Sokat kérsz! - 11.rész

Na, sziasztok. Igyekeztünk most is. Oké nem olyan gyorsan jött, mint az előző hisz az két nap után kin lett a 9. rész után, de ez is itt van 11 oldal (igen a végén egy csomót írtam XD alig bírtam befejezni) Igazából nem egy, hú, de nagyon izgi rész, lehet uncsinak fogjátok találni, de kellettek az előkészületek a következő részekhez. Reméljük, hogy azért tetszeni fog nektek. Kommenteknek mindig örülünk. ^^ Jó olvasást~

Yume Nissy írja Jimint
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot

Jimin

Reggel direkt korábban kelek, mint Kookie. Nem akarom korábban felébreszteni, mivel nagyon messze tervezünk menni. Azaz, én tervezek, de őt is hozom magammal. Valahogy csak ki kellene engesztelni.

Csendesen belopózom a közös szobánkba – mázli, hogy estére nem zárta be –, és egy csomó ruháját kiszedem a szekrényből. Persze, az ízléstelennek vélt darabokat ott hagyom, de a jó nyári, tűrhető ruhadarabjait már el is pakolom a bőröndbe. Fogkeféjét és tisztálkodó eszközeit persze még nem rakom el, kell az neki reggel. Teszek be még két törülközőt, naptejet, meg mindent, ami kell. Miután késznek tekintem a dolgot, a saját holmim is pakolászni kezdem, a lehető leghalkabban. Kook nemsoká mocorogni is kezd, de nem foglalkozom vele. Észrevettem már, hogy nem sokáig tud egyhelyben aludni. Épp a samponomat tenném a táskába, mikor hátam mögül meglepett sikkantást hallok, mire meg is ugrom picit. De jó, hogy ijedős vagyok. Igazán férfias.

-      Mi a fenét keresel itt? – hallom ijedt hangját, mire én is bepánikolok. Persze, teljesen ok nélkül. Megfordulok a tengelyem körül, és egyenesen szemébe nézek, magabiztos tekintettel.

-      Szerinted? Ez az én szobám is, itt van a holmim. – vonom fel fél szemöldököm, mintha én lennék a legártatlanabb kisbárány ezen a bolygón. Zavartan lesüti pilláit, vállait is leeresztve jelzi, egyszerre nyugodott meg és érez bűntudatot.

-      Igen, tényleg, bocsi. De minek pakolsz bőröndbe? Elmész? – kérdez vissza értetlenkedve, fejét ismét felemelve.

-      Igen, úgy is mondhatjuk… - folytatom tovább a pakolást, nem zavartatva magamat.

-      Hogy érted ezt? – kel fel ő is, majd indul el a fürdőszoba felé. – És minek neked négy törülköző?

-      Hát, nekem csak kettő kell. A másik kettőt neked pakoltam. – ha akarnám, se tudnám most lelohasztani a vigyort az arcomról.

-      Tessék? – hajol vissza az ajtóból, értetlen tekintettel és érdeklődő hanglejtéssel.

-      Oh. Nem említettem volna? – rá se nézve zavartalanul pakolok tovább. – Nyaralunk. – jelentem ki, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

-      Mi? Ma? Most? Hol? – jön oda hozzám, de tartva a tisztes távolságot.

-      Meglepetés. De én a helyedben sietnék, háromnegyed óra múlva ér ide a taxi. – pillantok az órára. Hogy elrepült az idő! – De ne aggódj, a ruháidat már elpakoltam, egy összeállítást meg kikészítettem a székre. Neked csak a fogkefét meg ilyeneket kell elpakolnod. – vigyorgok tovább magamban. Zavartan hadonászik egy keveset, de pár perc múlva már szó nélkül készülődik, teljesen bezsongva. Legalább jól sül el az ötlet, úgy látom.

Körülbelül ötven perccel később, már teljesen készen állva szállunk be a limuzinba, ami eldob minket a reptérre. Mit ne mondjak, egy délután alatt ilyen fasza járgányt beszerezni a normál ár másfélszeresébe került, de hát mindent a békülésért. Jungkook meglepetten pislog rám szó nélkül, ami megmosolyogtat. Mit eszek én ezen a kölykön…

A kocsiút is szó nélkül telik. Tőlem a lehető legmesszebb ül, de engem ez nem tud zavarni. Ezután határozottan abban reménykedem, hogy megváltozik a hozzáállása. Lehet, egy jó kis kufirc is kisülhet ebből a… Nem! Nem, nem, nem és nem! Most azért megyünk, hogy kibéküljünk. Csak ez számít Jimin, ne gondolj a szexre!

