All in - 6.rész "Fejezd már be"

 

 

Sziasztok itt is a folytatás. Remélem tetszeni fog. Kommenteknek mindig örülök :D

Jimin:

Duzzogva szagolok izzadt pólómba és sajnos fintorogva húzódom is el szagom miatt, míg követem a sötét hajút egész végig a folyosón, ahol több fekete ajtó mellett haladunk el, amik tabuk számomra és mivel úgy tűnik azt hiszi nem figyeltem rá lent miközben megfenyegetett, így ezt itt is hangoztatja.

– Ez az én szobám! – áll meg a folyosó végén lévő dupla-szárnyú ajtónál, majd meg se várva válaszomat tárja ki a merev falapokat, s lép be rajta, míg én tétován toporgok egy helybe. Alsó ajkamba harapva döntöm kissé előre testemet, hogy beleshessek a szobába, mely egy igazi fiatal egyedülálló férfinak felel meg. A falak szürkék, velem szembe egy erkélyajtó látható, illetve előtte egy hatalmas szőnyeg fekszik. Sajnos többet nem látok, de nem merek beljebb lépni, amíg nem mondja. Ki tudja mi ilyenkor a helyes? Menjek be? Hisz azt mondta vele alszom... Vagy inkább várjak? Esetleg... - Betolnád végre a képedet? – kiált ki a szobájából, mire ijedtembe össze rezzenek, de azonnal belépek. – Bazdmeg, hulla fáradt vagyok! Fárasztó napom volt és még téged is a nyakamba varrtak, ne kelljen már mindenért könyörögni! – morogja, míg én teljesen belépek szobájába.

– Ne... ne haragudj, de nem... - kezdem szinte suttogva, ám rám morran.

– Nem nagyon érdekel! Tessék, itt egy törölköző – nyomj kezembe a kék anyagot, majd elindul a háló jobb oldalán lévő, hozzánk közelebb eső ajtójához. Eltűnik benne és fél perccel később ki is jön a kezében két ruhadarabbal. – Itt egy póló és egy alsó, bár ahogy elnézem nagyok lesznek rád – mér végig szemeivel szinte tudományosan, míg kezembe adja az említett ruhadarabokat, majd el is fordul, hogy mutogatni kezdjen. – Az első ajtó, mint láthattad a gardróbom, onnan vehetsz ruhákat. A TV túloldalán van a fürdő – mutat az említett helyiségre. – A csap jobb oldalán, a felső fiókban van egy fogkefe, azt használhatod. Tusfürdő, sampon a zuhanyzóba, de van kád is, abba is fürödhetsz ha akarsz, bár én nem szoktam használni – magyarázza, míg én körbe nézek rendesen a szobában.

A két ajtó között a TV előtt egy nagy kanapé foglal helyett, melyek között, már a kintről látott szürke szőnyeg helyezkedik el. Falra szerelt plazma TV alatt egy kisebb polcrendszer található tele játékokkal, konzolokkal, CD-kel, illetve pár figura és egy nagy hangfal, bár ezek közül pár megtalálható a földön is. A nagy kanapé szinte hozzá van tolva a hatalmas franciaágy lábához, ami úgy fest, mintha egy kisebb atomrobbanás történt volna rajta. Talán JK nem a rend híve, legalább is, ha a szobájáról van szó. A falak színe miatt a fekete bútorok nem olyan barátságtalanok, mint ahogy elsőre tűnnek. A sarkokban növények vannak, míg az ágy mellett éjjeliszekrények helyezkednek el, lámpákkal és egyéb díszítő elemekkel. A bejárati ajtóval szemben az erkély ajtó mellett egy íróasztal fekszik az egyik nagy ablak alatt.

Tőlem jobbra pedig egy hatalmas falra szerelt könyves szekrény fekszik. Balra pedig egy kutya ágy található, minden valószínűséggel Démoné.

Bámulásomból egy ideges morranás ránt ki.

– Bocsánat – habogom, míg az előttem álló bosszús tekintetű férfira nézek. – Mit is mondtál... elbambultam – sütöm le szemeimet, jobban összehúzom magam. Szívem ezerrel ver és talán ennyire még sose féltem, hogy felhergeltem valakit azzal, hogy nem figyeltem rá.

