Hali, ne haragudjatok, hoy várni kellett hozzám vendégek
jöttek és lekötöttek Yume meg tanult… De itt a folytatás, nekem eddigi
kedvencem és reméljük nektek is tetszeni kell. Sajnos csak 8 oldal, de
szerintünk elég is. Nagyon várjuk, hogy mit szóltok hozzá *-*
Jó olvasást <3
Yume Nissy írja Jimint
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot
Jungkook
Mély szusszantással nyitom ki fáradt szemeimet, fejemet
felemelve párnámról –amit eddig szorosan fontam magamhoz-, nézek körbe Jimint
keresve szemeimmel. Nem emlékszem szinte semmire azon kívül, hogy megittam az
első pohár boromat. Viszont a fejem lüktetett és fáj, így kénytelen vagyok
szemeimet szorosan összezárni és fejemet ismét a párnába ejteni. Hason fekve
szenvedek még egy darabig, reménykedve benne, hogy ez a borzalmas émelygés
elmúlik, mind hiába. Szomorúan konstatálva, biggyesztem le ajkamat, nyüszítve
egyet. Ah, Jimint akarom! Miért nincs itt?… És ami még fontosabb, mi történt az
este? Miért ragadok; és miért van rajtam másik felső?
Lassan, nagyon lassan mászom ki az ágyból, folyamatosan
lüktető fejemet fogva, míg ruhákat szedek össze és a fürdő felé veszem az
irányt, hogy felfrissüljek és ne is ragadjak ennyire. Bár tudnám, mi történt.
Sikeresen rendbe szedem magam és a hideg víznek hála, fejem
se lüktet annyira, hogy inkább ugranék ki egy ház tetejéről, minthogy ezt
érezzem és bele őrüljek. Egyenesen a napaliba veszem az irányt, hogy végre
Jiminnel lehessek és elmondja, mi történt. Bár, egyre több dolog villan be,
ahogy fejem zúgása kissé alábbhagy.
Belépve a házba Jimint keresem szememmel. Mígnem meg is
találom, ahogy a kanapén fekve alszik. Felhúzott szemöldökkel lépek a bárhoz,
hogy kivehessek egy üveg ásványvizet magamnak. Lecsavarva a kupakját már húzom
is le, hiszen olyan szinten kiszáradt a szám az éjszaka folyamán, hogy azon se
lepődnék meg, ha homokot köhögnék fel jelen pillanatban. Keresek még fájdalom
csillapítót is, és csak azután lépek Jimin mellé, miután azt is beveszem.
Értetlenül mérem végig, szemöldökeimet is összevonva,
homlok ráncolva ám az éles fájdalom, ami ezzel jár, meggátol tettemben.
Miért nem aludt velem? Ah, fel kell keltenem. Sejtem, hogy
mérges lesz, de őt akarom jelen pillanatban, rá van szükségem, arra, hogy
megöleljen, hogy a karjaiban tartson; az illatára…
Kezemet kinyújtva óvatosan érintem meg alvástól kissé felpuffadt
arcát, hogy felébreszthessem. Szempillái megrezdülnek, majd szemeit nyitogatva
ébredezik. Esküszöm, olyan szép ez a férfi, hogy azt már büntetni kéne. Lassan
tér magához és még kissé mogorva is, de engem nem érdekel. Mikor sikeresen
felül és elkezdene lekorholni, én rögtön ölében foglalok helyet, karjaimat
nyaka köré fonva fúrom fejemet nyakhajlatába, hangosan nyüszítve egyet, ezzel
meggátolva tettében. Érzem, ahogy Jimin megfeszül pillanatnyi zavarának
köszönhetően, majd már automatikusan fonja derekam köré kezeit, lágyan kezdve
cirógatni gerincemet.
– Jimin, nagyon rosszul vagyok. – motyogom nyakába, míg
beszívom édes, mégis férfias illatát.
