Sokat kérsz! - 18.rész

Na, halihó. :) Lassan haladunk, de igyekszünk azért. Reméljük nem baj. Most belátást nyerhettek a szülők szemszögeibe is, hogy ők milyenek. Nem tudom milyen, reméljük tetszeni fog nektek. <3

Viszont, lenne itt egy dolog! 

Elfogadjuk gyerekek a kritikát, mindenkinek megvan hozzá a joga és főleg úgy, hogy igényes és nem az a szándék vezérli, amely arra törekszik, hogy megbántson minket. Mint már a saját blogomon mondtam, ezzel önmagatokat is minősítitek. Nem is arra törekszünk, hogy mindenkinek tetsszen, nem lehet mindenkinek megfelelni és szíve joga mindenkinek elmondani a véleményét. Nos, viszont van egy olyan dolog, amivel nem tudunk mit kezdeni. Ha, random bekapcsolódik valaki a sztori közepébe, úgy hogy az előzményeket nem olvasta és azt a részt is csak a feléig olvassa, nem tudjuk komolyan venni! Ne csodálkozzon, hogy nem érti. Lehet, én írom szarul Kookit, és tényleg lelki depresszáns lett, de úgy gondolom, aki olvassa; az tudja miért ilyen. 

Félre értés ne essen, felőlem, ha az első részt olvassa el a feléig valaki, és úgy mond arról kritikát, azt elfogadjuk, mert az elejéről kezdi. Nem a kritikával van bajunk, főleg mert az illető szépen és igényesen írt, de így nem értettük mi a baj, ha nem is olvasta nem is értheti.

Másik; az előző részhez írta, hogy rossz az igeidő, megnéztük még Ayut is megkérdeztem lát-e ilyen hibát, de egyikünk se találta. Igen, abban a részben ugrálunk a jelen és a múlt között, de ott ahol kell, amúgy figyelünk erre, és ha valaki lát ilyen hibát nyugodtan szóljon, mi is hibázhatunk.

Na és az utolsó. A yaoi akár milyen fura az egy műfaj. Ugyan úgy, mint a fantasy, csak hogy tisztázzuk. 

Mielőtt valaki azt hinné mérges vagyok én nem, Yume kicsit igen és szerintem jogosan, hisz nem érti, hogy így miért mond valaki kritikát. Szó se róla, megteheti bárki, mindezt csak azért írtam, hogy értsétek, ha valaki negatív kritikát ír, azt mi hogyan tudjuk elfogadni. 

Tudjuk, hogy nem vagyunk hatalmas írók, tudjuk, hogy hibázunk, van, hogy rossz, amit írunk, uncsi esetleg, de kérlek titeket; tartsátok tiszteletben, hogy ha már mi is sokat dolgozunk a részeken és szívünk, lelkünk beleadjuk akkor ti is megtiszteltek annyival, hogy nem a közepébe kezdtek bele és fél fejezet után írtok. Mondom első fejezettől szíved joga, de így nem tudtunk mit reagálni.

Most, hogy ezt így leírtam, ne értsetek tényleg félre minket, nem akadunk ki kritikán csak szerintünk annak is van egy fajta protokollja. Mindent szívesen fogadunk, ha az igényes. Még egyszer mondom, ahogy írsz, az minősít is téged!

Amúgy jó olvasást kívánunk nektek, reméljük tetszeni fog. Kommenteknek mindig örülünk.^^

Yume Nissy írja Jimint
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot

Mr. Park

Kissé feszülten ülök a limuzinban, amely Jiminék házához megy. Ismerem jól a fiamat, és pontosan tudom, mennyire imádja a nőket, és azt is, hogy nem fogadta el olyan könnyen ezt az érdekházasságot, mint ahogy azt a másik kölyök szülei előtt mutatta. De azt is pontosan tudom, hogy a fiúkat sem veti meg, ahogy az alkoholt sem, úgyhogy meglehetősen aggódom a Jeon fiú épségéért. Még a végén lefújják az egész esküvőt, mert a fiam megerőszakolta a jövendőbeliét. Az lenne az utolsó csepp a pohárban.

Nem mondom, hogy Jimin ennyire hasztalan lenne. Már rengeteg nagykutya lányát csábította el különböző partikon, szinte mindegyik vállalattal jóban lettünk, mivel a kislányok áradoznak a mi cégünkről. Szerencsére azok a lányok csak a szexet keresték, amit a fiamban meg is találtak. Lehetnék büszke, de én nem erre neveltem.

A mára már teljesen mindennapos, Jeon családdal folytatott bájcsevej közben aggódó pillantásokkal lepem el feleségem, aki kezemet szorítva, szemeivel és elbűvölő mosolyával nyugtatgat. Hát igen, azt a szerelmet szántam én is Jiminnek, mint amit én kapok az anyjától… De a vállalatunk hanyatlóban van, és csak így tudjuk visszahozni az életszínvonalunkat és a dolgozóink fizetését. A Jeon családnak sem rossz ez az üzlet, mert a mi hírnevünk jóval nagyobb, csak a pénzünk a kevesebb. Ha pedig összeolvadunk, mind nevünk, mind pénzünk lesz, talán sokkal több, mint eddig. Csak a feltétel volt elég meglepő: házasság. Több indokot is mondtak, hogy miért így, miért úgy lenne jó ez, de őszintén, engem ez érdekelt a legkevésbé. Annyit csalódtam az egyetlen fiamban, most végre egyenlíthetjük a számlát. Azért is tartunk most mind a négyen gyermekeink otthona felé, hogy megbizonyosodjunk a dolgok jónlétéről.