Jó negyed óra után már a reptéren készülünk a gépre szállásra. A magán repülőgépünkkel akartam először menni, de nem akartam még inkább felvágni a pénzünkkel, még ha nekik is sok van. Elég egy első osztály egy luxusrepülőn.

-      Ezt mind tegnap délután szervezted? Miattam? – fordul felém tágra nyílt pupillával.

-      Nem csak miattad. Miattunk. – mosolygok rá, de nem igazán akarok többet mondani. Legszívesebben újra bocsánatot kérnék, de a tízediknek is megvan a maga ideje.

-      Jimin… - kezdene mondani valamit érzelgős hangon, de nem hagyom, hogy folytassa.

-      Shh, ez még csak a kezdet. Majd elmondhatod a nyaralóhelyünkön is. – villantok rá féloldalas mosolyt.

Jungkook

Meglepetten pislogok Jiminre, lágy mosolyát figyelve, ami ajkai szélén játszik, ahogy rám néz.

Reggel bevallom, kissé megrémisztett, de most őszintén, ki ne ijedne meg egy halk, motoszkáló hangtól, mikor egyedül alszik a szobájában? Még is kellemesen csalódtam, hisz, mint kiderült, Jimin volt az és igaz, még mindig félek tőle, de figyelmesen tartotta tőlem a távolságot, ráadásul elvisz nyaralni!

Skayt alig bírtam elrendezni a nagy sietségben, de kedvenc komornyikom örömmel magára vállalta e „nemes feladatot” - hogy őt idézzem-, így kiscicám rendben van és én is nyugodt vagyok.

Jaj, de kíváncsi vagyok, hova megyünk! Annyira igazságtalan, még azt se engedte, hogy megnézzem a járatot, semmit, csak titkolózik. Viszont az, hogy mindezt miattam teszi, megmelengeti a szívem és hihetetlenül jól esik. Ám, nem hagyja, hogy megszólaljak és elmondjam, amit akarok… Vajon mit tervez még?

Őszintén, tegnap nem értettem, miért kiabál annyit a telefonba, de már értem s hihetetlenül jól esik, hogy mindezt miattam teszi. Kár tagadni, még mindig félek tőle és hihetetlenül haragszom rá, de kezdek megbékélni, hisz tudom, hogy az alkohol befolyásolta a tettét, és utána azok a fájdalommal és megbánással teli szemek…

Tudom, hogy nem olyan rossz ember ő. Tudom, hogy őt is elnyomják a szülei, a mindennapos teendők, amiket meg kellet… kell tennie. Én is ebben élek, de talán őt még komolyabban fogták. Nem jó úgy élni, hogy nyakörv szorul a nyakunkra és pórázon tartanak minket, mint egy ebet. Lehet, ő ezt csak magában tartotta és ez vezetett ahhoz az estéhez. Kirobbant, nem bírta tovább… Fáj, hogy rajtam vezette le és máig nem értem, miért ilyen formában, de valahol sajnálom Jimint, mert tudom, láttam, hogy ő egy remek ember ám, csak hagyni kell kibontakozni.

Elmerengve gondolataimban figyelem őt, már nem tudom milyen hosszú ideje ostromlom őt sötét íriszeimmel, elveszve tekintetében, csak akkor tűnik fel, mikor kezét felemelve integet nekem, hogy visszarángasson a valóságba.

– Süti, merre jársz? – mosolyog úgy, hogy még szemeit is összehúzza, amik így olyan hatást keltenek, mintha azok is e lágy görbületet mutatnák. Ezt annyira szeretem. Vagyis… Kár tagadni, nagyon szeretem, mikor így mosolyog, olyan őszinte, mintha a szemei is nevetnének.

– Hm, csak elgondolkodtam. – pirulok el kissé, szemeimet elkapva övéről.

