Na, halihó. :) Lassan haladunk, de igyekszünk azért. Reméljük
nem baj. Most belátást nyerhettek a szülők szemszögeibe is, hogy ők milyenek.
Nem tudom milyen, reméljük tetszeni fog nektek. <3
Viszont, lenne itt egy dolog!
Elfogadjuk gyerekek a kritikát, mindenkinek megvan hozzá a
joga és főleg úgy, hogy igényes és nem az a szándék vezérli, amely arra
törekszik, hogy megbántson minket. Mint már a saját blogomon mondtam, ezzel
önmagatokat is minősítitek. Nem is arra törekszünk, hogy mindenkinek tetsszen, nem lehet mindenkinek megfelelni és szíve joga mindenkinek elmondani a véleményét. Nos, viszont van egy olyan dolog, amivel nem tudunk
mit kezdeni. Ha, random bekapcsolódik valaki a sztori közepébe, úgy hogy az
előzményeket nem olvasta és azt a részt is csak a feléig olvassa, nem tudjuk
komolyan venni! Ne csodálkozzon, hogy nem érti. Lehet, én írom szarul Kookit,
és tényleg lelki depresszáns lett, de úgy gondolom, aki olvassa; az tudja miért
ilyen.
Félre értés ne essen, felőlem, ha az első részt olvassa el
a feléig valaki, és úgy mond arról kritikát, azt elfogadjuk, mert az elejéről
kezdi. Nem a kritikával van bajunk, főleg mert az illető szépen és igényesen
írt, de így nem értettük mi a baj, ha nem is olvasta nem is értheti.
Másik; az előző részhez írta, hogy rossz az igeidő,
megnéztük még Ayut is megkérdeztem lát-e ilyen hibát, de egyikünk se találta.
Igen, abban a részben ugrálunk a jelen és a múlt között, de ott ahol kell,
amúgy figyelünk erre, és ha valaki lát ilyen hibát nyugodtan szóljon, mi is
hibázhatunk.
Na és az utolsó. A yaoi akár milyen fura az egy műfaj. Ugyan
úgy, mint a fantasy, csak hogy tisztázzuk.
Mielőtt valaki azt hinné mérges vagyok én nem, Yume kicsit
igen és szerintem jogosan, hisz nem érti, hogy így miért mond valaki kritikát.
Szó se róla, megteheti bárki, mindezt csak azért írtam, hogy értsétek, ha
valaki negatív kritikát ír, azt mi hogyan tudjuk elfogadni.
Tudjuk, hogy nem vagyunk hatalmas írók, tudjuk, hogy
hibázunk, van, hogy rossz, amit írunk, uncsi esetleg, de kérlek titeket;
tartsátok tiszteletben, hogy ha már mi is sokat dolgozunk a részeken és
szívünk, lelkünk beleadjuk akkor ti is megtiszteltek annyival, hogy nem a közepébe
kezdtek bele és fél fejezet után írtok. Mondom első fejezettől szíved joga, de
így nem tudtunk mit reagálni.
Most, hogy ezt így leírtam, ne értsetek tényleg félre
minket, nem akadunk ki kritikán csak szerintünk annak is van egy fajta protokollja.
Mindent szívesen fogadunk, ha az igényes. Még egyszer mondom, ahogy írsz, az
minősít is téged!
Amúgy jó olvasást kívánunk nektek, reméljük tetszeni fog.
Kommenteknek mindig örülünk.^^
Yume Nissy írja Jimint
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot
Mr.
Park
Kissé feszülten ülök a limuzinban, amely Jiminék házához
megy. Ismerem jól a fiamat, és pontosan tudom, mennyire imádja a nőket, és azt
is, hogy nem fogadta el olyan könnyen ezt az érdekházasságot, mint ahogy azt a
másik kölyök szülei előtt mutatta. De azt is pontosan tudom, hogy a fiúkat sem
veti meg, ahogy az alkoholt sem, úgyhogy meglehetősen aggódom a Jeon fiú
épségéért. Még a végén lefújják az egész esküvőt, mert a fiam megerőszakolta a
jövendőbeliét. Az lenne az utolsó csepp a pohárban.
Nem mondom, hogy Jimin ennyire hasztalan lenne. Már
rengeteg nagykutya lányát csábította el különböző partikon, szinte mindegyik
vállalattal jóban lettünk, mivel a kislányok áradoznak a mi cégünkről.