Amiről a Jeon szülők nem tudtak, az az én fiam természete. Biztosan van, amit én sem tudok Jungkookról, de én elsősorban azért megyek, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a fiam nem lett egy részeges idióta, és, hogy él-e még egyáltalán a Jeon kölyök. Meg persze azért, mennyire tűrik el egymást. De aggódásom csak addig a napig volt kritikus, míg meg nem tudtam, hogy Jimin befizetett egy romantikus utazást a jövendőbelijének. Lehet, hogy tényleg szerelmes lett? Lehetne ekkora szerencsénk?

-      Le vagyok nyűgözve, hogy a fiuk ilyen úriember lett! Látszik, mennyire igyekszik meghódítani a kicsi fiunk szívét. – mosolyog rám kedvesen Mrs. Jeon a szokásos csillogó szemeivel. Hát igen, én is meg vagyok lepve.

-      A maguk fia is minden bizonnyal a mi Jiminünk kedvére tesz. – kuncog fel halkan a feleségem, de én majdnem félrenyelem a boromat ennek hallatán. Most célozgatott?

-      Igen, minden bizonnyal. – nevet fel kedvesen Mrs. Jeon, mintha nem fogná, vagy nem akarná felfogni a feleségem szavait.

-      Mr. Park, minden rendben? – érdeklődik Mr. Jeon, aki látva előbbi reakciómat, enyhe aggódással pillant felém.

-      Természetesen. Hiszen tudja jól, hogy bírom az alkoholt, barátom! – veregetem meg gyengéden vállát, afféle rejtett baráti gesztusként. Egészen megkedveltem az urat, annak ellenére, hogy eleinte mondhatni muszájból kellett velük töltenem az időmet. – Maguk szerint, mi fogad minket a fiainknál?

Mrs. Jeon

Félő pillantást vetek férjemre, a helyzet miatt, hisz azt beszéltük meg, elmondjuk nekik az igazat. Mégis csak joguk van róluk tudni. Kookiban még nem csalódtam. Mindig is rendes, jó gyerek volt, tisztelet- és kötelességtudó. Jó tanuló és mindent megtett, amire mi kértük… Aztán, minden kezdett megváltozni. Megjelent egyik nap ezzel a Yoongi gyerekkel az oldalán. Nem, engem nem a tény zavart, hogy meleg, hanem, hogy egy ilyen mihaszna kinézetű suhanccal jött össze, aki rossz hatással van rá és még a családja pénze is kevesebb, mint nekünk. Ráadásul zeneipar… semmi előnyünk nem származik ebből a kapcsolatból.

Amióta Kook együtt van ezzel a pánkkal, azóta ellenünk szegül, nem tanul úgy, ahogy kellene, így kénytelenek voltunk kompromisszumot kötni. Elfogadtuk, hogy együtt vannak, ám kikötöttük, ha a jegyei romlanak, és nem teszi azt, amire mi kérjük, akkor nem lehet vele, eltiltjuk. Ez meghozta a kellő hatást és mindent megtett azért, hogy együtt maradhasson Yoongival.

Halk sóhajt hallatva mosolyodom el, párom kedves és bíztató ajakgörbületétől.

– Nos, hogy őszinték legyünk, kicsit aggódunk. Kooknak ugyanis van párja, akivel reményünk szerint az esküvőre már szakít is, főleg, hogy Jimin ilyen odaadással udvarol neki. Kook valójában nagyon érzékeny és szereti az effajta törődéseket. – mondom ki végül őszintén a helyzetet. – De, hogy mi fogad minket, azt nemigen tudom elképzelni. Valószínűleg a lehető legtávolabb lesz Jimintől. – gondolkodom el férjemre vezetve tekintetem, aki egyetértően bólint.  

– Nos, kedvesem. – szólal meg Mrs. Park. – Hogy őszinték legyünk, mi kicsit aggódunk. Jimin nem éppen az a jó gyerek, mint akinek mutatja magát. Hogy is fogalmazzak… Nem veti meg a testi örömöket. – sóhajt fel, elnéző szemekkel.

Kissé döbbenten nézünk a Park szülőkre és őszintén kicsit aggódni kezdek gyermekemért is, ám ugyan akkor remélem is, hogy Kook kielégíti Jimin szükségleteit. Ugyanis úgy gondolom, Jimin, csak akkor csalná meg őt, ha Kook nem tenne eleget kötelességeinek. Ezt, hangosan is kimondom.