 – Azt látom. – kuncog fel, mire újra felé kapom tekintetem, de ezúttal elővéve kölyökkutya tekintetem, azt bevetve, hogy végre megtudhassam, hova is tartunk jelen pillanatban. Újfent elmosolyodik, fél szemöldökét felvonva. – Ismerem ezt a nézést, mit akarsz, kicsim? – néz gyanakodva. Kezd kiismerni, de újra kicsimnek szólított! Nem tudom miért, de akárhányszor így nevez, a szívem kihagy egy ütemet, a levegő bennem akad, a hasam összerándul és a fülemig vörös leszek, de ezt ő sose veszi észre.

 – Hyung~ - nyújtom el, számára nem megszokott megnevezését, mire értetlenül is néz rám. – Hova megyünk? – nyüszítek fel, legszívesebben a hatás kedvéért még a nyakába is bújnék, de azt még nem merem megtenni. Nyakamon még így is jól láthatók ujjai, ahogy fojtogatott. Bár, fekete ingemnek hála, nem látszik. Meglepett, hogy ezt készítette elő, szívem szerint egy laza, két számmal nagyobb pólóval jól elvagyok.

 – Meglepetés. – kacag fel halkan, csillogó szemekkel nézve engem. Arcomat felfújva vágom be a durcit, hátha meghatom, eddig mindig bevált nála. – Na, Süti, ne csináld ezt. – lágyul el hangja és valamiért úgy érzem, jobb nem erőltetni ezt.

Úgy érzem, ettől még nagyobb lesz a bűntudata, így felhagyva mindennel intézem felé nyuszi mosolyom, majd fülesem előhalászva teszem is fülembe, elindítva telefonomról kedvenc lejátszási listámat. Nem tudom, meddig hallgatom a zenét, de egy idő után elnyom a mély állom.

Jimin

-      Ébredj, Süti! – keltegetem a mellettem szundikáló Kookot. Az utolsó pillanatig nem szerettem volna felkelteni, olyan édesen aludt. De most itt az ideje leszállni.

Óvatosan nyitogatja pilláit, tekintetébe szépen lassan az értelem jelei is megmutatkoznak, miközben felocsúdik álmából. Nem semmi, az egész utat átaludta szinte. Nem, mintha én nem így tettem volna. 

     - Mi? Máris? – kérdi kótyagosan, szemét törölgetve.

-      Azért nem kevés idő eltelt. Na gyere, szedelőzködjünk. – állok fel helyemről, majd veszem kezembe a holmimat.

Lent a futószalagról gyorsan le is kapjuk a holminkat, majd kisietünk az épület elé a taxihoz. Ami késik. Éljen a nagyszerű szervezés, Jimin.

-      Te jó ég… Mi most…? – nézelődik Kook, a szokásos világra csodálkozó tekintetével. Még korántsem értünk el az úti célunkhoz, de azért aranyos, hogy azt hiszi, már ott vagyunk.

-      Nem, még nem. Még hajókázunk egyet. – kacsintok felé, ekkor pedig a taxi pont végszóra be is kanyarodik elénk.

Az út továbbra is szó nélkül telik, de nem amolyan kínos csönd féleképen. Kook kihajolva az ablakon nézelődik, vadidegeneknek integet, akik visszaintenek neki, mosolyogva. Láthatóan nagyon élvezi a dolgot, amitől nekem is jó kedvem lesz. Féltem, hogy nem fogja élvezni, de láthatóan, erről szó sincs. Sőt! Jobban örül neki, mint hittem.

Pillanatok alatt a kikötőbe érünk. Hamar meg is találjuk a hajónkat, amiben foglaltattam magunknak egy külön szobát, még ha az út nem is telik sok időbe. Simán meglennénk a fedélzeten is, szerintem Kook ott is fog maradni végig. Én viszont szeretnék pihenni.

Ahogy sejtettem, amin elindulunk, Süti felfedezőútra indul, míg én ledőlök egy picit. Nem az a fú, de nagyon jó ágy, de a célnak megfelel. Aludni nem alszom, mert akkor ide is okádnék, amint felkelek. Ez a hajó nem imbolyog a vízszint miatt, ami nekem kedvez. Egy jó fél óra múlva, Kook benyit, és vidáman mellém huppan az ágyra, kezében két jégkrémmel. Az egyiket felém nyújtja, így kénytelen vagyok én is felülni.

