All in - 1.rész "Cane Corso"

Sziasztok! Meg is hoztam az első részt! Remélem elnyeri a tetszéseteket. Ne felejtsetek kommentet hagyni! <3

Jimin:

Mélyet sóhajtva hagyom el szobám ajtaját, hogy utána leroboghassak a lépcsőn szüleimhez, akiket végül a nappaliban találok meg a híreket nézve. Nem igazán csodálom, hisz az utóbbi hetekben megnőtt a gyilkosságok száma Szöulban. A rendőrség pedig tehetetlen! Azt mondják, minden halott valamelyik nagy maffia tagja vagy drogkereskedő, esetleg Drogbáró. Azt feltételezik, hogy belső viszályok lehetnek az „alvilágban" és így oldják meg a konfliktusokat. Bár ami számomra a legérdekesebb, hogy minden egyes gyilkosság helyén egy fekete Cane Corso kutya szőrét találják. Így egy gyilkoshoz köthetőek a halálesetek, és emiatt erről a fajtáról is nevezték el az ügyet és magát a gyilkost is. Habár engem nem igazán érdekel. Ez a maffia baromság, hogy minél több embert öljünk meg, kínozzunk meg, illetve tegyük tönkre a szervezetünket minden féle szerekkel, mert az olyan marha jó dolog. Ez egyenesen taszít és le is nézem. Amíg nem az ártatlan embereket támadják meg, hanem egymást teszik helyre, nem különösebben nem zavar. Ha már a rendőrség tehetetlen velük szemben, legalább ők le tudják rendezni egymás között.

Anyukámék viszont teljesen másképp látják a dolgokat. Aggódnak, hogy esetleg engem is elkapnak, mivel sokszor sötétedés után érek haza az egyetemről, és mivel az előző két gyilkosság a közelünkben történt, féltenek, hogy esetleg rosszkor leszek rossz helyen és engem is megtalálnak. Bár igazán felesleges aggódniuk, nem engem keresnek.

– Szia Anya – lépek mögéjük és a kanapé mögé, hogy gyorsan puszit nyomhassak arcukra. – Szia Apa.

– Szia Kicsim! Készen állsz az első műtétedre? – csillan fel Anyukám szeme, mire csak kuncogok egyet, szememet forgatva.

– Anya, már mondtam, csak asszisztálok a Professzor Úrnak.

– Jó, de hát személyesen kért meg téged több száz hallgató közül! Nem hiába, hiszen te vagy a legjobb tanuló az Állatorvosi Egyetemen – mosolyog büszkén és esküdni mernék, mintha ki is húzta volna magát. – Ez azért nagy szó Kisfiam! Már dicsekedtem is veled a munkahelyemen.

– Anya~ - nyüszítek fel és segítségkérően nézek Apukámra, aki szerencsére fogja a jelet.

– Édesem megbeszéltük, hogy nem idegesíted Jimint ezzel? – karolja át kedvesen Anyukám derekát. – Tudod, hogy nem szereti, ha najzolod – néz hátra rám, mire határozottan bólintok egyet. Hála Istennek, Apa legalább megért engem. – Már mondtam, dicsekedhetsz vele, de úgy, hogy neki ezt nem hangoztatod, pont, mint én – kacsint rám cinkosan.

Oké, kész, feladom! Fejemet hátravetve tudatosul bennem, hogy bizony ezek ketten mit sem törődnek a kérésemmel, s egyetlen szövetségesem is elhagyott! A konyhába baktatok, hogy megigyam reggeli kávémat, amit szüleim már ki is készítettek, így csak bedobom a mikróba, hogy míg az melegszik, megcsináljam a reggelimet. Éppen a kenyeremet kenem, mikor megérkezik Muffin, s hangos nyávogásba kezd, hogy bizony ideje begetetnem.

– Na szép! Te is fiam Brutus? Semmi jó reggelt bújás? Kedveskedés? Hanem „Szolga a kajám" nyávogás? – simizem meg fehér hosszúszőrű macskám buksiját, mire hangos dorombolásba kezdve nekidörgölőzik lábamnak. – A-a, már elkéstél, ezt megjegyeztem, kis köcsög! – morgom, ám mikor rám emeli égkék szemeit és lábamra támaszkodik, hogy vegyem fel, megesik rajta a szívem. – Na jó, nem is vagy köcsög.... annyira – puszilom meg kobakját, mire orrát enyémhez dörgöli. Miután kicsit megdédelgetem reggeli szokásunkhoz híven, már adom is neki a reggeli tasakját és vizét is kicserélem.

Egy gyors kézmosás után befejezem reggelim készítését, majd kávémmal és tányérommal a kezemben megyek be a nappaliba, s ülök le kis üvegasztalunk elé törökülésbe, hogy én is nézhessem a híreket. Pont az egyik bemondónő áll a kamera előtt, a háta mögött a bűnügyi helyszínnel és az ott talált kutyaszőrről beszél... Tehát egy újabb áldozat.

– Mi történt? – harapok bele kenyerembe.

– Ma reggel Gangnamban találtak egy újabb hullát, elvileg valami Drogbáró volt. Kegyetlenül meggyilkolták, konkrétan szét volt vágva az arca, de persze az egyetlen nyom megint a kutyaszőr. Borzalmas... – válaszol Apám, míg megissza utolsó csepp kávéját és órájára néz. – Oh, indulnom kell! – áll fel, s már el is szalad aktatáskájáért.