– Semmi baj, Süti. – suttogja fülembe, míg –még a
fürdéstől-, kissé nyirkos hajamba futtatja ujjait. – Vettél be gyógyszert? –
kérdi lágyan, sötét hajamba hintve egy lágy csókot. Fejemmel bólintok, de meg
is bánom tettem és még jobban Jiminhez bújok. – Látom megfürödtél. – kezdi
figyelmemet elterelni, folyamatosan halkan és lágyan beszél, megnyugtató
hangján. Figyelve rám, hogy ne legyen túl hangos. Újból bólintanék, ám tanulva
hibámból, inkább szólásra nyitom a szám.
– Igen, de alig emlékszem valamire, csak arra, ahogy az
első poharat megisszuk, aztán csak képek villannak be. – Jimin kissé megfeszül
ugyan, de továbbra is hajamat simogatja ezzel egy kellemes bizsergést váltva ki
belőlem.
– Milyen képek? – lágy hangja szinte simogatja füleimet,
igaz még az alvástól kissé rekedt a hangja. Jólesően sóhajtva, hunyom le
szemeimet, élvezve ujjait fejbőrömön, míg válaszolok.
– Még egy pohár, meg még egy, röhögés a szobánk… - itt
elhallgatva húzom össze szemeimet és abban a pillanatban kerekednek is el,
ahogy elhúzódva Jimintől döbbenten, egyben felháborodottan nézek szemeibe, amik
kisé félve figyelik enyémeket. – Te este… komolyan leszoptál? – kérdezem döbbenten.
Akkor ezért ragadtam, de mi? Hiszen aludtam… De ezek szerint az ingerekre,
amiket okozott nekem olykor felébredtem… Azonnal fülig vörösödve ülök ölében,
őt mustrálva, míg ő hatalmast nyel. – Mégis hogy tehetted? – hápogok, bár ismét
belenyilall a fájdalom a fejembe. – Ennyire kanos nem lehetsz… Nem vagyok a
kurvád. – kezdek egyre inkább mérges lenni, ami nem tesz jót fejemnek. Egy
pillanatra meg is szédülök és ha Jimin nem húzna közel magához reflexszerűen
tuti, hogy a földön végezném ájultan. Viszont valamiért nem tudok rá annyira
haragudni mint kéne, de miért?
– Süti, te másztál rám, én még próbáltalak leállítani, de
az alkoholtól én se gondolkodtam tisztán. – morogja, míg derekamnál fogva
fordul velem engem a kanapára fektetve hátal, míg ő fölém magasodva támaszkodik
meg felettem. – Ne haragudj, hogy megint… - akad el mondatában, míg szemeit
lesüti, ám olykor-olykor szemembe néz, hogy mutassa; igazat beszél. – Én nem
tartalak kurvának… - szóval ezért nem haragszom rá olyan szinten, mint kéne,
mert én másztam rá és tudat alatt ezzel tisztában vagyok. Ahogy a képek elővillannak,
milyen kis ribanc voltam az este és ő tényleg megpróbált – teszem hozzá, nem is
erőlködött annyira - leállítani még kellemetlenebbül érzem magam. Száját
azonnal befogom, hisz nem kell bocsánatot kérnie az én hibám miatt.
– Nem! Én kérek bocsánatot. – döbbenten kerekednek el sötét
íriszei, míg én ismét fülig vörösödöm. – Én voltam a hibás és sajnálom, hogy
olyan bunkón rád támadtam, pedig én bátorítottalak… Bár nem semmi, hogy
leszoptál, mikor aludtam…- gondolkodom el, míg ő is elpirul egy nagyon picit.