-      Na, te nem élvezed annyira, mint én? Ennek így nincs sok értelme… - biggyeszti le látványosan ajkait, de nem sokáig, mivel így nem tud jégkrémezni.

-      De, én is remekül elvagyok. – mosolyodom el teljesen őszintén. Nekem nem életem a sok közösségi tevékenység, kivéve, ha munkáról vagy dögös csajokról van szó. Esetleg, ha iszok a haverokkal.

-      Nem vagy meggyőző. Gyere ki, élvezd a kilátást és a friss levegőt! – vigyorog, majd felkelve az ajtóhoz siet. Beadom a derekam, mivel megbékéltetni szeretném, nem meguntatni magam vele.

Végül én is felkelek, hagyva, hogy oda rángasson, ahova akar.

Mikor megérkezünk, már bennem is jóval több energia van, mint út közben. Sose szerettem utazni, pláne nem ilyen sokat, de elnézve Kook reakcióját, abszolút megérte.

-      Ez a Fülöp-szigetek? – kérdi tátva maradt szájjal, bambán ácsorogva a homokban, míg pár pasas lecipeli a holminkat. Vigyorogva nézem gyermeki arcát, majd előre fordulva én is körbetekintek a gyönyörű szigeten. Hm, jobb, mint képzeltem.

-      Meglepetééés! – röhögöm, megindulva a fogadó épület felé. Süti döbbenten jön mögöttem, ajkai egyre jobban veszik fel a megszokott, boldog mosolyának formáját, egészen addig, míg a szállásunkhoz nem érünk. Pont olyan, mint a képeken.

Megállok a hosszú híd előtt, amely egyenesen egy 5 kisebb házból álló, víz fölött elhelyezkedő üdülőhelyhez vezet. Ez a legkényelmesebb szállás ezen a kicsi szigeten, és persze a legdrágább. De teljesen megérte.

Kook visongva ugrik a nyakamba, ami az eltelt két nap távolságtartás után nagyon váratlanul ér, de persze viszonzom ölelését, még ha meg is süketülök. Gyorsan végigrohan a keskeny fahídon, én meg ráérősen, eszelős vigyorral sétálok utána, mögöttem a férfiak, akik cipelik a cuccainkat.

Jungkook

A látvány, ami elém tárul, szinte teljesen elkápráztat. Nem hittem volna, hogy Jimin képes erre. Képes megszervezni egy utat egy nap alatt úgy, hogy másnap utazunk, idejét és pénzét nem sajnálva csak miattam és azért, hogy kiengesztelhessen.

Nem hazudok azzal, hogy hihetetlenül boldog vagyok. Testem és lelkem is túlpörög a látványra. Sikítozva engedem el Jimint, ezer wattos vigyorral orcámon, futva indulok meg a kis fahídon, ami összeköti a hihetetlenül szép, tiszta, kristály kék tengeren fekvő szállásunk a parttal.

A szállásunk négy kisebb faházból áll és egy nagyból, ami középen helyezkedik el, a kicsikkel ellentétben ez nyitott.

Odaérve rögtön szemügyre is veszem. Fehér függöny fogja közre a faházat, amihez belülről egy fehér dívány, egy lengő ágy tartozik. A dívány előtt párnák, amelyek a kis faasztalt veszik körbe, ami a szoba közepén van. Hihetetlenül szép maga a táj, az idő. Az ég kék és tiszta, mint a kellemesen hűvös víz, amivel a távoli horizonton összeér.

Visszalépek a dokkra, amely egy nagy kör, ahol a házak pihennek. Látok a sarokban egy kis lejárót a tengerhez, mellette egy kiépített kisebb medence megemelve, fehér napozó ágyakkal, amik meghittséget sugároznak, kisebb fonott fotel a sarokban az árnyékban. Viszont, jelenleg nem igazán érdekelnek, hisz még négy kis ház várja, hogy megcsodáljam őket. A baloldalival kezdek, ami a kis hídhoz van közelebb, szinte elvesztve a fejem rohangálok és még az se érdekel, hogy Jimin és a két holminkat cipelő férfi mennyire néz őrültnek.