– Hmm... - sóhajtok fel elgondolkodva, mire Anyukám érdeklődve húzza fel jobb, szépen szedett szemöldökét.

– Na, mi az Kicsim?

– Semmi csak furcsállom, hogy egy Cane Corso kutya szőrét találják meg mindig. Igaz, hogy nagytestű és kissé ijesztő hatást kelt, de az esetek 90%-ban egy nagyon nyugodt kutya... Ráadásul nehéz idomítani őket.

– Biztos akkor ő a maradék 10%-ba tartozik – motyog az orra alatt, majd felém fordul – Jimin ígérd meg, hogy most, ha látsz egy fekete kutyát kóborolni, nem mész utána és nem játszod a hős megmentőt, hanem hagyod és vagy hazafutsz, vagy olyan helyre mész, ahol sok ember van! - emeli fel mutatóujját figyelmeztetően.

- De Anya! Már mondtam, hogy ők jönnek hozzám és múltkor is hazáig követett az a szegény kutya! Na meg nem vetheted az orromra, eddig minden hazahozott állatnak találtam gazdát egy hét alatt! – morgok. Oké, tény, hogy az utóbbi hetekben sok állatot hoztam haza, de basszus, nem bírtam őket otthagyni.

– Jimin – morran rám erélyesen, mire nagyot sóhajtva egyezem bele.

Ezután már ő is készülődni kezd, Apa időközben elköszön tőlünk, s míg én ebédemet pakolom össze. Anyukám is elindul egy „Ügyes légy Kicsim a műtőben" köszönéssel. Elrakom a hátizsákomba ebédemet, vizemet és a töltőmet, majd felkapom fülesemet és telefonomat, így lépek ki a házunkból, aminek ajtaját gyorsan bezárom, majd tárcsázom is barátom számát, aki a második csöngésre fel is veszi.

– Szia Tae – harapok mosolyogva alsó ajkamba.

– Szia Picim, elindultál? – hallom meg mélyen zengő hangját a vonal túlsó végén.

– Igen, megyek Egyetemre aztán a műtőbe, ah Tae úgy izgulok – szívom be mélyen a friss levegőt.

– Ne aggódj Baba, ügyes leszel, te vagy a legjobb hallgató az egész egyetemen és nem a jegyeid miatt mondom. Tudod miért?

– Nem – mosolygok zavartan, míg felszállok a buszra és helyet keresek magamnak.

– Azért, mert nálad jobban senki nem szereti az állatokat és nem csinálja olyan szívvel, mint te! - hallom hangján, hogy mosolyog, s a tudat, illetve szavai kissé meg is nyugtatnak.

– Köszi Tae, nagyon szeretlek.

– Én is Baba!

– Egyébként milyen a munka Mr. Évfolyamelső, kiváló eredménnyel végeztem nyomozó úr? – csesztetem kicsit páromat, aki fél éve van Szöul nyomozói irodában. Halkan felnevet, már megszokott megnevezésemre.

– Nagyon jó! Képzeld, új ügyet kaptunk és engem is beválasztottak a nyomozásba! – szinte lelki szemeim előtt látom, ahogy csillogó szemekkel vigyorog. – Átvettük a „Cane Corso" ügyet a rendőrségtől! – ecseteli, míg az én mosolyom lehervad az arcomról, s szívem is kihagy egy ütemet.

– Tae, ugye nem...

- Kicsim, ne aggódj semmi bajom nem lesz, de tudod jól, hogy a rendőrség semmit nem haladt az ügyben! – vált nyugtatóba a hangja. Igen, eddig nem zavart a dolog, de Tae-ért aggódom, ha valami baja esik én azt nem bírnám ki!

– Tudom és ezért is örültem, hogy náluk van az ügy! Tae, mi lesz, ha megtaláljátok vagy böki a csőrüket, hogy nyomoztok. Mi van, ha egyszer rájönnek a rajtaütésre és megsérülsz és többé nem csak a hülye alvilágiakat kezdik gyilkolni! Mi van, ha....

– Szívem! Megint Hiperventillálsz! Vegyél szépen egy mély levegőt és nyugodj meg, oké? – kéri, mire veszek egy mély levegőt és lassan kifújom azt. – Baba, már többször megbeszéltük! Olyan Pasid van, aki világ életében nyomozó akart lenni, ugyan úgy, ahogy te állatorvos! Ha valaki, te tudhatod a legjobban mennyi időt és energiát fektettem bele a tanulásba, hogy eljussak idáig. Fél éve vagyok itt és az egy nagyon nagy szó, hogy beválogattak egy újoncot egy ilyen ügybe! – mondja nyugodt hangon, míg én csak bólogatok, bár ő ezt nem látja. Tudom, hogy mi mindent tett azért, hogy a legjobb legyen, hisz mellette voltam. Együtt tanultunk éjszakákon át és együtt mentünk futni minden reggel... Bár inkább ő futott, én meg a felénél haldokoltam, de ez most nem számít.