Szerencsére azok a lányok csak a szexet keresték, amit a fiamban meg is
találtak. Lehetnék büszke, de én nem erre neveltem.
A mára már teljesen mindennapos, Jeon családdal folytatott
bájcsevej közben aggódó pillantásokkal lepem el feleségem, aki kezemet
szorítva, szemeivel és elbűvölő mosolyával nyugtatgat. Hát igen, azt a
szerelmet szántam én is Jiminnek, mint amit én kapok az anyjától… De a
vállalatunk hanyatlóban van, és csak így tudjuk visszahozni az
életszínvonalunkat és a dolgozóink fizetését. A Jeon családnak sem rossz ez az
üzlet, mert a mi hírnevünk jóval nagyobb, csak a pénzünk a kevesebb. Ha pedig
összeolvadunk, mind nevünk, mind pénzünk lesz, talán sokkal több, mint eddig.
Csak a feltétel volt elég meglepő: házasság. Több indokot is mondtak, hogy
miért így, miért úgy lenne jó ez, de őszintén, engem ez érdekelt a legkevésbé.
Annyit csalódtam az egyetlen fiamban, most végre egyenlíthetjük a számlát.
Azért is tartunk most mind a négyen gyermekeink otthona felé, hogy
megbizonyosodjunk a dolgok jónlétéről.
Amiről a Jeon szülők nem tudtak, az az én fiam természete.
Biztosan van, amit én sem tudok Jungkookról, de én elsősorban azért megyek,
hogy megbizonyosodjam arról, hogy a fiam nem lett egy részeges idióta, és, hogy
él-e még egyáltalán a Jeon kölyök. Meg persze azért, mennyire tűrik el egymást.
De aggódásom csak addig a napig volt kritikus, míg meg nem tudtam, hogy Jimin
befizetett egy romantikus utazást a jövendőbelijének. Lehet, hogy tényleg
szerelmes lett? Lehetne ekkora szerencsénk?
- Le
vagyok nyűgözve, hogy a fiuk ilyen úriember lett! Látszik, mennyire igyekszik
meghódítani a kicsi fiunk szívét. – mosolyog rám kedvesen Mrs. Jeon a szokásos
csillogó szemeivel. Hát igen, én is meg vagyok lepve.
- A
maguk fia is minden bizonnyal a mi Jiminünk kedvére tesz. – kuncog fel halkan a
feleségem, de én majdnem félrenyelem a boromat ennek hallatán. Most
célozgatott?
- Igen,
minden bizonnyal. – nevet fel kedvesen Mrs. Jeon, mintha nem fogná, vagy nem
akarná felfogni a feleségem szavait.
- Mr.
Park, minden rendben? – érdeklődik Mr. Jeon, aki látva előbbi reakciómat, enyhe
aggódással pillant felém.
- Természetesen.
Hiszen tudja jól, hogy bírom az alkoholt, barátom! – veregetem meg gyengéden
vállát, afféle rejtett baráti gesztusként. Egészen megkedveltem az urat, annak
ellenére, hogy eleinte mondhatni muszájból kellett velük töltenem az időmet. –
Maguk szerint, mi fogad minket a fiainknál?
Mrs.
Jeon
Félő pillantást vetek férjemre, a helyzet miatt, hisz azt
beszéltük meg, elmondjuk nekik az igazat. Mégis csak joguk van róluk tudni.
Kookiban még nem csalódtam. Mindig is rendes, jó gyerek volt, tisztelet- és
kötelességtudó. Jó tanuló és mindent megtett, amire mi kértük… Aztán, minden
kezdett megváltozni. Megjelent egyik nap ezzel a Yoongi gyerekkel az oldalán.
Nem, engem nem a tény zavart, hogy meleg, hanem, hogy egy ilyen mihaszna
kinézetű suhanccal jött össze, aki rossz hatással van rá és még a családja
pénze is kevesebb, mint nekünk. Ráadásul zeneipar… semmi előnyünk nem származik
ebből a kapcsolatból.
Amióta Kook együtt van ezzel a pánkkal, azóta ellenünk
szegül, nem tanul úgy, ahogy kellene, így kénytelenek voltunk kompromisszumot
kötni. Elfogadtuk, hogy együtt vannak, ám kikötöttük, ha a jegyei romlanak, és
nem teszi azt, amire mi kérjük, akkor nem lehet vele, eltiltjuk. Ez meghozta a
kellő hatást és mindent megtett azért, hogy együtt maradhasson Yoongival.
