkook… Ezek szerint ez a teljes neve? JK… Jungkook… Végül is logikus és őszintén illik is hozzá… Olyan férfias és… Park Jimin! Nem elemezünk gyilkosokat pozitívan!
– Ne merészelj figyelmen kívül hagyni! – sipákol felháborodottan Jin, míg párja csak fáradtan sóhajt és bólint, ezzel jelezve a sötét hajúnak, hogy elfogadja az italt, ki szintén biccent egyet majd rám pillant sötét íriszeivel. Meglepetten pislogok párat, s már köszönnék is neki, de ő ahogy rám néz azzal el is fordul, s eltűnik a konyhában. – Nem hiszem el Nam! Engedj el hallod! – rángatja Jin párját, míg a szürkehajú felém nézve biccent egyet, jelezve, hogy bizony ő is észrevett engem kivéve Jin-t, aki éppen a tombolása közepén tart. Éppen szóra nyitnám a szám, hogy jelezzem az értem aggódó személynek, hogy itt vagyok én is, de Nam csak lazán int egyet ezzel jelezve, hogy hagyjam Jin-t, hadd tombolja ki magát. – Esküszöm, nem hiszlek el! Nem kellett volna velem jönnöd! Egyedül is elbánok JK-el! Amúgy se vagy nagy segítség! Engedj már el! – kezd kapálózni, de azért látványosan figyel arra, hogy a kezében tartott éles tárggyal még véletlenül se sértse meg párját. – Kinyírom, esküszöm, hogy kinyírom, ha csinált valamit Jimin-nel – indulna meg ismét a konyha felé, amiről még mindig nem vette le vérben forgó szemeit, így nem csodálom, hogy nem vett még észre.
– Jini~ – édesgeti párját Namjoon, míg JK megjelenik egy tálcával a kezében.
– Te csak ne Jini-s itt nekem! Jungkook te pedig… - morog a fiúra, míg ismét megemeli a kezében tartott „fegyvert”, ám a fiú meg se hallva őt, felém veszi az irányt, míg én megszeppenten nézek rá, ahogy Jin is… Főleg miután engem is meglát és realizálódik benne, hogy semmi bajom nincsen. Habár, azért vagy hatszor végigmér szemeivel, hogy ez biztosan így van-e.
– Tej? Cukor? – int a tálcán lévő bögre forró kávéra JK, míg én elkerekedett szemekkel nézek rá. Tehát, nekem is hozott? Megköszönve veszek el egy bögrét, majd teszek bele két kávéskanálnyi cukrot, majd felöntöm tejjel. Már éppen megkérdezném megmelegíthetem-e a mikróban, mikor is Jin felébred a sokkból és a szikét zsebébe dugva rohan hozzám, majd veti magát a nyakamba. A kávét simán elejteném, ha JK-nek, nem volna kitűnő reflexe, így míg ő egyik kezébe megtartja a tálcát a másikkal még éppen időben kapja ki a kezemből a bögrét benne az életet adó itallal, s míg én instant hátra esek Jin-nel a nyakamban ő lazán hátralép egyett. – Ah, ezt megmelegítem neked – sóhajtja, míg a földön fekvő és a hátamat fájlaló lényemet nézi, majd Namjoon-ra pillant. – Nam, jössz?
– Persze, legalább Jin kiélheti addig az anyai ösztöneit, egész este idegesített… - sóhajt, de mégis egy gyengéd mosoly jelenik meg ajkai szélén jelezve, hogy azért mégse bánta, majd megindul a fekete hajú után, míg Jin nyakamba morog egyet párjára. Ugyan nem értem tisztán mit is mond, de eléggé hajazik a morgás a „Kapd be” mondatra, és ha jól értem, éppen megfogadja, hogy egy hétig megtagadja tőle a szexet.
– Jól vagy Jimin? – száll le rólam, míg azért végigtopogottja pofimat aggódó szemekkel. Csak bólintok egyet, míg felsegít, majd én ugrok karjaiba, míg ő is szorosan von magához. – Hála az égnek, úgy aggódtam érted! – motyogja a hajamat simogatva, mi most hihetetlenül jól esik, s gyengeség vagy sem könnyeket is csal a szemembe. Ezt észrevéve még inkább aggódni kezd, s megkérdi mi fáj, s már indult is volna a konyhába, hogy instant gyilkosságot végezhessen, de fejemet megrázva bújok jobban nyakhajlatába, míg szorosabban ölelem magamhoz a széles vállakat. Nem tesz semmit csak még szorosabban ölel a derekamnál fogva és hagyja, hogy szépen megnyugodjak, majd elengedve a kanapéhoz vezet, ahol meg is pillantom a helyén pihenő Démont.