– Tudom. Igazad van, csak aggódom érted! – motyogom, míg megnyomom a leszállás jelző gombot és fel is állok a helyemről, hogy ahogy megáll a busz, már folytathassam is utamat a Kampusz felé.

– Édes tőled és köszönöm, de tudod a te pasid a legjobb – mélyíti el még jobban a hangját, s szinte látom az elégedett vigyort az arcán. – Nem hallom? – hitetlenül rázom meg fejem, míg leszállok a buszról és a park felé veszem az irányt.

– Ah, igen az enyém a legjobb! – mondom ki, mire elégedetten kurjant fel én pedig csak mosolyogva fogom a fejem. - Viszont, ha bármi bajod fog esni, magam foglak megműteni, hogy megmenthesselek, majd kitekerhessem a nyakadat! – fenyegetem meg.

– Igen is Uram! – mondja, ám feltehetőleg szalutál is, mert hallom, hogy a háttérben többen fel is nevetnek bolondos barátomon. – Viszont lassan mennem kell! De ha már így megfenyegettél, így én is mondok valamit – fenyegetőzik, ám aggodalmasan folytatja. – Este, ahogy végeztél, hívj fel! Nem akarom, hogy bármi bajod essen. Sajnos én még dolgozni fogok akkor, így nem mehetek érted!

– Megígérem, hogy felhívlak és nem lesz baj – sétálok egyenesen az egyetem bejárata felé. – Viszont, hagylak dolgozni és én is megérkeztem. Szurkolj délután!

– Szurkolok! Szeretlek, vigyáz magadra!

– Én is, alig várom, hogy holnap találkozzunk – emelem el a telefont fülemtől és mosolyogva nyomom is ki.

Vigyorogva lépek be a hatalmas modern épületbe, hogy utána első előadásom felé vegyem az irányt. Imádom Tae-t, még az egyetem első félévében találkoztam vele. Épp a kutyáját sétáltatta a parkban én pedig egy könyvet olvastam egy fa tövében, mikor elszabadult és valahogy az ölemben kötött ki. Ugyan máig nem tudom, hogy valójában elszabadult-e Yeontan, vagy csak egy megfontolt cserkészés volt ez Tae részéről, de nem igazán bánom.

Beérve a terembe, meglátom nekem integető barátomat, akinek én is visszaintek, majd felé indulok, hogy elfoglalhassam a helyemet mellette és kezdetét vehesse egy újabb hosszú nap.

Órák után egyenesen az egyetem műtő részlege felé veszem az irányt. Végig sétálok a folyosón, minek a végén meg is látom Professzoromat. Oda sétálok hozzá és mélyen meghajolok, mit egy fejbiccentéssel viszonoz is.

– Készen állsz, Jimin? – teszi vállamra kezet bátorítóan.

– Igen Professzor – nézek bátran szemeibe, mire ráncos arcán egy elégedett mosoly jelenik meg.

– Nagyszerű. Gyere, mosakodjunk be, aztán bemutatlak a többieknek – invitál be a műtő előterébe, ahol végig is hajtjuk a kellő procedúrákat, majd belépünk a műtőbe, ahol már ott fekszik a betegünk. Egy gyönyörű Labrador. – Nos Jimin, a jobb első láb tört... - kezd bele oktatásomba a Professzor, s innentől kezdve csak is neki és a betegemnek szenteltem minden figyelmemet.

Végül kissé hosszúra nyúlt a műtét, mivel, mint kiderült, néhol szilánkosra tört szegény kutya lába... Viszont sikerült megoperálni, sőt a zárást magam végezhettem, ami hihetetlen élmény volt! Boldogan pattogok ki az egyetem ajtajából, míg gyorsan írok Anyukámnak, hogy elindultam, ne aggódjon, majd már hívtam is páromat.

– Megvan! – visítok bele a telefonba, ahogy felveszi. Nem tehetek róla, az egész napos stressz most oldódik fel bennem. – Tae, hihetetlen volt! A Professzor nagyon megdicsért, azt mondta simán végezhetnék egyedül műtétet! – pattogok tovább. Lehet, páran hülyének néznének, de este fél tizenegy révén kb. kutya nincs az egyetemnél, így nem zavartatom magamat.

– Gratulálok Baba! Ügyes vagy! Holnap megünnepeljük egy vacsival... na meg nálam is aludhatsz – mélyül el eddig izgatott öröm teli hangja, minek hatására jóleső, vágy ittas borzongás jár át.

– Ah, ugyan tegnap este találkoztunk, de alig várom, hogy megint veled legyek... Bárcsak együtt lakhatnánk már – sóhajtok fel vágyakozva.

– Tudom Kicsim, de bírd ki, már csak fél éved van és addigra kész is lesz a kis lakásunk.

– Igaz – mosolyodom el, hisz megbeszéltük első a tanulás, hogy utána olyan életünk legyen, amilyet szeretnénk. Már meg is vettünk egy lakást Szöul egyik felkapott negyedében, most festik újra szóval haladunk vele. Szerencsére a szüleink támogatnak minket, de persze mi is dolgozunk. Én recepciós vagyok egy eléggé népszerű Állatorvosi rendelőben, ahova már állásajánlatot is kaptam. Tae pedig ugye már dolgozik.