Istenem ilyenkor úgy szétnyitnám neki a lábaimat, hogy lássam, ahogy vörös
arccal, izzadt homlokához tapadt sötét tincsekkel, hajszolja a gyönyört, amit
én okozok neki. Mm, megint elkalandoztam. – Izé, az alkoholtól túl bátor
leszek. – azt nem kell tudnia, hogy anélkül is az vagyok és szimplán csak a
gátlásaim oldódtak fel vele szemben. Szemeimet is lesütöm, de nyaka köré fonom
karjaimat ismét, hogy lehúzzam magamhoz. Nem érdekel a hülyeség, amit
csináltunk. Rosszul vagyok, és csak rá van szükségem; inkább… - Felejtsük el,
ami történt. – fejezem be hangosan is gondolataimat, míg ismét Jimin nyakában
keresek menedéket, ezzel is meglepve az idősebbet. Hát biztos, hogy most össze
zavartam, mit ne mondjak én se értek semmit, csak azt, hogy nekem rá van szükségem,
hogy mellette akarok lenni.
Jimin
Kívánom. Annyira, de annyira kívánom, mint még soha senkit,
ezekkel a tetteivel pedig csak ront a dolgon. Más sem jut az eszembe, csak az,
hogy ezt…
- Direkt
csinálod? – vonom fel szemöldökömet, egyenesen sötét íriszeibe meredve.
Megdöbben kérdésemen, látszik, nem tudja hova tenni.
- Micsodát?
– kérdi pillanatnyi habozás után, ártatlanul rebegtetve hosszú, sötét pilláit.
- Húzod
az agyam. Nem veszed észre, mennyire begerjedek rád, amikor ilyeneket csinálsz?
– legszívesebben felemelném a hangom, és jól le is üvölteném, de vele
egyszerűen nem tudok. Nem akarom megijeszteni, de ennek így véget kell vetni.
Nem hagyhatom, hogy ő is megcsalja Yoongit, méghozzá velem. – A nyakamba bújsz,
puszilgatsz, ölelgetsz, és nem veszed észre, hogy az érintésed, az illatod, a
szépséged mennyire nagy hatással van rám? A jelenlegi helyzetben,
legszívesebben letépném a ruháidat és a tested minden kis pontját addig
kényeztetném, míg el nem ájulsz. Fulladásig csókolnálak, és nézném, élvezném, ahogy
vonaglasz alattam, mert rohadtul érzek valamit irántad, amit nem tudok hova
tenni. – kelek fel róla hirtelen, mert a felsorolt dolgokat tényleg megtenném
vele. Azonnal. – De vissza kell fognom magam, mert tiszteletben tartom a
párkapcsolatodat. De te meglehetősen nehezíted a dolgomat, pusztán a
létezéseddel. Mostanában olyan sem fordul elő, hogy te meg én egy légtérben
vagyunk, és nem neked szentelem az összes figyelmemet. Idegesít, hogy hatalmas
szexuális vágyat érzek az irányodba, te pedig úgy teszel, mint aki ezt nem
hajlandó észrevenni. – korholom le idegesen, mégis, a hangomból alig kivehető
az ideg. Összefont karokkal sétálok arrébb, neki háttal, hogy véletlenül se
kelljen a szemeibe néznem.
Szinte hallom, ahogy egész lényében megfeszül, el tudom képzelni,
mennyire le lehet sokkolva. De ezt ki kellett mondanom annak érdekében, hogy
távolabb kerüljön tőlem, és ne vessem rá magam. Hosszú másodpercek, talán
percek elteltével hallat egy apróbb, reszketeg sóhajt, ami után nem sokkal meg
is szólal.
- Én is…
érzem ezt a vágyat. Gondolom észrevetted, hogy te sem vagy közömbös számomra. –
nyel egyet, majd folytatja. – De nekem tényleg ott van Suga, és, bár
tagadhatatlanul lefeküdnék veled, nem csalnám meg. Szeretem. – erre horkantok
egyet, amit nem nagyon tud hova tenni, de nem is baj. Az a tetű jól átveri, én
pedig nem teszek mást, mint hogy végignézem. Ha Yoongi aznap nem megdönti,
hanem bevallja a dolgot, Kook már minden probléma nélkül az enyém lehetne. –
Valahogy úgy érzem, muszáj a közeledben lennem… érezni az illatodat, érinteni a
bőrödet, elveszni a tekintetedben. – lehajtom a fejem, levegőt is alig merek
venni, és kikerekedett szemekkel bámulom a talajt. Akkor, ő is ugyanazt érzi,
és őt is ugyan az gátolja, mint engem: a káposzta. – Én… nem akarok egy lenni a
sok közül.