Széttárva az ajtót egy kisebb luxus nappali kerül elém. Külsejével ellentétben belül rendes fal van, halvány sárgás árnyalattal, hatalmas ablakokkal, rajtuk függönnyel, lámpákkal, sötétbarna faparkettával, lékondival ellátva, trópusi virágokkal díszítve. A falon egy-egy festmény található. Belépve az igényesen elrendezett szobába, szemben egy kényelmes, szintén fehér kanapé, előtte egy kis üveg kávéasztal, rajta szebbnél szebb trópusi virágokkal. Plazma tv-vel, egy kisebb italos bárral, hifivel és még wifi-vel is el van látva a szoba, ám nekem eszem ágában sincs itt tölteni a napjaimat, max este összebújva Jiminnel egy filmnézés erejéig… mármint nem, nem bújnánk össze.

Arcom vörös lesz hirtelen gondolatomra – ajkamon lévő vigyoromat el nem tüntetve - , gyorsan meg is fordulok, hogy kimehessek, ám egy kemény mellkasba ütközik leszegett fejem. Meglepetten pislogok fel Jiminre, aki halvány mosolyra húzza dús, kívánatos, cseresznyepiros ajkait.

 – Mi az süti, baj van? Meleged van? Teljesen kipirultál. – figyeli arcomat némi aggodalommal, csillogó íriszeiben.

Fejemet megrázva lépek egyet hátra, hogy meneküljek a kínos szituációból és azért mégis csak, még tartom a távolságot, bár jelenleg igen nehezemre esik. Csillogó szemekkel nézek övéibe, míg elkap a vágy, hogy újra megöleljem, belebújva ölelésébe. Idétlen vigyorom még most is arcomon virít, így, hogy tereljem gondolataimat, ujjaimat övével fűzöm össze, nagy meglepetésére. Mit ne mondjak, én se értem magam. Elkerekedett szemekkel néz engem, míg én megemberelem magam és viszonozom tekintetét.

– Nincs semmi, csak hihetetlenül boldog vagyok. – mondom ki a fél igazságot.

Elindulok a következő házikóhoz, Jimint magam után húzva, bár felesleges, hisz készségesen követ. Megállok az ajtó előtt. Elhúzva azt, egy konyha fogad minket.

Szép és dizájnos. Belépve elengedem Jimin ujjait, elindulok a pulthoz, amelyen egy hatalmas gyümölcskosár fogad minket. Boldogan sikkantok fel, elkapva onnan egy cseresznyét azonnal az ajkaim közé veszem a lédús gyümölcsöt, míg Jimin kissé ijedten néz felém a hűtőszekrény felől, ám mikor meglátja ajkaim között a piros gyümölcsöt megnyugszik, de szemeiben mintha kissé csillognának, ahogy ajkai is elválnak egymástól. Mintha észbe kapna, megrázza fejét és kinyitja a hűtőt ami fel van töltve italokkal, vízzel és étellel.

A kunyhó igazából szinte teljesen hasonlít a nappalihoz, annyi különbséggel, hogy itt egy nagy üvegasztal van. Lékondi itt is van, bár szerintem mindegyik házikóban van. Elindulok a következő házhoz, ami a nappalival szemben van, Jiminel a nyomomban, bár, míg ő nyugodt és lágyan mosolyog, addig én, mint egy őrült rohanok, izgatottan sikkantva néha.

Sajnálatomra, a nap már lemenőben van és az egész napos utazás kifárasztott, de még van bennem spiritusz…

Vigyorogva nyitom ki a fürdő ajtaját, és mikor belépek, szinte a lélegzetem is eláll. Halvány barnás árnyalatú csempés parketta a homokra emlékeztet, falai fehérek, ám a tetején körben szebbnél szebb kagylók húzódnak végig egy csíkban. A lámpák, mintha csillagok lenének, az ablakok előtt fehér függöny virít, a pulton két csap egy hatalmas tükörrel, ami az ajtótól jobbra helyezkedik el, rajta pár zöld növénnyel. Balra egy hatalmas üvegzuhanyzó, mellette a falon fehér törölközők lógnak és szemben… Szemben egy hatalmas kerek kád, szinte már jakuzzi, szintén fehér színben pompázik, benne engedett vízzel, amelyeken rózsaszín szirmok úsznak.