Halk sóhajt hallatva mosolyodom el, párom kedves és bíztató
ajakgörbületétől.
– Nos, hogy őszinték legyünk, kicsit aggódunk. Kooknak
ugyanis van párja, akivel reményünk szerint az esküvőre már szakít is, főleg,
hogy Jimin ilyen odaadással udvarol neki. Kook valójában nagyon érzékeny és
szereti az effajta törődéseket. – mondom ki végül őszintén a helyzetet. – De,
hogy mi fogad minket, azt nemigen tudom elképzelni. Valószínűleg a lehető
legtávolabb lesz Jimintől. – gondolkodom el férjemre vezetve tekintetem, aki
egyetértően bólint.
– Nos, kedvesem. – szólal meg Mrs. Park. – Hogy őszinték
legyünk, mi kicsit aggódunk. Jimin nem éppen az a jó gyerek, mint akinek
mutatja magát. Hogy is fogalmazzak… Nem veti meg a testi örömöket. – sóhajt
fel, elnéző szemekkel.
Kissé döbbenten nézünk a Park szülőkre és őszintén kicsit
aggódni kezdek gyermekemért is, ám ugyan akkor remélem is, hogy Kook kielégíti
Jimin szükségleteit. Ugyanis úgy gondolom, Jimin, csak akkor csalná meg őt, ha
Kook nem tenne eleget kötelességeinek. Ezt, hangosan is kimondom.
– Szerintem, nem csalja meg Kookot, ha Kook eleget tesz
kötelességének. – sóhajtok fáradtan. Most már tényleg kíváncsi vagyok, mi fog
minket fogadni, ha beérünk a házba, ugyanis idő közben megérkezünk a házhoz.
Mind a négyen összenézünk, és határozott bólintással
indulunk meg, hogy leellenőrizzük gyermekeink viselkedését.
Jimin
Szinte a lélegzetem is elakad, amikor benyitnak a szüleink.
Kook és én is ledermedünk, ahogy a családjaink is, amint meglátják, hogy mit
zavartak meg éppen. De mégsem mennek ki, vagy ilyesmi. Látszik rajtuk, hogy
kíváncsiak. Van is egy tippem, hogy miért lehetnek itt. A szüleimet ismerve,
biztosan le akarják ellenőrizni, engedelmes fiuk vagyok-e, de a sérüléseim
valószínűleg nem erre engedik őket következtetni. Ahogy a Jeon szülőket sem.
Szinte látom a szemeikben az értetlenséget, amit a helyzetünk vált ki Kookkal.
Süti az ölemben ül, a kigombolt ingem alatt a kezei a felsőtestemen pihennek,
én pedig enyhén kékes foltokkal és egy nagy karmolással vagyok ellátva. Kicsit
sem félreérthető.
- Mi
folyik itt? Megzavartunk valamit? – néz ránk felváltva drága jó anyám, aki mint
mindig, értetlen és idegesítő. Félreértés ne essék, imádom az anyámat, de
mindig a legrosszabbkor nyit be vagy kopog. Példának okáért a múltkor
Taehyunggal… na mindegy.
- Ugyan
már, ilyet nem illik kérdezni, szívem. – pillant zavartan nejére apám, de
vissza is vezeti tekintetét rám, konkrétan a szemeimbe, utalva rá, hogy ennek
ellenére választ vár. Jellemző.
- Jaj,
dehogy is, kerüljenek beljebb! Foglaljanak helyet, összeszedem magam, és jövök
is! Süti, megkínálnád a szüleinket kávéval, amíg vissza nem érek? – puszilok
játékosan a lefagyott Kook arcára, aki a pillanat törtrésze alatt pirul el és
ugrik ki az ölemből. Egyből a konyha felé veszi az irányt, elmorvolva egy
„természetesen”-t, majd el is tűnik a szemink elől. A két család szó nélkül
foglal helyet, míg én elnézést kérve szaladok fel az emeletre, hogy felkapjak
valami értelmes ruhát.
Habár számítottam rá, hogy előbb utóbb megjelennek, mégis
reménykedtem benne, hogy erre nem kerül sor. Ez is csak azt bizonyítja,
mennyire nem bíznak bennem a szüleim, de ezek szerint Kookban sem az övéi.