Gondolatomból egy hangos dudaszó és egy hangos nyüszítő hang rángat ki, mire ijedten oda kapom a fejemet. Egy fekete, nagytestű kutyát ütött el egy autó, ami kikerülve a kutyát már hajt is tovább.

– Mi volt ez? – kérdezi Tae hirtelen, míg én egyenesen a kutya felé szaladok.

– Úr isten Tae, elütöttek egy kutyát! – lihegem, ahogy letérdelek a nyüszítő állathoz, s leteszem a földre telefonomat ellenőrizni kezdem testét. Eközben hallom, ahogy megáll a kocsi, ám ezzel már nem foglalkozom.

– Milyen kutyát?

– Egy fekete nagytestű, ahj Tae úgy nyüszít!

– Jimin! Oda ne menj hallod! Jimin! – még így is jól hallom, ahogy Tae hangját megemelve beszél hozzám. Nem foglalkozom vele, s közben megtalálom a kutyán lévő sérülést. Rögtönzés miatt csak ingem alsó részét tudom használni nyomókötés gyanánt, hisz vérzik.

– Baszki, Tae ez nyílt törés – kötözőm a kutya lábát, míg párom ordibál velem, hogy azonnal húzzak el onnan, és hogy úton vannak. Azonban nem figyelek rá, ahogy megkötöm a lábát, valami sín után kutakodom, hogy fixálhassam a lábát, de ekkor meglátok egy sötét alakot, aki a kocsi síró sofőrjét térdelteti a nyitott kocsiajtó előtt és... - Úr Isten! – kiáltok fel, mikor egy fegyvert ránt elő fekete bőrdzsekije belső zsebéből, s fejbe lövi a rimánkodó férfit. A sötét férfi ezután felém néz, majd határozott léptekkel indul felém, mire megfagy bennem a levegő és olyan szinten ledermedek, mint még soha. Hátra esem, s úgy kezdek távolodni a felém haladó hatalmas férfitól! Remegek. – Félek Tae!

– JIMIN!!! – hallom utoljára Tae aggódó kiabálását, majd egy erős fájdalmat érzek meg nyakamnál és el is sötétül a világ.

2020.03.21

Sokat kérsz! - 29. rész

Sziasztok! Meghosztuk az utolsóelőtti részt.Nagyan az én hibám a csúszás mert kb. sose voltam otthon és így 2 napja vagyok elérhető otthoni státuszban gépel. Na, de az utcsó legizgalmasabb résszel igyekszünk, illetve a 2. évadból előremeglesznek írva részek, direkt ezért, hogy ne legyen sok kihagyás :D 

Jó olvasást ~

 Yume Nissy írja Jimint
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot

Jimin
 

A gyönyörű szertartás után természetesen, mindenkihez oda kell menni, megköszönni, hogy eljöttek, elfogadni a pénzüket, stb… Életem legunalmasabb percei, szívesen elcserélném mindet, de van, ami ugye elkerülhetetlen. Az évek alatt már megedződtem, a hamis mosoly és a felszínes, mégis őszintének tűnő kedvesség mintaszobra vagyok, magyarul nem esik nehezemre akár órákig mosolyogni. Egyetlen oka van annak, amiért részben mégis örömömet lelem a ma esti famosolynak; Jeon Jungkook. Ő tényleg örül mindenkinek, aki odajön, aki gratulál, kezet fog… Gyermeki mosollyal és frissességgel beszélget mindenkivel, közben rám is figyelve, amit igénylek is a részéről. Akad pár idősebb házaspár is, akik nem nézik jó szemmel két fiatal meleg fiú házasságát, de pont nem érdekelnek. Nem is értem, minek jönnek el, kevesebb pénzt is adnak, és vagy túl nyálasan puszilnak, vagy egyáltalán nem, nehogy elkapjanak valami buzibacit. 

Pár barátom is eljött Amerikából, hogy gratuláljon. Én vagyok az első a csapatból, aki házasodik, ezen pedig felbuzdulva jó sok házas poént lőnek el, és szóvá is teszik, hogy ők még ide-oda mennek partizni, ezzel meg azzal lefekszenek, csak utána gondolkoznak el egyáltalán a komoly párkeresésen. Kook ezt észrevéve, minden ilyen hozzászólásnál megszorítja a kezem, mintha csak attól félne, hogy meggondolom magam, és elmegyek a fenébe. Egy idő után ezt megelégelve húzom odébb páromat, hogy kilépve az erkélyre kettesben beszélgethessünk. Már szinte mindenkivel beszéltünk, akivel kellett, nincs már okuk zavarni minket. Remélem.

-      Süti, minden rendben? Feszültnek tűnsz – simítom meg hibátlan arcát, mire rám emeli hatalmas, sötét szemeit, melyek most elég szomorúnak tűnnek.

-      Ezt pont én kérdezhetném. Miért mondanak ennyi hülye poént? Én is ott állok melletted. Eleinte vicces, ha-ha, megházasodsz, de mikor már arról viccelődnek, hogy de rossz lesz neked, nem élted ki a fiatalságod, meg ilyenek, az már nagyon zavaró. Nem feltétlen nekem, inkább neked – néz végig a szemeimbe, melyekbe mintha könnyek gyűlnének, de a sötétben nem vagyok benne biztos. – Én csak attól félek, hogy miattuk meggondolod magad, és elhagysz – pillant le kint létünk óta először kezeinkre, melyek egymást szorítják.