Számat eltátva nézek körbe és érzem, hogy szemeim könnybe lábadnak, szívem hevesen ver. Ezt mind nekem? Nekem csinálta Jimin?

Meg akarom köszönni neki, de nem tudom, csak tátogok, mint egy hal, ahogy felé fordulok. Hihetetlenül hálás vagyok neki. Tudom, hogy bántja, amit tett és ő tényleg… Nem tudok ép eszűen gondolkodni, istenem.

 – Süti! – szól lágyan, engem figyelve, kedves mosollyal ajkain. – Menjünk, nézzük meg az utolsó házat. – hangja szinte simogatja fülemet. Látom, hogy meg akar érinteni, de nem teszi, inkább tartja a távolságot, hisz fél, hogy megint elhúzódom, nem akar bántani.

Bólintok egyet és kilépek a fürdőből, egyenesen szobánk felé véve az irányt, ám megtorpanok, ahogy meglátom a naplementét. Az égboltot a narancs különböző színeire festi ezzel gyönyörű képet festve elém.

Órákig tudnék gyönyörködni benne, de gyermeki kíváncsiságom erősebbnek bizonyul. Itt leszünk egész héten, minden este megnézhetem a naplementét.

Ezzel a felfogással lépek az utolsó ajtóhoz, amit egy nagy levegővétel után ki is nyitok.

A falak bézs színűek, sötétbarna bútorokkal van ellátva, hatalmas ablakok előtt szintén barna selyemfüggöny fut, fehér lámpa lóg a mennyezetről, légkondi a bejárat fölött. A parketta szintén barna, balra találhatók a szekrények, míg velük szemben a baldachinos francia ágyunk. Fehér lepedővel, takaróval és barna különböző árnyalataiban pihenő párnákkal. Az ágy mellett egy-egy éjjeliszekrénnyel, virágokkal, képekkel a falon, amik tökéletessé varázsolják a szobát.

Bőröndjeink a sarokban pihennek, de még ez se képes rontani a szoba szépségén.

Jiminre pillantok, aki mellém lép és mélyen bent tartott levegőjét kifújja, mielőtt sötét íriszeivel szemeimbe nézne.

– Jungkook. – kezd bele, és némi hezitálás után kezem után nyúl, amit megfog. Hüvelykujjával kézfejem selymes bőrét kezdi simogatni, mielőtt folytatja. – Én nagyon sajnálom. Sajnálom, amit veled tettem, nem tudom, mi ütött belém, de nem is keresek kifogásokat. Remélem, egyszer vissza szerzem a bizalmadat, amit nekem adtál, hogy a kapcsolatunk kellemes legyen, én… - kezeimet hirtelen kirántom ujjaiból, mire elakad és szemeiben a mérhetetlen fájdalmat látom meg, ahogy felismeri a tényt, hogy még most se szeretem, ha hozzám ér. Kezét lejtve néz szemeimbe, halványan bólintva, ahogy elfogadja a helyzetet. – Bocsán… - akad benne a szó, ahogy előrébb lépek, karjaimat kitárva ölelem át szorosan derekát, fejemet mellkasába fúrva, beszívva édes, mégis férfias illatát.

Egy darabig döbbenten áll, de lassan megérzem meleg tenyereit vállam köré fonódni, ahogy viszonozza ölelésem. Fejét hajamba fúrva puszil bele sötét tincseimbe. Szemeimet lehunyom az érzésre, igyekszem hevesen verő szívemet kordában tartani, míg perceken keresztül állunk egymásba fonódva.

Végül én válok el tőle, ám kezeimet izmos mellkasán tartom, míg ő derekamra helyezi ujjait, így nézve szemeimbe.