- Kérlek,
ne folytasd. – szakítom félbe határozottan, mire meg is kukul. Folyton ezt
mondogatja, anélkül, hogy tudná, mi a helyzet. Ez is idegesít. – Nem tudom, mit
tudsz te, de én eddig nem csak a szexnek éltem. – fordulok felé komoly arccal,
még mindig keresztbe tett karokkal. Nem vagyok se szigorú, még csak szomorú
sem, de nem hagyhatom, hogy ilyen téveszmékbe botoljon. – Igen, sok kalandom
volt már, de ez nem azért van, mert egy hűtlen szexista állat vagyok. Ez azért
van, mert gazdag vagyok, és a szebbnél szebb lányok egyfolytában körülöttem
lézengtek, bennem meg tiniként tengett a tesztoszteron és a felesleges energia.
Valamint, te is aláírhatod, nem nézek ki rosszul. – egy fél pillanatra átsuhan
arcomon egy önelégült vigyor, de olyan gyorsan tovaszáll, mint ahogy jött. Ez
nem az önajnározás ideje. – Állandó szeretőim valóban vannak, de amióta te a
képben vagy, egyikőjükkel sem feküdtem le. – itt összeráncolja a szemöldökét,
mint, aki nem hisz nekem. Nem baj, akkor is elmondom, amit szeretnék. – Hiszed
vagy sem, ez valóban így van. És csak, hogy összetörjem a rólam alkotott képed
egy darabkáját, nem tíz vagy húsz állandóm van, hanem három. Egy a környékünkön
lakik, egy tőlünk olyan egy órára kocsival, a harmadik Amerikában. Ők is
akarták ezt a kapcsolatot, nekem meg még sosem volt senkim, így nem is volt
baj. Ha te kéred, most azonnal felhívom mind a hármat, és „szakítok” velük. –
hitetlenül néz rám, meg sem rezdülve. Annyi mindent ki lehet olvasni a
pillantásaiból. Döbbenet, értetlenség… És persze a jól ismert csillogás.
- Jimin…
azt mondod, szerelmes vagy belém? – tágulnak ki pupillái, míg az én szemeim is
tányér nagyságúra növekednek. Feltett egy olyan kérdést, melynek a válaszát még
én sem fogalmaztam meg magamban.
Végtelennek tűnő másodpercekig csak állok, nyitott szájjal,
mintha épp a választ bökném ki, de egy szó sem jön föl a torkomból. Miért
hezitálok? Csak rá kellene vágnom, hogy nem, nem vagyok szerelmes. De nem tudom
kimondani, úgy, ahogy az igent sem.
- Nem…
vagyis, nem tudom. Áh! – túrok idegesen narancsos tincseim közé, majd
határozottan megindulok a bárpult felé. Egy poharat magam elé véve már öntöm is
bele az első alkoholos üveg tartalmát, amely a kezem ügyébe kerül. Szinte
hangtalanul sétál mellém és foglal helyet az egyik magasított széken. Követem
példáját, és mellé telepszem, nagyot kortyolva a poharamból, fejemet fogva. Mit
is érzek? Iránta? Szerelmet, vagy csak testi vágyat?
- Ah…
Akkor… lehet, hogy, izé… kedvelsz? Úgy? – fürkészi az asztal felületét, mintha
sokkal jobb ötlet lenne nem a szemeimbe nézni. Én viszont le sem tudom venni a
tekintetem róla.