-      Kook… - puszilok homlokára, érezve drága samponjának illatát, melyet mélyen beszippantok, keresve benne az ő természetességét. – Hidd el, nincs miért aggódnod. De majd a nászéjszaka után… - vigyorodok el, mire sértetten csap a vállamra. Hátra próbál lépni, de derekára fogva húzom vissza magamhoz, kényszerítve, hogy a szemeimbe nézzen ismét. – Csak vicceltem, édes. Komolyan, nem kell bizonytalannak lenned. Minden, amit mondanak, már olyan idegen a számomra. A bulik, a mindenkivel összefekvés, a határtalan pénzköltés… Jól hangzik, és tudom, milyen, hiszen éveken át éltem abban a világban. De az a boldogság, amit akkor éreztem, nem ér fel azzal, mint amit itt és most érzek, ahogy a karjaimban tartalak – szorítom meg, mire ő is erősebben karol a nyakamba, csillogó szemekkel és édes mosollyal nézve rám. – Már nem tudom úgy elképzelni a jövőmet, ahogy ők mesélik. És nem is akarom. Én csak veled akarok lenni, ez tesz a legboldogabbá. Hidd ezt el, ne aggódj - puszilok arcára, ami neki nem elég. Hevesen ajkaimra kap, beszívva alsó ajkam. Bódultan adom át magam ismét az érzésnek, ahogy olyan közel van hozzám, hogy érzem heves szívdobogását, mézédes ajkait… Érzem lélegzetvételét, bőrünk érintkezését az arcunkon, és tudom, hogy mostantól ezzel az érzéssel fogok kelni és feküdni minden nap. Hirtelen, mintha Kook betöltötte volna az űrt a lelkemben, melynek jelenlétét eddig nem is éreztem. De ha hirtelen elmenne, érezném ezt az űrt, fájdalmasan, elmúlhatatlanul.

Lassan elválunk egymástól, továbbra is szorosan, egymás karjaiban állva, és csak nézünk egymás csillogó szemeibe. Mindent, de mindent, amit életemben kerestem, látom íriszeiben, és azon gondolkodom, vajon ő is ezt látja-e enyéimben. Pár ember, akik tanúi voltak az iménti csókjelenetnek, tapsolni kezdenek körülöttünk, mire mindketten zavarunkban lehajtjuk a fejünket, és inkább bemegyünk felvágni a tortát.

Sosem szerettem a vaníliát, még akkor sem, ha az az esküvői tortám fő íze. Nem, mintha zavarna, van benne csokis rész is, Süti meg kieszi az enyémből a vaníliás részeket, csak akkor is furcsállom. Főként anyukám intézte a tortát, és tessék, a fő íze a világon az egyetlen dolog, amit nem szeretek. Nem tudom, direkt csinálja-e… Sandítva felé nézek, de ő a nagyinkkal beszél, nem is érdekli, ízlik-e. Talán tényleg nem tudta… Elvégre sosem ő főzött rám. Mostantól Kook fog… 

A gondolatra, hogy FÉRJEM fog rám főzni (meg én rá, mivel megígértem, hogy megtanulok), megsimítom a combját. Valami érdekes dolgot érzek meg nadrágja alatt, mire kedvesem befeszül, és halál lassan felém fordítja vaníliakrémes arcát.

-      Süti ez… - fogok rá immár másik kezemmel is combjára, megbizonyosodva az idegen tárgyról. Enyhén megugrik, a villáját is leteszi, de tele szája miatt csak valami fura hangot ad ki. – Ez a combfix? – vigyorodom el szemérmetlenül. Arca paradicsom piros lesz a pillanat törtrésze alatt, és inkább arcát eltakarva néz el egy másik irányba.

Jungkook

Oldalra pillantok ezerrel rágva, míg próbálom minél hamarabb lenyelnia számban lévő hatalmas adagot, de Jimin nemigen segít tettemben, mivel combomon pihenő kezével ismét nadrágom alatt lévő combfixet kezdi birizgálni játékosan kuncogva.

- Nem gondoltam volna Baba, hogy ennyire a kedvemre szeretnél tenni – csúszik feljebb keze egészen közel nemességemig, mire ismételten megugrok és ezúttal kezére is fogok.

– N… nem ez nem… - dadogok, míg lenyelem az utolsó falatot is, ám mélybarna, huncutul csillogó íriszei ismét elérik, hogy felvegyem a már jól ismert vörös színt.

– Ah Süti, hogy bírjam ki ezek után az estét? Már csak a gondolatától is feláll, hogy egy olyan csipkés anyag feszül neki annak a tökéletes, izmos combodnak. – búgja erotikusan fülemhez közel hajolva, míg én egy nagyot nyelek, hisz szinte látom lelki szemeim előtt, amit tesz és sajnos a jó képzelő erőmnek odalent is megvan a hatása.

– Jimin – suttogom rosszallóan, ugyan is még javában tart a lagzi, de drága féjem… Férjem, ah de jó kimondani… nyakamat kezdi csókolgatni, mire szemeimet szinte már automatikusan hunyom le.