Micsoda csodálatos família vagyunk.
A szobába érve felkapok egy fekete, aránylag nem túl
gyűrött inget és egy csőfarmert, ami kivételesen nem szaggatott. Nem kéne úgy
eléjük mennem, hogy utcagyereknek vagyok öltözve, de egy öltöny vagy ilyesmi
már túl sok lenne. Valamint ez az én otthonom, váratlanul állítottak be,
szerintem jobbra nem is számítanak. Gyorsan a fürdőszobába veszem az irányt,
megmosom az arcom és egy fél perces fogmosás után az alapozójáért nyúlok. Tudom,
nem segítene sokat, de a semminél ez is több, hogy némileg elrejtsem a
foltokat. Amilyen gyorsan és alaposan csak tudom, bekenem vele az arcom és a
nyakam, majd megfésülködöm, és már viharzok is le, hogy rendesen köszönthessem
a szülőket.
Amint leérek, már kétszer is megbánom, hogy magára hagytam
Sütit ezekkel a szörnyetegekkel. Szinte teljesen körbevették, és kérdésekkel záporozzák
szegényt, aki nem, hogy válaszolni, de megnyikkanni sem tud. Mikor végre
észrevesznek, szinte mindenki elhallgat, kivéve Jungkookot, aki meg se szólalt
eddig, csak segélykérő tekintettel mered rám. Jól tudom, azt várják el, hogy
szeressük egymást. Hát jó, megkapják, amit akarnak.
- Elnézést
az előbbi kellemetlenségekért, hadd üdvözöljem önöket rendesen. – indulok meg
egy szerény mosollyal, mire mind felállnak, és kezet fognak velem. Undorodom
tőlük, de hálás is vagyok, amiért nem valami hülyével adnak össze. Ha ők
nincsenek, nem is ismertem volna meg Sütit.
- Hallom,
nyaralni voltatok. – mosolyog rám őszintének tűnő szemekkel Mrs. Jeon, amint
helyet foglal. Mielőtt válaszolnék, Kookhoz viharzom, és mellé ülve megsimítom
a hátát nyugtatás képp, majd átölelem oldalánál, jobban magamhoz húzva, ezzel
őt is és a szülőket is alaposan meglepve. Most mi van, csak megadom nekik, amit
annyira akarnak.
- Igen,
a Fülöp-szigeteken. Mesés volt, még delfinekkel is úszhattunk. Maguk voltak
már, Mr. és Mrs. Jeon? Kényelmes és nagyszerű szállásunk volt, és megbízható
személyzet, valamint a francia ágyunk is kellőképp puha és rugalmas volt. Igaz,
Süti? – hajolok egy lágy puszira a ledöbbent Kookhoz, akinek elakad a lélegzete
az imént hallottaktól. Én csak perverzen elvigyorodom, mivel láthatóan,
mindenkinek leesett a tantusz.
- Még
nem voltunk, de… majd egyszer… - makog zavartam Mrs. Jeon, férjére pillantva
zavartan, aki szintén nem tudja hova tenni a dolgot. Apám csak méreget, mintha
próbálna rájönni, mit akarok ezzel az egésszel, míg anyám inkább Sütit
pásztázza, aki ettől csak még inkább elfehéredik. Szegényem…
- És ott
is sérültél meg? – szólal meg végül apám, mintha csak rajtakapna valamin, mert
nem hisz nekem. Látszik rajta.
- Igen,
ami azt illeti. De aggódásra semmi ok, nem maradandóak a sérülések, csak túl
hevesek voltunk. De szerintem egyikünk sem bánta meg. – mosolyodom el lágyan,
mintha teljesen igaz lenne, amit mondanék. Végül is, csak annyi a hazugság,
hogy ott sérültem meg. Ha a többit félreértik, nem az én dolgom. A négy szülő
már teljesen összezavarodva néz egymásra, míg Kook megelégelve a dolgot áll
fel, majd összeszedve a kiürült kávéspoharakat indul meg a konyha irányába,
ezzel is a kezemre játszva tudat alatt. Kellemetlen neki a téma, és emiatt a
szüleink csak jobban félreértik. Imádom ezt.
- Értem.