– Azt látom – sziszegi, de nem lép közelebb. – Azt mondtam, hogy lennél szíves betolni a kerek seggedet a fürdőbe? – mélyül el egy pillanatra hangja, habár nem tudom, hogy a dühtől vagy inkább attól, hogy próbálja magát visszafogni.

– Ja – kapom fel fejemet, ám nem néznék rá az istenért se, gyorsan elrohanok mellette a megfelelő ajtóhoz, míg orrom alatt, nyakamat behúzva válaszolok. – Persze.

Beérve a hatalmas fürdőbe becsukom magam mögött az ajtót, s már nyúlok is a kulcsért, hogy bezárjam, de nem találom a helyén. Kinyitom az ajtót és szinte ösztönszerűen nézem meg nincs-e kint, ám most egy meglepően lágy hang szólal fel mögöttem, de így is összerezzenek.

– Nem gondoltad komolyan, hogy elől hagyok bármilyen kulcsot is, ugye? – szinte hallom a hangjában megbúvó gúnyt és elfojtott nevetést, s mindemellett látom is lelki szemeim előtt a melléjük társuló lenéző tekintetet...

Rögtön becsapom az ajtót, ahogy tudatosul bennem mit is mondott és hevesen kezdem kapkodni a levegőt. Oké, eddig szimplán, ha jól számolom háromszor égettem be magamat, az elmúlt tíz percben. Ha nem ilyen szituációban lennék valószínűleg égő, vörös fejjel csapkodnám a homlokomat magamat szidva, de mivel úgy gondolom ez a helyzet, amúgy mindenkit megzavarna és a félelem miatt sokkal több hülyeséget csinál az ember, ez normális. Most tudatosul bennem, hogy végre egyedül vagyok. Kezem azonnal elkezd remegni, s érzem azt a feszítő érzést a mellkasomban, ami a pánikroham előjele. Viszont nem eshetek össze! Most nem! Nem tehetem meg, hogy elhagyjam magam, tudatomnál kell, hogy maradjak. Meg kell, hogy nyugodjak. Túl sok volt a stressz, kimerültem, már nincs időm félni, nem félhetek!

– Nyugi Jimin – sóhajtom, míg nekidöntöm a hátamat a falnak és arra kezdek koncentrálni, nehogy rám törjön a roham. – Gyerünk, mély levegő – suttogom és követni is kezdem saját utasításaimat, amiket, mindig Tae adott, ha besokalltam és jelentkezni kezdtek a tünetek. Szinte az ő hangját hallom, míg légzésemre koncentrálok és ez hasznossá is válik... Legalább is egy kis időre.

Ahogy kezd tisztulni a fejem, szinte egy őrült csilingelés kezd jelezni a fejembe, hogy jelenleg egyedül vagyok egy szobába, amiben talán találok valamit, ami segíthet nekem, így csak egy mély levegővel lököm el magamat a merev falaptól és nézek körbe.

Az ajtó bal oldalán található egy nagyobb szekrény. Azonnal oda sétálok és kinyitom, de sajnos törölközőkön egyéb tisztálkodási szereken és WC papírokon kívül semmit nem találok. Bosszúsan csukom be az ajtót, majd a mellette lévő szennyestartóra nézek. Nem hiszem, hogy abban bármit is találnék. A fal mellett egy hatalmas kád fekszik, ami tényleg üresen tátong csak az előtte lévő kis kilépő jelzi, hogy amúgy használatba lehet venni. Az ajtóval szembe található egy nagyobb fajta zuhanykabin, amit JK is említett. Szintén előtte egy kilépő. Ugyan zokniba vagyok, hisz cipőmet már levettem, mielőtt a nappaliba léptem, de elég koszos. Lehajolok, hogy levehessem, majd a szennyesbe dobva lépek a zuhanyzóba, hogy kivegyem a tusfürdőt és a samponokat is. Bár nagyon imponáló, hogy ekkora zuhanyfej lóg a plafonról, de mivel megengedte a fekete hajú, hogy a kádba fürödjek, így odakészítem a tisztálkodó szereket, majd a falba szerelt zuhany melletti WC-hez lépek, amely mellett egy kisebb kuka foglal helyet úgy, hogy az a mosdókagyló és a pultok mellett is lehessen. Elvégzem gyorsan a dolgomat, majd a csap elé lépek és megmosom a kezeimet, majd lehajolok, hogy kihúzogassam a fiókokat, hátha találok valami éleset, de a fogkefén kívül sajnos nem igen találok izgalmasabb dolgot, hisz míg egy borotvában reménykedtem kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy sajnos fogva tartóm elektromos borotvát használ. Idegesen szusszantok fel a mosdóra csapva kezemmel, míg a hatalmas tükörbe nézek.