– Hm? – morog bele nyakamba, míg kezét feljebb csúsztatja. – Mond meg nekem, milyen színű. – suttogja, míg lassan fülembe harap, mire egész testem megfeszül. Istenem valaki segítsen, lassan az asztalon fog a magáévá tenni és ezt a vendégsereg premierplánba fogja végig nézni.

Mintha csak meghallotta volna Jin segélykérő gondolataimat megjelenik mögöttünk, majd engem a tapizó Jimin kezét elhúzza tőlem, míg mosolyogva suttogja a szavakat.

– Jimin tedd vissza a farkadat a nadrágodba. Nincs szüksége a nászéjszakát a násznép előtt megejteni.

– Ah Jin, olyan ünneprontó vagy! – nyüszít fel férjem, úgy, mint egy kisgyerek, míg én hálásan pillogok Jinre.

– Hm,legyen, most bevállalom – ránt lazán vállat, majd nekem szegezi kérdését. – Beszélhetnénk? – int fejével Namjoon felé, így én mindentudóan bólintok. 

Felállva az asztalunktól elindulunk ki az erkélyre, így elhaladunk a lassúzó tömeg mellett, ahol is megpillantom Minjaet, ahogy Taehyung derekát karolja, míg a barna hajú a vállára döntött fejét, így lassúznak egymással összefonódva. Boldogan mosolygok barátomra ki viszonozta tettemet, de utána újra csak is Taevel foglalkozik. Nagyon örülök neki, hogy ennyire egymásra találtak és remélem ez hosszú távra is hatni fog. Mielőtt kiérnénk a teraszra, lekapok két pezsgős poharat az egyik pincér tálcájáról, hogy azt Jinek nyújtva léphessek ki a friss levegőre, s így meg is csodálhatom a gyönyörű szép csillagos eget. Jin mellém áll, s ő is hasonlóképpen tesz, ám nem sokáig maradunk csendesek. 

– Na mesélj – iszok bele a poharamba, míg szemeimmel ismét felnézek az égre.

– Hát… Hol is kezdjem? – vigyorodik el, s arca is vörös színt vesz fel, amit rögtön észre is veszek, ahogy rá vezetem ismét tekintetem, s nem tehetek róla én is elmosolyodom barátom csillogó szemét nézve.

Jimin

Nagyot kortyolva a pezsgőmből kémlelem a vendégsereget, ahogy kedvesen táncolnak párjaikkal, egymásnak borulva. Ez alapjáraton undort váltana ki belőlem, de nem hagyom, hogy a fintor kiüljön az arcomra. Ha a helyükben lennék, letapiznám a páromat tánc közben, nyalogatnám és szívogatnám az édes és puha bőrét, jól megmarkolnám azt a formás…

-      Jimin –lép mellém Namjoon, odahúzva egy széket a semmiből, merthogy nem ülhet Kook fehérre díszített székébe. – Még egyszer gratulálok, ember. A többiek kicsit elvetették a sulykot a hozzászólásaikkal, de látom rajtad, hogy ez sem vette el a kedved – vereget vállba kicsit sem kímélve, mire csak felröhögve viszonzom a gesztust.

-      Mi szél hozott, ó, másnaposok védőszentje, Kim Namjoon! – intek az egyik pincérnek, hogy hozzon kettőnknek két whisky-t. Egyikünk sem kifejezetten pezsgős, ez sokkal inkább a mi italunk.

-      Csak meg akartam köszönni. Bepróbálkoztam Jinnél, ahogy tanácsoltad, és elég jól alakult… Amint kiderült, sokkal több közös van bennünk, mint hittem, és az eddigiek alapján is elég jól megvagyunk. Azon kívül, hogy én eltörök mindent, ő meg megjavítja, még a szexben is nagyon összepasszolunk, ami külön bónusz a csomagban – nyalja meg ajkait, hozzá emelve megérkezett italát.

-      Hát akkor, koccintsunk a szexre – emelem poharam, várva a nagy koccanást, de egy helyett rögtön két pohár csatlakozik enyémhez.

-      Úgy van, a szexre! – csapódik Süti helyére Taetae, le se bagózva, hogy oda nem ülhet. De inkább nem szólok neki, majd elintézi egyetlen tündérvirágszálam, amint visszaér. Én csak szeretem nézni, ahogy ideges. – Nem mintha jó füleim lennének, de hallottam a beszélgetést. Elég érdekes – pillant pajkosan Namra, aki inkább lehajtja a fejét, majd rám vezeti tekintetét. Állom a pillantását, és még jót vicsorgok is mellé. – Milyen jó kedved van ahhoz képest, hogy mostantól csak egy személlyel feküdhetsz le – kortyol bele italába, ami a színe alapján rozé lehet, vagy egyéb elbaszott női bor.

-      Te meg elég jó kedvűnek tűnsz ahhoz képest, hogy mostantól csak egy személlyel nem feküdhetsz le – vonogatom szemöldököm „viccelődve”, de azért kicsit aggódva is, hátha ez még túl erős poén volt az érzéseinek. Megnyugvásomra csak kacag egy nagyot, egyfolytában a Minjae nevű szőke citrom felé pillantva, aki láthatóan keresi barátom tekintetét.