– Haragszom, Jimin… vagyis haragudtam, nagyon, és féltem is, és még most is, ez sajnos nem fog hamar elmúlni, de… - kapom el kezét mielőtt elengedhetné derekamat. – Tudom, hogy neked se könnyű, hidd el, nekem se. Tudom, milyen lehet az életed, a családod. – suttogom, kezemmel elengedve övét, miután megbizonyosodom, ott maradnak ujjai. Kezemet nyakára vezetve folytatom. – Tudom, hogy milyen stresszes az életed, és hogy mi mindenbe bele kényszeríthettek, mint a mi házasságunkba. – nyelek egyet zavaromban, ahogy elkerekedett szemekkel néz enyéimbe. – De, ha már itt vagyunk egymásnak ebben a helyzetben, akkor tegyünk meg mindent, hogy boldogan éljünk egymás mellett. – szívem egyre hevesebben ver, ahogy tekintetem egy pillanatra ajkaira téved. – Megbocsájtok, de nem ígérem, hogy máris minden olyan lesz, mint pár napja. Sajnos lehetnek olyan megmozdulásaim, amik ösztönből jönnek, de igyekszem, és… - nyelek egyet, újra rápillantva kívánatos ajkaira.- köszönöm, hogy ezt mind miattam hoztad össze. Látom, hogy igyekszel és, hogy mennyire sajnálod. – fejezem be mondatomat elfúló hangon, ahogy egyre közelebb érnek hozzám ajkai.

Szemei annyi érzelmet tükröznek: megbánás, döbbenet, szeretet, vágy, kétség. Én is közelebb hajolok, szinte áhítozva a csókjáért. Vajon milyen íze lehet, milyenek az ajkai, vajon olyan puhák ahogy képzelem, na és hogy csókolhat? Ehhez és hasonló kérdések ezrei cikáznak fejemben. Aznap este, mikor ittas volt, megcsókolt, igaz, de arra nem is emlékszem és nem is volt csók, inkább marcangolás, de most… Szemeimet lehunyom, forró leheletét már ajkaimon érzem és már várom, hogy ajkaink összeérjenek.

Telefonjának csengőhangja töri meg a meghitt csendet, mire szemeim kipattannak és mindketten úgy rebbenünk szét, mintha valami nagyon rossz dolgon kaptak volna minket. Hevesen kapkodjuk a levegőt, zavartan nézek oldalra, míg ő telefonjáért nyúl, kissé bosszúsan szólva bele, kilép a szobánkból, hogy lebonyolítsa a hívását.

Érzem, ahogy arcomon végig fut a pír, ajkaim kiszáradnak, szemeim csillognak, mellkasom hevesen emelkedik és süllyed. Istenem, miért kellett megállítanod minket? Annyira vágytam rá és most nem is bántam volna, ha megcsókol, erre… ahh.

Bőröndömhöz lépve pakolok gyorsan ki, meglepetten konstantálva, hogy Jimin csak a szexibb és igényesebb holmijaimat hozta el. Elpakolom ruháimat és mivel rohadt meleg van úgy döntök, csak egy alsóban fogok aludni. Telefonomat felteszem tölteni, majd neszesszerem felkapva indulok a fürdőszoba irányába, hogy vehessek egy hűsítő, nyugtató fürdőt, ami most el is kél.

Jimin még mindig telefonál az egyik napágyon ülve, így én be is lépek a fürdőszobába. Leengedem a vizet, majd újat engedek úgy, hogy a rózsák benne maradjanak. Amíg várok, megmosom fogam és elvégzem egyéb tehendőim, majd a kádba mászva kezdem magam megszabadítani a kosztól.

Hajamat törölgetve érek vissza a szobába, ahol Jimin is épp ruháit pakolja, de mikor meglát egy szál alsóban, abbahagyja eddigi tevékenységét, majd szemeivel tetőtől talpig végig mér, itt-ott elidőzve. Vörös arccal, lehajtott fejjel indulok meg ágyunk felé, hogy végre kipihenhessem az utazás fáradalmait.

Jimin az ágy másik feléhez sétál, felemelve onnan egy párnát indul ki, cuccaival kezében. Meglepetten pislogok utána, ám hamar szóra nyitom számat.

 – Jimin, hova mész? – kérdem, mire megtorpan és egy halvány mosollyal ajkain fordul felém.

– Megfürdök, utána aludni. – mondja természetesen.

 – Jó, de a párna minek fürdéshez? Kényelmes a kád és így csak vizes lesz. – értetlenkedek, mire mosolya még szélesebb lesz.

 – Hát, a kanapé nem tűnik olyan kényelmesnek, hogy párna nélkül aludjak rajta. – néz szemeimbe, mire felvilágosodom.

Nem fog a kanapén aludni, rendes tőle, de felesleges. Nem hagyom, hogy azon aludjon, amúgy is jobban örülnék, ha velem aludna.

– Jimin, aludj velem.