Meglepődve hőkölök hátra, hisz szemeim vér vörösek a sok sírástól, orrom is hasonló színnek örvend, míg szőkés tincseim szétzilálva állnak és ha jól látom tarkómon egy kis vérfoltot is van még. Ijedten kapok oda, de kezemen nincs jele annak, hogy most is véreznék. Valószínűleg, mikor fejbe vágtak, akkor vérzett, de úgytűnik Jin ellátta. Mélyet sóhajtva fogadom el, hogy egyelőre a legjobb az, ha nyugton maradok és megfigyelek. Most mást nem tehetek különben a kinti férfit könnyedén magamra haragíthatom. Mindemellett nagyon ki vagyok merülve. Legjobb lesz, ha rendbe teszem magam és egy kicsit megpróbálok aludni, bár valószínűleg nem nagyon fog menni...

Nagyot sóhajtva vizezem be eddig kezembe tartott fogkefét és nyomok egy adag fogkrémet is rá, amit a pulton találok, majd mosni kezdem a fogaimat. Hihetetlenül jól esik végre a mentolos és friss érzés a számba, így amíg fogaimmal foglalkozom megengedem a kádat és el is dugaszolom azt. Visszatérek, s egy kis idő után kiköpöm a számban lévő habot, hogy aztán öblíthessek. Fogkefémet egy kis habozás után JK-é mellé teszem a pohárba, majd elkezdek levetkőzni a szennyesemet pedig az erre kijelölt helyre dobom, majd elzárom a vizet és belépek a jó meleg vízbe. Izmaim szinte jólesően sikítoznak a kellemes érzésre, s végre ellazulnak eddig talán végig görcsbe rándult mozgatórendszereim. Nem tudom meddig élvezem a víz adta örömöket, de lassan kezd kihűlni, így gyorsan a tusfürdőért nyúlok, hogy megmoshassam testemet. Kiöntve a színes anyagot egy kellemesen finom, férfias illat kúszik orromba, ami meglep, de nem foglalkozom különösebben vele, gyorsan elkenem magamon a síkos anyagot, majd a víz alá bukva bevizezem a hajamat és megismétlem a folyamatot a hajamon is, majd a balzsamot is használom. Miután azt is leöblítem, majd már ki is lépek és gyorsan meg törölközöm, majd felveszem a sötét alsót és a fehér pólót, amik... Nos, tényleg nagyok és ez talán a pólón látszik a leginkább mivel nagyjából térdemig ér, de az alsóval is rendesen meggyűlik a bajom. Ha nem lenne ilyen kerek a fenekem lecsúszna rólam... Jesszus. Még előveszem a hajszárítót, amit az egyik fiókban találtam meg, s megszárítom vizes loknijaimat, így viszont megérzem a kis heget tarkómnál. Miután végzek mindennel, elpakolok magam után és kinyitom a tükör fölött lévő bukó ablakokat a kis karral, ami a kéztörlő mellett foglal helyet, majd egy nagy levegőt véve lépek ki a szobába, ahol meglepetésemre JK fogad egy tálcával az ágyán, amin, ha jól látom egy szendvics díszeleg egy kis paradicsommal.

– Hát nem sietted el – sóhajt fel a fekete hajú, de szerencsére nem mérges, így kivételesen nem rezzenek össze. – Gyere csináltam neked vacsorát, gondolom éhes vagy – int fejével, jelezve, hogy üljek le mellé. Lassan indulok felé, de kihúzva magamat helyet foglalok mellette, míg megköszönöm neki a szendvicset, ami most igazán jól esik és meg is lepett vele. – Hoztam neked egy fájdalomcsillapítót a fejedre, meg egy palack vizet is. Az éjjeliszekrényedre tettem – és valóban ott van egy bontatlan üveg a bal oldalon, míg jobb oldalt már egy félig üres üveg található. – Edd meg, addig én is megfürdök – áll fel és megfogva egy alsónadrágot már fel is áll és eltűnik a fürdőbe.

– Köszönöm – suttogom, ugyan már nem hallhatja.