- Lehet.
Magam sem tudom. – kortyolok még egyet, mire felemeli a fejét. A poharamat
kezdi fixírozni, majd váratlanul megragadva azt, kiveszi a kezemből, és a
maradék két kortyot leküldi a gyomrába. Értetlenül bámulom hol őt, hol a
poharat, amit lassú mozdulattal a pultra helyez.
- És
szeretnéd valahogy megtudni, hogy… mit is érzel? – emeli lassan csillogó
tekintetét szemeimbe, hogy elvesszünk egymás ragyogó íriszeiben. Hatalmasat
nyel, ahogy végül bátortalanul feláll, majd megragadva vállaimat, magával
szembe állít. Nem tudom, mit tervez, de nem ellenkezem. Megint olyan közel van,
hogy érzem az illatát, látom gyönyörű szembogarait, érzem leheletét a bőrömön,
és kezeit vállaimon. Szinte rögtön átkarolom derekát, amit talán nem kéne, de a
helyzet nagyon ezt követeli. Észre sem veszem, de egyre közelebb hajol, mitől
bennem reked a levegő. Most… az fog történni? – Én nem foglak megcsókolni,
Jimin. – leheli ajkaimra, amitől akaratlanul is megremegek. Mintha a fejembe
látna, meg is válaszolja a kérdésemet, amit hallva, nem tagadom, végtelenül
szomorú leszek. – De… nem foglak ellökni, ha te megteszed. – suttogja olyan
halkan, hogy még én is alig hallom. Ennek ellenére, tisztán értem szavait, de
ezen kívül mást már nem is érzékelek. Csak azt hallom, ahogy a vérem áramlik az
ereimben, a mellkasomban dobogó szívem érzem csak, látásom elhomályosodik, de
Jungkookot mégis tisztábban látom, mint eddig bármikor. Gyengéden megszorítom
derekát és összeérintem orrainkat, amitől egy gyönge, erőtlen sóhaj hagyja el
tökéletes, kívánatos ajkait. Tekintetem egyre ködösül, már félig lehunyt pillákkal
közelítek felé, hezitálva. Megtegyem? Vagy ne?
- Miért?
– kérdem bódultan, szemeibe nézve. Úgy látom, ő is akarja, sőt! Már
szabálytalanul sóhajtozik, ami engem is erre késztet. Egyre jobban… kívánom az
ajkait.
- Mert
most úgy érzem, ez a helyes. Mert… - itt megint látványosan nyel egyet, mire
megnyalom ajkaimat. – mert én is tudni akarom, szerelmes vagyok-e beléd… És
végül azért, mert… - túrja kezét hajamba, szorosabban hozzám préselődve. – önző
módon ki akarlak sajátítani.
Többet nem is hagyom szóhoz jutni. Ajkaimat az ő kívánatos,
cseresznye vörös ajkaira tapasztom, meg is nyalva duzzadt párnáit. Szemeit
lehunyja, de nem zavar, én sem tudok most ragyogó tekintetére koncentrálni,
teljesen lefoglal mézédes íze, melyet ad nekem puha ajkaival. Jobb kezem gyengéden
vörös arcára simítom, míg a ballal közelebb rántom magamhoz, hogy
szenvedélyesen csókolhassam, csak ma, csak most… Mert többször ez nem történhet
meg, amíg Yoongi a képben van.
Lágyan mozgatom ajkaimat övéin, míg ő átkarolva nyakamat
viszonozza szám mozgását, aprót szusszantva, amibe beleborzongok. Rettenetesen
kívánom. Alsó ajkát fogaim közé veszem és erősen megszívom, amitől jólesően
felsóhajt, majd aprót nyög, ami csak tovább tüzel engem. Merevedésemet már
elrejteni sem tudnám, tisztán érzi, ahogy én is érzem az övét. Ez baj… Le kell
állnom, különben elvesztem a fejem.