Azt hiszem. Na és… - köszörüli meg torkát anyám. – Megbékéltetek a házasság
gondolatával? – érdeklődik őszintén, én meg hezitálás nélkül bólintok. –
Tudomásunk szerint Jungkooknak van valakije, rajtad kívül. Vele mi van? –
szűkíti össze szemeit, mintha ő is rajta akarna kapni a hazugságon, de nem
eszik ilyen forrón a kását.
- Volt
szerencsém elbeszélgetni vele a dologról. A Kook és közte lévő párkapcsolat a
mai nap folyamán megszakad. – pillantok a Jeon szülőkre, akik egyszerre néznek
össze, zavartan. Még jó, hogy Jungkook kiment, ezt nem lett volna kellemes
előtte megmondani.
- Értem.
Ez nagyszerű. – sóhajt egyet apám, mint aki lassan feladja a felesleges
faggatást. Mi tagadás, megedzett az évek során a sok kérdezősködése. Bármilyen
helyzetben kihúzom magam a szigora alól.
Jungkook
Mély sóhajjal teszem le a tálcát, amelyen az elfogyasztott
kávét tartalmazó csészék pihennek. Arcom vörösebb már nem is lehetne. Ah,
komolyan ez a srác, direkt játszik rá a helyzetre. Miért adja elő a
szüleinknek, hogy lefeküdtünk? Na meg a másik, hogy a lilás foltok miattam
vannak! A szüleim azt hihetik, hogy egy kiéhezett kis vadmacska vagyok az
ágyban… Miért nem mondta azt, hogy legurult a lépcsőn vagy, hogy ninják
támadtak meg minket vagy akármi más… A szülei, uram atyám a szülei mit hihetnek
rólam… Biztos azt, hogy egy vadállat vagyok, ah.
Szép kis bemutatkozás mondhatom. Igen, élvezem, hogy velem
foglalkozik, de egyben le is döbbent. Nem cicózik és úgy érzem, kicsit túl
játssza. Jó, élvezem, hogy így csókolgat és ölelget és hálás is vagyok neki,
hogy ő beszél a szüleinkkel; ugyanis mikor magunkra hagyott minket én azt
hittem, hogy egy instant szívinfarktus fog a sírba vinni. Csak úgy záporoztak a
kérdések… Én meg, mint minden „normális” férfi, nem voltam képes megszólalni.
Mivel itt vannak a szüleink, úgy döntök, amíg Jimin
elbeszélget velük addig én is hasznossá teszem magamat és csinálok valami
harapnivalót nekik. Előveszem a szeletelt kenyereket, amiket a reggel hozott a
bejárónő és a hűtőt kinyitva kezdek kutakodni; vaj, sonka, sajt, saláta és
persze paradicsom után, hogy legyárthassak pár szendvicset.
Fáradt sóhajt hallatok, míg elkezdem egyenként megvajazni a
kenyereket. Ezután elkezdem szépen felrakni a sonkát, a sajtot és a salátát.
Jobb, ha nem hallom, miket mond Jimin a szüleinknek; egyrészt nem hoz zavarba,
másrészt nem bassza fel az agyam az esetleges hülyeségeivel. Ezeken gondolkodva
vágom vékony karikákra a paradicsomot, míg eddig lábamnak dörgölőző fehér
kiscicám, úgy nem dönt; itt az ideje a lábamat mászókának használni. Fájdalmasan
kiáltok fel, ahogy a nem várt szituáció elvonja a figyelmemet és az éles kést
sikeresen mutató ujjamba vágom bele.
– Ah, a francba. – kiáltok fel fájdalom ittasan, elrántva
kezemet, míg rám mászó macskámat gyorsan lekergetem ép kezemmel. – Skay, miért
nem tudsz várni a vacsorádra? – sziszegem, hisz ujjam lüktet a fájdalomtól.
- Süti… - hallom meg
mögülem Jimin aggódó hangját és szapora lépteit, amik azt jelzik, hogy a
kiáltásom után már rohan is hozzám. Ez őszintén nagyon meg melengeti a
szívemet, az, hogy ennyire félt és aggódik értem. Ám, leginkább az hat meg, ahogy
beér hozzám, azonnal derekamra vezeti bal kezét, míg jobbjával vérző kezemet
fogja meg, a lehető legóvatosabban. Szemei elkerekednek, ahogy meglátja vérző
sebemet. – Kicsim, mit csináltál? – szid le dorgálóan, míg eközben konyhába
lépő szüleinkre egy pillantást se vet.