Akármennyire jólesik az étel a menekülési ösztönnek nehéz ellenállni. Ahogy meghallom, hogy megengedi a vizet, már fel is állok és az ajtóhoz settenkedem, hogy megnézzem az ajtót, de csalódottan veszem tudomásul, hogy természetesen bezárta. Nagyot nyelve tüntetem el eddig számba tartott ételt, szomorúan baktatok vissza az ágyhoz, majd fogyasztom el a maradékot, amit ezután az íróasztalra teszek. Bevéve a fájdalomcsillapítót nagyot húzok a vízből, mivel lassan kezdek kiszáradni és sajnos fejfájásom is visszatért. Meg is lep, hogy gondolt rá a fürdőben lévő férfi. Meglepően gondoskodó... Vagy ha nem is az, akkor tényleg nagyon hálás a kutyája miatt, mert eddig szóbeli fenyegetésen kívül tényleg nem bántott. Felemelve a takarót, fekszem be az ágyba, míg hallom, hogy befejezi a zuhanyzást, majd pár perc múlva haját törölgetve lép be a szobájába egy száll alsóban. Szemeim elkerekednek a döbbenettől, de ő nem zavartatva magát lép helyére, majd telefonját, amit bevitt magával felrakja töltőre, lekapcsolja a lámpát, s be is fekszik mellém.

– Csukd be a szádat vagy odafészkel egy bagoly – morogja, amíg oldalra fordul a fal felé. Észre véve magamat azonnal összecsukom ajkaimat, míg szemeim továbbra is kikerekedve nézik őt. – Nem szoktam pizsamába aludni és miattad se fogok. Aludj inkább – ezzel úgy látszik lezárta a dolgokat és többet nem szólal meg.

Néma csöndbe nézek vissza, míg próbálom magamat túltenni teste látványán. Igen, tisztában vagyok vele, hogy egy gyilkos, de basszus! Hihetetlenül izmos hasát jól látható kockák keretezik. Karjai, combjai duzzadnak a bennük rejlő erőtől. Tetoválásai viszont félelmetesé teszik... No meg a rajta lévő rengeteg heg...

Mélyet sóhajtva fordulok jobb oldalamra, míg tudatosul bennem, milyen veszélyes ember mellett is fekszem. Olyas valaki mellett, akinek nem esik nehezére megölni bárkit is, aki elrabolt...

Ismét sóhajtok egyet és átfordulok a másik oldalamra is. Hiszen.... Istenem! Az én hibám volt! Tae megmondta, ahogy anya is! Ne játsszam a hőst! De nem~ Nekem a szívemre kellett hallgatnom és most esik le. Hiába hibáztatok bárkit is azok közül, akik itt vannak, mindezt saját magamnak köszönhetek! Újból átfordulok a másik oldalamra, míg fejben jól tarkón csapom magamat. Mi lett volna, ha nem kezdek hősködni és Tae-re hallgatok? Valószínű tovább mentem volna, míg Tae eljött volna értem, s egyenesen haza vitt volna anyához és apához és ma ő mellette feküdnék...

Tehetetlenségem és gondolataim végett ismét fordulok egyet, ám ekkor olyan erővel passzíroznak az ágyba, s fogják le kezeimet két erős marok, hogy még hangos sikolyom is torkomra fagy, ahogy fölém kerül két, vérben forgó szem.

– Az Istenit! Fejezd már be a forgolódást és a rohadt sóhajtozásokat, mert esküszöm, hogy az ágyhoz kötözlek és betömöm a szádat! – sziszegi vészjóslóan, mire én csak nagyokat pislogva bámulok sötét, dühös szemeibe, míg igyekszem nem szívrohamot kapni. – Világos voltam bassza meg? – mordul fel, mivel valószínűleg megunja, hogy semmit nem reagálok, szimplán nagyokat pislogok. Arcomon érzem forró levegőjét, hisz olyan közel van dühös arca, hogy orraink szinte összeérnek. – Hm? – morog, s most, ha lehet, még szorosabban fogja csuklóimat, mire fájdalmasan felszisszenek, de gyorsan bólintok fejemmel, reménykedve, hogy ez is megfelel válasz gyanánt, mivel valószínűleg egy hang se jönne ki torkomból a félelem miatt. – Helyes, örülök, hogy ezt tisztáztuk – morogja már egy fokkal nyugodtabban, majd legördül rólam, s felvéve előző pozícióját, hagy magamra.