-      Nagyon humoros, Park. De komolyan, okkal jöttem ide – vezeti végig rajtunk tekintetét, mire Nammal összenézünk. – Minjae remek srác, komolyan… És el is hívott magához, hogy maradjak ott pár napot… Ismerkedni, meg ilyenek. De még csak egy napja ismerem, és amúgy sem tudom, hogy készen állok-e, vagy… - pillant le ölébe, bizonytalanul felsimítva alkarjára szabad kezével. – Szóval, ha tudtok róla valamit, bármit, vagy akár egy első benyomást, hallani akarom! És Jimin, mielőtt felhozod, Kookhoz nem fogok odamenni kérdezősködni. Nem dacból, vagy ilyesmi, de nem érzem, hogy ezt vele kéne megbeszélnem. – Előbb rám pillant, majd Namjoonra, aztán vissza rám, várva valamilyen reakciót.

-      Én is csak olyan régóta ismerem, mint te. De nekem kedvesnek tűnik. Úgy hallottam, tehetős a családja, menő az állása és az eddigi viselkedése alapján teljesen rendben van a gyerek nálam – bólogat magában legjobb barátom, felidézve magában a szőkével kapcsolatos emlékeit.

-      Szerintem illetek egymáshoz. Komolyan. És ha nem gondolnám, hogy okés, nem is hagytam volna a közeledbe férkőzni, hidd el – simítok barna hajkoronájába megnyugtatásképp, mire meghatottan rám pislant, majd a citromkára. Jesszus, számomra mindenki valamilyen étel.

-      Köszönöm, Jimin, Namjoon. Akkor szerintem…

-      Elnézést, mi még nemigen találkoztunk – lép az asztal túloldalára egy mosolygós öreg pár. – Szeretnénk gratulálni az esküvőhöz, önök igazán szép pár együtt! – utal itt rám, és… Taehyungra. Összenézünk, majd telepatikusan lekommunikáljuk, hogy igen, mindketten benne vagyunk a szerepjátékban.

-      Igazán nagyon szépen köszönjük, önök nagyon kedvesek! – áll fel és fog velük kezet Taehyung, míg én csak megdörzsölöm szemeim, mielőtt kifakad belőlük a könny a visszatartott röhögéstől.

          Miután az összes társaság eltávolodik és megint kicsit magamra maradok a poharammal, ismét eluralkodik rajtam a lerészegedés mámorító gondolata, de ma igazán nem kéne jelenetet rendeznem. Nem akarom, hogy Süti szomorú legyen, mert elrontom élete egyik legfontosabb eseményét. Így alkohol helyett VIZET kezdek inni, amitől hamar tele is leszek furcsa módon, az ízetlenségétől el is borzadok, ezért inkább hátra dőlve figyelem tovább a lassúzó párokat és az egymás felé intézett romantikus gesztusokat. Hamar feltűnik Hobi és rohadtretek, ahogy a világot totálisan kizárva, egymáshoz simulva lassúznak, lehunyt pillákkal, átadva magukat egymásnak. Ha belegondolok, hogy régen az én Sütimet tartotta így, mint most az egyik legjobb barátomat… Nem, nem tesz idegessé a gondolat, sőt. Úgy érzem, én győztem, és megnyertem a főnyereményt.

Nekem is nagy kedvem támad Jungkookkal táncolni, és már legalább 10 perce nem láttam, szóval lassan ideje lenne bepótolni az elvesztegetett perceket nélküle. 

         Felkelve útnak is indulok, keresve egyetlen örök szerelmemet, akit ma úgy megdugok, hogy jobb esetben is csak teherbe esik. Úristen, egy kis Kook baba milyen imádnivaló lenne! Jézusom, mikre gondolok, gyerek… Egy gyerek Kookkal. Egy közös gyerek, vele. Úristen, valami nem stimmel az agyammal, ha hirtelen apa akarnék lenni. De nem akarok, ugye? 

         Hamar meg is találom páromat a teraszon trécselve Jinnel, ami aggasztana is, ha nem tudnám, hogy már Nammal van. Elég sok időt töltenek együtt, még az esküvőnkön is, ami szinte már iriggyé tesz. De csak szinte.

-      Elnézést, hogy zavarok, de… - lépek melléjük, megzavarva a trécselést, kedvesem felé fordulva. – Felkérhetném egy táncra?

Jungkook

- Lefeküdtetek? – kiáltok fel döbbenten, ám barátom szinte rögtön letapasztja számat hatalmas tenyerével és úgy kezd csitítgatni.

– Kooki, nem kell világgá kürtölni – néz körbe kissé behúzott nyakkal. Azonban én csak felkuncogok, és nem bírom levakarni a vigyort az arcomról. Csupán néhányan néznek ránk, de ők se sokáig foglalkoznak velünk, így lassan kezéhez nyúlok és elhúzom számtól, míg szemeim huncutul csillognak.

 – Na és milyen az ágyban? – vonogatom szemöldököm, mire az ő arca vörösebb lesz mint a pipacs. Mégis helyeslően kezd bólogatni.

 – Óh, a tudnád milyen csípőmozgása van… - sóhajt fel kéjesen, mire nem tehetek róla, de az én számon is át szökik egy vágy ittas sóhaj, s érzem, ahogy alhasamban megjelenik azaz édes, mámorító feszítő kín, ami jelzi számomra, hogy igen kivagyok éhezve.