– Jimin, nagyon fáj. – sóhajtom. – Kössük be. – ajánlom fel
neki eme egyszerű opciót, ám az, amit tesz, nem csak engem, hanem szüleimet is
meglepi.
Nemes egyszerűséggel emeli fel ujjamat ajkához, amit kissé
eltát, majd óvatosan ajkai közé veszi sérült testrészemet. Meleg, forró
nyelvével, óvatosan tisztítja ujjamat, ami igaz kicsit fáj, de az odafigyelés,
azok az aggódó, szeretetteljes szemek, amik minden rezdülésemet figyelik,
teljesen elvonják lüktető ujjamról figyelmemet. Arcom fokozatosan veszi fel a
már jól ismert vörös árnyalatot, míg szívem szaporán ver mellkasomban.
– Kook, kisfiam, ne az esküvőd előtt tedd tönkre magad. –
hallom meg anyám aggódó, döbbent, egyben dorgáló hangját. Tudom jól, hogy ő is
megijedt és ezzel inkább azt akarja kifejezni, hogy jobban is vigyázhatnék
magamra, így csak zavartan elmosolyodom, kihúzva nyálas ujjamat Jimin szájából.
– Szerintem Kook
szépsége miatt nem kell aggódnia, Mrs. Jeon. Süti mindenhogy gyönyörű. – cseng
fel Jimin lágy orgánumú hangja, míg szeretetteljesen puszil homlokomra,
szorosabban húzva magához.
Szeretem, annyira szeretem.
Jimin
Épp kezdett valami értelmes témára terelődni a szó – az
időjárásra -, amikor meghallottam Jungkook kiáltását a konyhából. Egek, minek ijesztget?
Csak a cuki kis ujját vágta meg, hála istennek. Mondjuk, senki nem reagálja túl
a dolgot, de nem is vártam mást. A szüleim szinte érdektelenül, a Jeon szülők
pedig enyhén aggódva fogadják a dolgot. Bár, itt az aggódás túl nagy szó arra,
amit csinálnak. Semmit.
Kézen ragadva Sütit, már megyek is az imént előhalászott
elsősegély dobozhoz, és kiveszek egy ragtapaszt, majd könnyelműen Kook vérző
ujja köré tekerem. Egy percre hagyom magára a szülőkkel, és sírógörcsbe rándul
a lénye. Egy percre hagyom a konyhában, erre megvágja az ujját. Életképtelen
nélkülem ez a kis édes.
- Fiam,
mi nem is zavarunk tovább. Eleve nem szerettünk volna sokáig maradni. – igen,
hát persze, csak addig, amíg meg nem bizonyosodtok róla, hogy engedünk az
akaratotoknak. – Légy jó és udvarias fiú, és kísérj ki minket. – mondja ki
könnyelműen és szilárd, száraz hanggal anyám a parancsát, szemeimbe meredve.
- Kookie,
kicsim, viselkedj jól Jiminnel, rendben? – mosolyog fiára Mrs. Jeon, a szülő,
az anyuka, aki tényleg kedvesnek tűnik. De lehet, csak tűnik. Nekem valami nem
stimmel ezzel a nővel.
- Persze,
anya! – öleli meg Kook széles mosollyal édesanyját, ami nekem annyira idegen
dolog, hogy csak egy fura grimasszal tudok reagálni. Hamar visszaállítom persze
a rendes arcmimikámat, mert nem akarok bunkó lenni.
-
Ezt a jelenetet látva, anyám és az én tekintetem szinte
egyszerre akad össze, zavartan nézve a másikat, hogy most mi legyen.
Ölelkezzünk mi is? Azért az nálunk nem olyan hétköznapi, hogy minden
alkalommal, ha elbúcsúzunk, testi kontaktusba lépjünk egymással. Se puszi vagy
ölelés, esetleg szülinap vagy karácsony alkalmából. Végül mind a ketten
megrántjuk a vállunkat, és leszarva a dolgot, másfelé nézünk, hogy véletlenül
se kapjon el minket az érzelmes anya-fia pillanat.
- Kár,
hogy mentek, készítettem nektek szendvicset. – biggyeszti le Süti édes ajkait,
amit annyira megbámulok, hogy szegényem zavarában elpirul, és halványan el is
fordul.