Nagyot nyelve fekszem hátamon, s emelem fel jobb kezemet, ami remeg. Érzem, hogy forró könnyeim leperegnek arcomon... Az eddig vissza fojtott pánikrohamom rohamosan közeleg. Mintha csak olajat akarna önteni a tűzre...

All in - 5.rész "Taehyung"

Taehyung:

Idegesen fogom kezemben az aktákat, amelyek Jimin-ről és a Cane Corso gyilkosról szólnak. Lassan 24 órája eltűnt, én pedig azóta talpon vagyok. Mikor a helyszínre értem és megláttam az autó mellett fekvő élettelen testet a szívem megállt és mindent lassítva láttam. Lejátszódott bennem a telefonhívás Jimin-nel, ahogy elhallgat és a nevemet kiáltja. Szinte láttam lelki szemeim előtt azt, hogy fél, ezzel pedig bennem egy világ omlott akkor össze. Tehetetlen voltam, dühös a csalódottság és a félelem pedig befészkelte magát a gondolataimba! Nem hiszem el, hogy nem képes rám hallgatni! Neki mindig a saját feje után kell mennie! Mondtam neki! Kértem, hogy ne menjen oda, de nem az a hülye állatmániája...

Basszus, hisz pont ezt szeretem benne, mégis most hihetetlenül dühít! Tudta, hogy egy gyilkos van odakint mégis...

Idegesen szorítom össze szemeimet, míg dühösen ledobom az asztalra az aktákat, így fejemet kezeimbe tudom ejteni. Lepörög a kép előttem, ahogy oda futok és meglátom, hogy a test nem az övé... Emlékszem, először átjárt a megkönnyebbülés, ám utána realizálódott bennem, ha nincs itt, ha nincs itt Ő, akkor mégis hol a fenébe lehet? A társam JB volt az, aki megtalálta az összetört telefonját, amin csupán néhány perce beszéltem vele.

Lassú voltam és ezért életem szerelme issza meg a levét...

– Hé, Tae – nyújt felém társam egy bögre, forró kávét. Eddig kezeimben tartott fejemet felemelem és egy mély sóhajt hallatok, míg az éltető, fekete nedűért nyúlok egy köszönöm-öt mormogva. – Nem a te hibád – teszi vállamra kezét JB. A gépem felé sandít, ahol az Egyetem kamerafelvételeit nézem át újra és újra, hátha találok valamit, amit eddig nem vettem észre.

Azt már tudjuk, hogy elrabolták, hisz jól látszik, ahogy hátulról fejbe vágják és egy autóba teszik a kutyával együtt. Vérzik a szívem, ahogy látom mennyire fél, s így, hogy visszhangzik fejemben az utolsó mondata az egész még rosszabb. Persze nagyjából semmi nem látszik a sötét miatt, illetve a gyilkosok se néznek a kamerába csak Jimin arca kivehető. A két fekete alak mintha tudta volna, hogy merre van a kamera, végig a hátukat mutatták... Kétség sem fér hozzá profik, ám most először hibázott a Cane Corso gyilkos! Eddig sose kapták lencsevégre, ám most! Igaz nem látszik más csak a háta, ugyan akkor van végre valami, amin elindulhatunk.

– De az JB! Érte kellett volna mennem! Tudtam milyen veszélyes odakint és azt is, hogy későn fog végezni! Elkéredzkedhettem volna egy negyedórára, vagy ha kicsit gyorsabb vagyok...

– Akkor lehet, te is bajba kerültél volna, hiszen többen is voltak. Sőt egy újabb halott strici is bővíti a listát örülj neki, hogy eddig Jimin testét nem találtuk meg.

– Értsd meg! Nem tudom minek örüljek! Lehet, sokkal nagyobb bajban van! – pattanok fel az asztalomra csapva, mire sokan felénk kapják a fejüket. Észrevéve magamat visszaülök a helyemre és a kissé kifolyt kávémat kezdem törölgetni egy zsebkendővel, míg JB nagyot sóhajt. – Ki tudja, mennyire fél! Hogy bántják-e? Én...

– Taehyung – szakít félbe főnököm, míg erős léptekkel felém igyekezik. Alacsony termete ellenére, hihetetlen aurája van. Okos, ravasz és rendkívül bátor. Igazi példakép a számomra, hisz fiatal kora ellenére, már az egyik fő nyomozó... Pedig csak 28 éves.