– Látom, nagyon várod már a ma estét – kuncog fel,mit én is követek.

– Áh, nem is tudod mennyire! – hunyom le a szemem egy pillanatra, ám mivel vadabbnál vadabb képek villannak fel lelki szemeim előtt, ahogy Jimin éppen engem…. Elkalandoztam. – De most nem én vagyok a fontos, azt majd holnap tárgyaljuk ki! – kuncogok fel. – Mesélj – dőlők neki a terasz kerítésének, majd annak tetejére helyezem könyökeimet és úgy támasztom meg kezeimben államat, s nézek barátomra ábrándozva, ki csak jót derül gyermekiességemen.

– Tudod Kook, hihetetlenül okos és olvasott, és mellette hihetetlenül ügyetlen – szinte csillog a szeme, ahogy beszél, s látszik mennyire beleesett Namjoonba. – Kook én úgy örülök, hogy férjhez mentél… - fordul felém teljesen, őszinte mosollyal. – Mármint tudod jól én azt szerettem volna, hogy boldog vagy, de most végignézve rajtad látom, hogy Jimin mellett a kezdeti nehézségek ellenére az is vagy. És most általatok én is megismerhettem Namot és az igazi szerelmet… - sóhajt fel és ismét a csillagokat nézi szemem helyett. Akár hiszi, akár nem hihetetlenül jólesik amit mond, de nem azért mert nekünk mond köszönetet, hanem azért mert boldog… hihetetlenül boldog. – Ráadásul nem csak nekem, de Minjaenek és Taenek is adtál egy lehetőséget te kis cserfes – nevet fel, mire én is követem. – Nagyon kis ügyesen csináltad. Szinte már most odavannak egymásért - fordul hátra, ahol ismét egymásba karolt két fiú dűlöngél a zene lágy ritmusára. – Tudom nem volt könnyű Taehyung miatt ez az egész, de büszke vagyok rád, hogy sikerült félre tenned a féltékenységet és segítettél rajta – simít buksimra, mint ahogy kiskoromban tette.

– Köszönöm 

Csak mosolyogva élvezem, ahogy megdicsér, holott nem is tettem semmit, csak azt akartam mindenki boldog legyen, és ahogy most körbe nézek ez sikerült is. Boldogan hallgatom még Namjoonal töltött estéjének beszámolóját, míg meg nem hallom párom hangját magam mögött. 

-      Elnézést, hogy zavarok, de… Felkérhetném egy táncra? – nyújtja felém kezét, mit egy hatalmas mosollyal el is fogadok egy bocsánatkérő mosolyt intézve Jin felé, aki csak kedvesen int egyet, majd az épp kilépő Namjoon felé veszi az irányt.

Innentől már nem érdekel semmi csakis Jimin, aki magával von a táncparkettre, s meleg tenyerét derekamra, míg bal kezébe jobbomat fogja, úgy von szorosan magához. Én fejemet nyakhajlatába bújtatom, s beszívom édes illatát, míg ő hajamra nyom egy gyengéd puszit. Mielőtt lehunynám szemem, látom, hogy Jinék is táncolni kezdenek. Megmosolygom tettüket, s azzal le is hunyom szemeimet és élvezem férjem meleg testét és biztonságot nyújtó karjait, mik gyengéden cirógatják derekamat. Hihetetlenül élvezem, hogy ilyen közel van hozzám és nem is tudom menyit táncolunk így, de az igazság az, hogy már régóta várok erre a napra és már nem nagyon bírok a véremmel. Ezek az apró cirógatások, szeretetteljes suttogások és apró csókok túlságosan felszítják bennem a vágy tüzét. 

– Jimin – suttogom nevét két apró csók között.

– Hm… mond Baba – csókol bele nyakamba halkan morogva, minek hatására halkan mégis kéjesen felsóhajtok, hisz a vágy hatalmas lesz bennem és alhasam is összerándul nedves ajkai érintésére… Hát még mély férfias hangjáról nem is beszélek.

– Nem megyünk fel a szobádba? – kérdezem ártatlanul szemeibe nézve.

            Ártatlanságom meghozza a kellő hatást, bár úgy érzem nem is kellettek hozzá. Mosolya kiszélesedik, kezei szorosabban vonnak magukhoz, s olyan hirtelen hajol ajkaimra, hogy egy másodpercre elfelejtem viszonozni valószínű eddigi legszenvedélyesebb csókunkat. Ám, ahogy megnyalja alsó ajkamat szinte esdekelve a bejutásra az én eszem is megjön. Államat leejtve engedek utat síkos nyelvének, mi vad tangóba kezd az én ízlelőszervemmel, mire mindketten a csókba morranunk. Bármily izgató a helyzet nem itt kéne egymásnak esnünk, így nagy nehezen elválok tőle, s izmos mellkasára simítok végig igéző elködösült szemébe nézve, egy incselkedő mosollyal ajkamon, mit viszonoz is. Lesimítok egészen kezéig, amit összekulcsolok enyémmel, s úgy húzom magam után ki a vendégseregből, hogy végre egymáséi legyünk.