Leülünk egymás mellé, mire megjelenik a két férfi és míg JK nekem, addig Nam párjának kezébe adja a gőzölgő kávét, majd vissza is mennek a konyhába, míg minket kettesben hagynak ismét. Kezemben lévő bögrére meredek, míg Jin belekortyol sajátjába.
– Köszönöm, hogy így aggódtál értem, el sem tudod képzelni mennyire jólesik, és hogy mennyire örülök neked! Viszont meglepetésemre JK tényleg nem bánt, legalábbis eddig nem tette. – mosolyodom el kissé, majd a konyha felé nézek, ahol a férfi is van.
– Tudom, hogy nem olyan! Mindig csak azt bántja, aki meg is érdemli, de olyan hirtelen haragú – sóhajt fel, majd ismét kortyol egyet éltető italából, amit most én is követek. Jólesően sóhajtok fel, míg érzem a torkomon a forró folyadékot lecsorogni, és azt ahogy átjár az energia… - Emiatt is aggódtam érted!
– Észrevettem – mosolyodom el óvatosan utalva mindkét mondatára értve. Jin mellett biztonságba érzem magam, megnyugtat a jelenléte. Nem tudom miért. Talán azért, mert tudom ő hogyan került ide, mégis milyen sokat tesz az emberekért és ezért tisztelem, hogy ennyi rossz mellett ilyen tudott maradni. – Szerinted – nézek rá, míg ő jobb szépen ívelt szemöldökét megemelve várja, hogy folytassam. – Tényleg vigyázni fog rám? – kérdezem, de értetlen szemei láttán rájövök, hogy nem is tudja, mit mondott nekem a férfi. – Mármint, tegnap azt mondta, hogy nem fog bántani és segít kijutni innen. Szerinted ezt komolyan gondolta? – adok hangot kételkedésemnek.
– Igen, ha nem baszol fel – szinte azonnal összerezzenek, mikor meghallom JK hangját, ki Jin helyett válaszol. Jin megvetően néz rá és én is, hisz nem hiszem el, minek megy ki, hogy kettesben hagyjon minket, ha amúgy nem képes rá. Szokásomhoz híven szemeim is megvillannak és nyitnám a számat, hogy számonkérjem, ám hirtelen eszembe jut, nem tehetem ezt. Ő nem Tae, anya vagy apa, akikkel teljesen önmagam lehetek. Ez egy veszélyes ember, aki hiába ajánlotta fel, hogy megvéd, mégiscsak egy gyilkos és nem venné jónéven, ha most leteremteném. JK azonban észreveszi szemem perzselő pillantását, hiába próbálom eltüntetni időben. – Mond csak! Láttam ám a megvető villanást – enged meg egy féloldalas mosolyt, mely meglepően jól áll neki. Alsó ajkamba harapva pillantok oldalra Jin-re, aki kezemért nyúl, de bátorítóan bólint egyet, majd JK-re, aki még mindig egy laza, féloldalas mosollyal várja a válaszomat. – Gyerünk Jimin, kíváncsi vagyok! Azért nem kell teljesen behódolnod nekem… még - mélyíti el hangját, mire meglepetten nézek fel rá, s gyomrom is összerándul utolsó szava hallatán, de nem a félelemtől. Ez a mély orgánum…
– JK, izé… én… - keresem a megfelelő szavakat.
– Jungkook!
– Tessék? – kapom fel fejemet meglepetten, mire az előttem álló csak lazán vállat von.
– Már hallottad nem? Jugkook a nevem, JK-t csak hivatalos ügyekben használom a ház falain belül nyugodtan szólíthatsz így! Szóval, mond csak, mi volt az a megvető pillantás, amivel illettél? – húzza az agyam direkt, de ha rá mordulok akkor mi lesz? Bántani fog? Most tesztelne, hogy jól viselkedem-e? Vagy tényleg kíváncsi? Talán tudni akarja, milyen is lennék, ha lereagálnám a dolgait…
– Jesszusom Jungkook ne szívasd már szegény gyereket, látod, hogy megvan szeppenve – lép be Nam egy tálal a kezébe mi jól megvan pakolva szendvicsekkel. JK… akarom mondani Jungkook rá se hederít csak engem figyel sötét szemeivel. – Gyerünk Jimin, mond csak, most biztonságban vagy, különben is Jin nem hagyná, hogy bántson téged, én meg hogy Jin-t bántsa, így duplán be vagy védve – kacsint rám, míg Jungkook csak gúnyosan horkant egyet, kábé ezzel kifejezve véleményét, hogy ha akarná mind a hármunkat simán lenyomna fél kézzel, de viccesnek találja a bátorságot.