Úgy kapaszkodik belém, mint aki mindjárt elájul, de én sem
vagyok távol attól az állapottól. Pedig ez csak egy csók, még csak nem is
nyelves, egyszerűen csak túl sok érzelem van ebben az apró gesztusban. Már
ennyitől is úgy állok, mint a fa, de ez zavar a legkevésbé; ugyan olyan heves,
mint én, és ettől összeszorul a mellkasom. Tudom, ezzel egyértelművé vált, hogy
beleszerettem Jeon Jungkookba, a jövendőbelimbe. Tudom azt is, hogy ő is
hasonlóképpen érez. És végül, tisztában vagyok vele, hogy a szíve még egy jó
darabig nem lehet az enyém.
Nagy nehezen, de eleresztem párnáit, mire kapna utánam, de
nem engedem, hogy elérjen. Ennél nem mehetünk tovább, de azt hiszem, ennyi még
belefér. Ez tényleg kellett, hogy mind a ketten rájöjjünk: már nem csak flört,
vagy gyerekes viccelődés van kettőnk között, hanem olyan szerelem, amiről csak
a könyvekben olvastam eddig. Hevesen kapkodjuk a levegőt, ő is lassacskán
kinyitja pilláit, ködös tekintettel meredve rám, mint aki nem hiszi el, hogy
ennek az élménynek itt vége. Zavart pillantásokkal illet, ami jelen
pillanatban, nagyon idegesít. Én is zavart vagyok, de ha rávesz a folytatásra,
egészen biztosan szex lesz a vége, amit életemben először, nem szeretnék vele.
Bűntudatom lenne, ha ugyan úgy csalná meg a párját, mint ahogy az a rohadék
teszi vele. Márpedig, én nem akarom, hogy csorba essen a tisztességén.
- Ezh…
akkor most, felér egy szerelmi vallomással, vagyh…? – kérdi lihegve, mire
elkomolyodva simítok végig még egyszer kivörösödött arcán, majd érzelmekkel
túlfűtött, határozott hangon válaszolok, végig csillogó, sötét íriszeibe nézve.
- Igen.
Jungkook
Szívem hatalmasat dobban válaszát hallva, ha engedné, ismét
megcsókolnám, ezúttal én őt, de tudom, el húzódna. Úgy szeretném mondani, hogy
„Én is.”, de nem tehetem, hisz ott van Suga. Mégis úgy érzem, nem kell hangosan
kimondanom ezt, hisz érzi az előző csókunk tele volt érzelmekkel: vággyal,
szenvedéllyel, kétséggel, amelyet tehetetlenségünk szül és az eddig véka alá
rejtett szeretetünkkel, amit egymás iránt érzünk. Szeretjük egymást. Ő is
szeret és én is szeretem…
Homlokomat övének döntve nézek csillogó íriszeibe, míg
fejemmel arcomon pihenő kezébe bújok egy pillanatra lehunyt szemekkel, akár
csak egy szeretetre éhes kiscica, aki élvezi gazdája puha tenyerét.
Hosszú percekig csak, így állunk egymás szemeiben elveszve,
homlokunkat összeérintve, szaporán lélegezve, amelyet előbbi szenvedélyes
csókunknak köszönhetünk. Hiába nem szólunk egymáshoz, többet mondunk egymásnak
ezzel a tettel mintha szavakba öntenénk gondolatainkat.
Nem tudom, mit tegyek a kétség úrrá lesz rajtam, hisz ott
van Suga, akivel évek óta együtt vagyok, és nagyon szeretem, ráadásul a
kialakult helyzet ellenére képes lenne velem maradni, erre én mit teszek?
Megcsalom! Szörnyű ember vagyok. Jó tudom, hogy nagyon ritka, hogy az első
szerelmünkkel maradunk és éljük le együtt az életünket, de nem érdemli ezt meg.