– Uram – köszönök neki, ahogy asztalomhoz lép. Igaz, tegezhetem, de a tiszteletet azért ilyenkor mindig megadom. Baekhyun csak biccent egyet és már folytatja is.

– Menj haza! – utasít, mire már pattannék ismét fel, hogy nemtetszésemet fejezzem ki és a szemébe mondhassam, ezt nem teheti, de határozottan leint. – Vagy hazamész és megpróbálsz pihenni egy kicsit vagy tényleg leveszlek az ügyről! Tiszta fejel kell, hogy dolgozz! Örülj neki, hogy alapból nem vettelek le, nem is dolgozhatnál rajta Jimin miatta! Kiálltam melletted, mert megkértél, de akkor látni akarom azt, hogy miért is lettél évfolyam első és miért tettelek eleve erre az ügyre téged. Szóval ehhez tartsd magad! – erélyes, ellentmondást nem tűrő hangja miatt, csak nyakamat behúzva bólintok egyet elnyomva egy szép nagy káromkodást, ahol éppen melegebb éghajlatra küldöm az előttem állót.

Tudom, hogy igaza van és alapból hallás is vagyok neki, hisz, ahogy Jimint elrabolták, engem le kellett volna ültetnie a kispadra, ám ő tartja értem a hátát. Meg igaza van, tiszta fejjel kéne gondolkodnom, mivel így olyan dolgokat se fogok észrevenni, amik az orrom előtt vannak. Yeontan miatt is haza kell mennem, mivel igaz a szüleim hallva a híreket felajánlották, hogy ránéznek Tany-ra és ma meg is látogatták, de mégis nekem kell rá vigyázni. Nem is akarom, hogy elvigyék tőlem, de mivel kicsi az albérletem, amit addig bérlek, míg Jimin-nel össze nem költözünk -de még is meglegyen a kis magánszféránk és szabadságunk-, nem elég Tany-nak arra, hogy egész nap ott gubbasszon.

Anya akart velem beszélni, de nem voltam olyan állapotba, hogy a kutyán kívül mást megbeszéljünk, így fel is kéne hívnom, hisz tudom a szüleim mennyire szeretik Jimin-t, és hogy mennyire is aggódhatnak érte és értem is. Illetve Jimin szüleivel is kéne beszélnem, hiába értesítették már őket az ügyről... Jimin anyja teljesen kilehet, szinte látom lelki szemeim előtt; már biztos kisírta a szemét is, az apja erősnek próbálja láttatni magát a törékeny nő mellett, de őt is biztosan hihetetlenül megviseli a dolog. Oda kell mennem!

– Menj Tae, aludj egy kicsit, késő van már. Holnap újult erővel folytatjuk – mosolyog rám kedvesen JB.

– Igazatok van – sóhajtok nagyot, míg felállok asztalomtól, de előtte gyorsan elmentek mindent, illetve átküldöm az éjszakás kollégámnak az eddig szerzett anyagot és kikapcsolom a gépemet. – Úgy is beszélnem kell Jimin szüleivel!

– Lehet jobb lenne holnap reggel, már este tizenegy van – mondja Baek, de csak fejemet rázom.

– Hidd el, nem fognak aludni és... Én se fogok egykönnyen elaludni. Muszáj beszélnem velük, talán ez nekem is segít picit – motyogom orrom alatt, majd el is köszönök tőlük. Még hallom mielőtt kilépnék az irodából, ahogy Baek halkan felsóhajtva szól JB-nek:

– Annyira sajnálom, hogy eltűnt a mindig mosolygós, bohókás, játékos énje. Nagyon remélem, hogy mihamarabb megtaláljuk Jimin-t.

Én is! Ezt én is nagyon remélem!

Fekete kocsimhoz érve be is ülök, ám általános izgatottságom, ami a munkanap végén szokott lenni, nincs többé. Hirtelen első gondolatom az lett volna, hogy felhívom Jimin-t, hogy felvidítson, már csak a puszta hangjával is, de nem tehetem. Eltűnt! Nem hívhatom fel, mint minden áldott nap munka után, hogy megkérdezzem milyen napja volt vagy, hogy szóljak neki, indulok érte, hogy aztán együtt töltsünk egy forró és szenvedélyes éjszakát... Nem, a lelkesedésem eltűnt Jimin-nel együtt.

Szinte lefejelem a kormányt, ahogy elfog a tehetetlen düh. Erősen rá is csapok, mihelyt elveszem onnan lüktető fejemet.