– Ő…
– Nos?
– Hát…
– Igen? – incselkedik tovább, kissé előre is dőlve.
– Az istenit, ne szólj bele egy magánbeszélgetésbe, ha már diszkréten elvonultál, hogy „kettesbe” hagyj minket – idézek ujjaimmal is a hatás kedvéért. – Majd beleszólj! Akkor legalább tegyél úgy, mintha nem is lennél itt! – pufogok egy sort. – Tudod amúgy se illik kihallgatni mások beszélgetéseit! Jungkook, jómodor! – érintem össze hüvelyk, mutató és a középső ujjamat, úgy kezdve magyarázni. – Jómodor! Ez egy alapvető dolog. – Tudod, igazán nem nagy… Te meg most mit nevetsz? – tikkel egyet a szemem, ahogy az előttem álló jót derülve rajtam, kezd mélyen zengő nevetésbe. – Ez egyálltalán nem vicces! – csattanok fel és még arcomat is felfújom, nem tetszésemet kifejezve. Ha már egyszer ő kérte, hogy mondjam el a véleményemet, ne nevessen ki! A mellettem ülő férfi és párja is csak döbbenten figyeli Jungkook-ot, aki hahotázva csapkodja a térdét. – Most mi olyan vicces? – lendítem oldalra a kezemet frusztráltan, mire még inkább rázendít.
– Háth…. khm… - nevet tovább, ám próbálja vissza fogni magát. Ez eltart egy ideig, míg teljesen lecsillapodik, amit én összefont karokkal várok, még jobb szemöldökömet is felvonva. – Jaj… rég nevettem ilyen jót – törölgeti látványosan szemeit, míg én törökülésbe húzom lábaimat és továbbra is megvető szemekkel illetem. Nem szeretem, ha kinevetnek!
– Befejezted? – kérem számon, mire szemem sarkából látom Jin szája tátva van, s úgy nézi a sötét hajút… Most mi van? Sose szokott nevetni?
– Be – mosolyodik el ismét, de szája sarkán látom, eléggé vissza fogja magát.
– Akkor? – kezdek számonkérő dobogásba mutató ujjammal a felkaromon.
– Életemben nem láttam, még Koreait, aki ilyen olaszosan magyaráz – kuncogja el magát a végén, míg a heves kézgesztikulációmra utal, ami ezek szerint ennyire vicces volt. – Ráadásul ilyen édesen, bő ruhákban, felfújt arccal… - lép közelebb hozzám, s jobb térdével fel is térdel lábam mellé a kanapéra, míg bal kezével megtámaszkodik fejem mellett, ahogy én automatikusan hátra dőlök, s érzem a pulzusom az egekbe szökik. – Mond csak Jimin - néz mélyen a szemembe, míg hangja is rekedtebb lesz, s bennem…. Nem is tudom mit vált ki! Félelem? Izgatottság? Rettegés vagy vágy? – Hogy tudsz, ilyen édesen leteremteni valakit? – suttogja, s szinte megbabonázva néz végig rajtam, míg én hevesebben veszem a levegőt, s nyekkeni sem merek. Még szerencse, hogy megittam a kávémat és a kisasztalra tettem, mivel már tuti kiöntöttem volna… - Hm? Mond csak szépségem… Vett már bárki is ilyenkor komolyan? – húzódik ismét ördögi vigyor ajkaira, mire leesik, konkrétan kijelentette, hogy nem képes engem komolyan venni!
Ha lehet ez után még idegesebb leszek! Attól még, hogy nem nézzek ki úgy, mint egy tesztoszteron bomba igen is komolyan lehet engem venni és nem is szeretem, ha lenéznek! Hirtelen kap el az indulat és a düh, így nem is fogom fel mit teszek, megragadom pólója nyakát, s erősen rántok rajta egyet ezzel egy meglepett pillantást kapva tőle, ám mielőtt reagálhatna, már fordítok helyzetünkön és ölében kötök ki, lovagló pózban, míg kezeimmel is szorosan tartom pólóját, s úgy hajolok dühösen egyre közelebb hozzá, míg az ő szemeiben huncut fény csillan.