- Semmi
baj, én megeszem őket. – mosolygok rá, a lehető legédesebb mosolyomat
előhalászva, hogy mindenkit lenyűgözzek. Elvégre, ez a dolgom. - Nos akkor,
kikísérem a kedves szülőket. Kicsim, te menj csak vissza a szobába. – mosolygok
bíztatóan kedvesemre, aki csak eltátog nekem egy köszönömöt, és el is viharzik
a kellemetlen szemek elől.
Az ajtóban még jókat vihorászik a két előkelő család, majd
beszállnak a kint álló autóba, amit türelmesen várok végig. Miután végre
elhúzzák a belüket, nagyot sóhajtva sétálok vissza, bezárva magam mögött az
ajtót. Ne érjen még egy ilyen váratlan meglepetés, mint a szüleink. Még csak az
kéne, hogy mondjuk Taehyung random benyisson. Sütit a nappali kanapéján lelem,
pont ugyan ott, ahol akkor is volt, mielőtt benyitottak volna az ősök, és
mielőtt az ölembe ült volna. Ah, ez eszembe juttat pár kellemes emléket a
nyaralásról…
- Nem rossz
emberek ők, csak rohadékok. – célzok a szüleimre, amit Kook is megkacag, de
mégis olyan komoly arcot vág, ami nem tudja elkerülni a figyelmem. – Baj van?
- Nem,
nincs, csak… - kezdi el bizonytalanul, amitől nekem egyből rossz érzésem támad.
– Valamit eldöntöttem, és… szeretném elmondani. – nyel egy nagyot, majd mély
levegőt vesz, de nem tudja elkezdeni. Nagyon rossz előérzetem van. Mi van, ha
elhagy? Vagy meg akar szökni, hogy Sugával lehessen? Jézusom, mit akarhat? –
Én… - pirul el, majd ismét nagy levegőt vesz, és két tenyerével megdörzsöli
arcát. Leülök mellé és megfogom a kezét, hogy megnyugtassam, ami láthatóan
sikerül is, mert felveszi velem a szemkontaktust. Hát, szakítani akar. Lehet,
hogy a házasság neki oké, de tényleg inkább őt választja helyettem? Nagy
levegőt vesz, hogy kimondja a szavait, de megállítom, mielőtt ez megtörténne.
- Várj,
én is mondanék valamit. Kezdhetem én? – pillanatok alatt megfagy a levegő, Kook
is elfehéredik, de enyhén bólint jelezve, hogy beszélhetek. – Tudod, a
szüleimmel sosem volt jó a kapcsolatom. Gyakran nem tettem meg, amit kértek,
mert lehetetleneket akartak, én pedig élni akartam az életem. És éltem is,
korlátok nélkül, mert nem volt elvárásuk felém. Leszámítva ezt az esküvőt. –
Jungkook szeme párásodni kezd, mintha épp most törne össze a szíve, de még nem
fejeztem be. – De azt hiszem, ez az első olyan kérésük, amit boldogan
teljesítek. Talán most nem hibát követnek el, most nem hoznak rossz döntést. El
akarlak venni, mert szeretlek. – mondom ki a nyilvánvalót, aminek hallatán
Sütibe mintha visszaszállna a lélek. Könnyei lefolynak arcán, majd mosolyogva
bólint egyet, mielőtt a nyakamba ugrana.
- Én is
szeretlek. Annyira nagyon szeretlek, Jimin! – szipogja, szorosan átölelve, amit
azonnal viszonzok, és derekánál átkarolva jobban magamhoz húzom, miközben
beszippantom édes illatát. – Annyira, hogy… szakítok Sugával. – nyögi ki
nehezen, mire nekem elakad a lélegzetem. Szinte megáll a vérkeringésem, a mai
nap folyamán sokadára, ami biztosan nem egészséges, de jelen pillanatban csak
az imént elhangzott mondat zúg a fülemben.
Elhagyja a szerelmét… értem?
-
Mi? – tolom el magamtól egy pillanatra. Nem,
mintha baj lenne, ez életem legszebb napja, csak nem fogom fel, mi történt. Az
egyik pillanatban az a két szerelmes megbeszélte, hogy a házasság ellenére
együtt marad, most pedig… - Komolyan mondod? – virulok fel egy pillanat alatt,
amit Süti is viszonoz, egy puszi kíséretében. Most már tényleg… együtt
lehetünk?