– A francba! A kibaszott, kurva életbe! – ütöm erősen a kormányt. - Miért???? – kiáltok fel az iroda parkolójából a sötét csillagos égre nézve, mintha csak megválaszolná a kérdésemet... Viszont az csak hallgat, mint a sír.

Nem hittem, hogy egyszer ez a munka tesz keresztbe. Segíteni akartam az embereknek, holott sose találkoztam az áldozatokkal. Én mindig csak a bűnözőkkel és a halottakat láttam. Ugyan mindig tudtam, hogy az áldozatok mögött áll egy család, aki elveszített valakit, de akár mennyire is tisztában voltam vele, sose hagytam, hogy az érzelmek elragadjanak. Akár mit láttam, akár milyen brutális volt a gyilkosság, akár milyen őrült tekintetű a gyilkos. Nem! Ez a munka nem engedi, hogy érzelmet vigyünk bele, de valahol még is tudtam és tudom, segítettem nekik. Most azonban én vagyok az áldozat családja... Az, aki aggódik és szenved, csupán egyetlen különbséggel. Én látom a hátteret, látom a brutalitást... Tudom mi lehet vele és ez az ami ösztönöz arra, hogy az ügyön maradjak. Én akarom megtalálni a Cane Corso gyilkost, hogy saját kezűleg küldhessem börtönbe és minél hamarabb megmenthessem Jimin-t. Nem tudom miért, lehet csak a szívem akarja elhinni, de tudom, életben van!

Mélyet sóhajtva, ejtem fejemet tenyerembe, majd szememet kezdem dörzsölni, hogy kicsit meg is állítsam kicsorduló könnyeimet. Össze szedve magam, indítom be a kocsimat és nyúlok a kis képernyőhöz, hogy felhívhassam édesanyámat, míg Jimin-nék házához veszem az irányt. Muszáj beszélnem vele.

– Édesem! – hallom meg anyám lágy, mégis aggodalmakkal teli hangját.

– Anya! – nyögöm kissé elhalva, míg kiteszem az indexet.

– Istenem Drágám, apád és én egész nap csak rád gondolunk – csuklik el a hangja. Tudom, mennyire szeret engem és Jimin-t! Mindig mellettem állt, akkor is, amikor elmondtam nekik meleg vagyok, mikor felvetettem az ötletet, hogy Jimin-nel összeköltözzünk! Rögtön támogattak és tudom, mennyire aggódik érte is, mégis erősnek akar tűnni, miattam, mert most engem akar megnyugtatni! – Hogy érzed magad?

– Szörnyen anya! Szörnyen, aggódom Jimin-ért, úgy érzem ez az egész az én, hibám!

– Tae drágám! Tudod jól, hogy ez nem igaz! – szól rám erélyesen.

– Ah, tudom igen! De szeretném magamat hibáztatni, mert kell egy bűnbak! – nyögök fel. – Anya, végig hallgattam, ahogy elrabolják! Ha csak egy kicsit gyorsabb vagyok, vagy vigyázok rá és elmegyek érte! - nyüszítek fel, fájdalmasan. Hibáztatni akarom magam, mert tudom, megelőzhettem volna ezt az egészet.

– Kicsim – csuklik el édesanyám hangja. – Úgy sajnálom... De ne feledd, most erősnek kell lenned, mert igenis tehetsz érte valamit. Most összeszedheted magad és megtalálhatod azt a szemetet, aki elvitt egy ilyen ártatlan és aranyos teremtést. Illetve ne feledd! – hangja határozottan cseng és mind ez, amit mond, ismét bizonyítja, hogy az én anyám a világ legerősebb nője, aki mindig tudja, mit kell mondania. – Én, az apád, Jimin szülei, a barátaid és a munkatársaid, mind mögötted állunk és segítünk neked, ahogyan tudunk! – hangja erősen csengett, és ezzel engem is azzá tesz. Tudtam, hogy őt kell hívnom, hogy rá van szükségem, hogy össze szedjem magam! Hisz én is ember vagyok, összetörök. Viszont igaza van! Kitűztem a legújabb célomat és nincs semmi a világon, ami eltántoríthatna előle. Tudom, nehéz lesz, néha összeomlok majd, de sose adom fel! Megtalállak Jimin!

– Szeretlek – suttogom. Bár nem tudom, konkrétan kinek is címzem.