Én mégis röpke majdnem két hét alatt beleszerettem a vőlegényembe, akit még az
első nap képes lettem volna egy kanál vízbe fojtani. Mi ez, ha nem röhejes? Még
csak nem is két hete ismerem, és mégis egymásba szeretünk? Ez abszurd! Ilyen csak a hülye romantikus
drámákban van, amiktől már szivárványt hányok, de ez a szenvedély és vonzalom,
amit érzek…
Miért vagyok gyáva? Miért nem tudom, mit akarok? Illetve,
de tudom Jimint mégis nem bírnék elválni Sugától hisz őt is mindennél jobban
szeretem…
Ah, Jeon Jungkook akkora egy szerencsétlenség vagy, hogy az
már művészet.
Itt van két férfi, akik szeretnek és te is szereted őket.
Az egyik képes lenne veled maradni a kialakult helyzet ellenére a másik jobban
vonz, mint valaha bárki is, és lemondana érted a szeretőiről. Kiderült, hogy
sokkal nagyobb szíve van, mint azt valaha is gondoltad volna. Tisztel annyira,
hogy a nyamvadt kapcsolatodat, ami haldokló félben van –hála neked-, figyelembe
veszi és minden erejével azon van, hogy ne dugjon meg pedig tisztán kivehető az
a szenvedély, ami kettőtök között van és te se könnyíted meg a dolgát, mivel te
ugyan úgy vágysz rá…
A lelki ismeretemet egyszer tutira kinyírom! Mert mindig
igaza van.
Gondolataimból Jimin ránt vissza, ahogy még egyszer
megsimítja vöröslő pofimat, majd kezeivel, nyakát ölelő karjaimhoz nyúl, hogy
elvehesse azokat onnan. Kétségbe esetten nézek szemeibe kezeinket össze
kulcsolva, ugyan is nem akarom, hogy véget érjen ez a meghitt pillanat. Örökre
vele akarok lenni, a karjaiban, élvezve illatát és a biztonságot, amit nyújt
nekem.
Ő csak szelíd szemekkel néz enyéimbe, majd összekulcsolt
kezeinket felemelve, ad egy lágy csókot kézfejemre, folyamatosan szemeimbe
nézve. Ajkaim elválnak egymástól és ismét hevesen veszem a levegőt. Észre se
vettem mennyire megnyugodtunk egymás karjaiban, míg gondolatban magamat
marcangoltam, még a fejfájásom is elmúlt.
Elengedi kezeinket, majd hátat fordítva indul meg az ajtó
felé gondolom, hogy ő is rendbe szedhesse magát. Én meg csak úgy ott állok
lefagyva. Tennem kell valamit, ki kell mondanom, nem hagyhatom, hogy csak úgy
kimenjen.
– Jimin. – szólok utána,
mire megtorpan ugyan és fejét oldalra fordítva jelzi, figyel rám, de nem fordul
meg, amitől talán kicsit fellélegzek. Kezemet tördelve veszek egy nagy levegőt,
amit aztán lassan engedek ki puha párnáim közül, amiket alig pár perce Jimin
mézédes ajkai ostromoltak. Még soha se éreztem olyat, mint akkor… - Én is… -
nem tudom befejezni mondatom hisz elakadok. Szégyenkezve sütöm le szemeimet,
hogy még arra se vagyok képes, hogy nyíltan kimondjam a nyilván valót:
Szeretem.
– Tudom Süti. – lágy
hangjára felkapom fejemet, majd újra lesütöm szemeimet.
– De nem…
- Tudom Kicsim. – ismét ő szakít félbe, ám ezúttal suttogva
szavait.
Ezután már nem vár semmit elhagyja a szobát engem magamra
hagyva ismét az idegtépő gondolataimmal.
Miért vagyok szemét? De miért érzem úgy, hogy Suga elhallgat
valamit? Miért vagyok ilyen gyáva, hogy félek szembenézni a valósággal, amit
már régóta sejtek…