– Szerintem, nem csalja meg Kookot, ha Kook eleget tesz kötelességének. – sóhajtok fáradtan. Most már tényleg kíváncsi vagyok, mi fog minket fogadni, ha beérünk a házba, ugyanis idő közben megérkezünk a házhoz.

Mind a négyen összenézünk, és határozott bólintással indulunk meg, hogy leellenőrizzük gyermekeink viselkedését.

Jimin

Szinte a lélegzetem is elakad, amikor benyitnak a szüleink. Kook és én is ledermedünk, ahogy a családjaink is, amint meglátják, hogy mit zavartak meg éppen. De mégsem mennek ki, vagy ilyesmi. Látszik rajtuk, hogy kíváncsiak. Van is egy tippem, hogy miért lehetnek itt. A szüleimet ismerve, biztosan le akarják ellenőrizni, engedelmes fiuk vagyok-e, de a sérüléseim valószínűleg nem erre engedik őket következtetni. Ahogy a Jeon szülőket sem. Szinte látom a szemeikben az értetlenséget, amit a helyzetünk vált ki Kookkal. Süti az ölemben ül, a kigombolt ingem alatt a kezei a felsőtestemen pihennek, én pedig enyhén kékes foltokkal és egy nagy karmolással vagyok ellátva. Kicsit sem félreérthető.

-      Mi folyik itt? Megzavartunk valamit? – néz ránk felváltva drága jó anyám, aki mint mindig, értetlen és idegesítő. Félreértés ne essék, imádom az anyámat, de mindig a legrosszabbkor nyit be vagy kopog. Példának okáért a múltkor Taehyunggal… na mindegy.

-      Ugyan már, ilyet nem illik kérdezni, szívem. – pillant zavartan nejére apám, de vissza is vezeti tekintetét rám, konkrétan a szemeimbe, utalva rá, hogy ennek ellenére választ vár. Jellemző.

-      Jaj, dehogy is, kerüljenek beljebb! Foglaljanak helyet, összeszedem magam, és jövök is! Süti, megkínálnád a szüleinket kávéval, amíg vissza nem érek? – puszilok játékosan a lefagyott Kook arcára, aki a pillanat törtrésze alatt pirul el és ugrik ki az ölemből. Egyből a konyha felé veszi az irányt, elmorvolva egy „természetesen”-t, majd el is tűnik a szemink elől. A két család szó nélkül foglal helyet, míg én elnézést kérve szaladok fel az emeletre, hogy felkapjak valami értelmes ruhát.

Habár számítottam rá, hogy előbb utóbb megjelennek, mégis reménykedtem benne, hogy erre nem kerül sor. Ez is csak azt bizonyítja, mennyire nem bíznak bennem a szüleim, de ezek szerint Kookban sem az övéi. Micsoda csodálatos família vagyunk.

A szobába érve felkapok egy fekete, aránylag nem túl gyűrött inget és egy csőfarmert, ami kivételesen nem szaggatott. Nem kéne úgy eléjük mennem, hogy utcagyereknek vagyok öltözve, de egy öltöny vagy ilyesmi már túl sok lenne. Valamint ez az én otthonom, váratlanul állítottak be, szerintem jobbra nem is számítanak. Gyorsan a fürdőszobába veszem az irányt, megmosom az arcom és egy fél perces fogmosás után az alapozójáért nyúlok. Tudom, nem segítene sokat, de a semminél ez is több, hogy némileg elrejtsem a foltokat. Amilyen gyorsan és alaposan csak tudom, bekenem vele az arcom és a nyakam, majd megfésülködöm, és már viharzok is le, hogy rendesen köszönthessem a szülőket.

Amint leérek, már kétszer is megbánom, hogy magára hagytam Sütit ezekkel a szörnyetegekkel. Szinte teljesen körbevették, és kérdésekkel záporozzák szegényt, aki nem, hogy válaszolni, de megnyikkanni sem tud. Mikor végre észrevesznek, szinte mindenki elhallgat, kivéve Jungkookot, aki meg se szólalt eddig, csak segélykérő tekintettel mered rám. Jól tudom, azt várják el, hogy szeressük egymást. Hát jó, megkapják, amit akarnak.

-      Elnézést az előbbi kellemetlenségekért, hadd üdvözöljem önöket rendesen. – indulok meg egy szerény mosollyal, mire mind felállnak, és kezet fognak velem. Undorodom tőlük, de hálás is vagyok, amiért nem valami hülyével adnak össze. Ha ők nincsenek, nem is ismertem volna meg Sütit.

-      Hallom, nyaralni voltatok. – mosolyog rám őszintének tűnő szemekkel Mrs. Jeon, amint helyet foglal. Mielőtt válaszolnék, Kookhoz viharzom, és mellé ülve megsimítom a hátát nyugtatás képp, majd átölelem oldalánál, jobban magamhoz húzva, ezzel őt is és a szülőket is alaposan meglepve. Most mi van, csak megadom nekik, amit annyira akarnak.

-      Igen, a Fülöp-szigeteken. Mesés volt, még delfinekkel is úszhattunk. Maguk voltak már, Mr. és Mrs. Jeon? Kényelmes és nagyszerű szállásunk volt, és megbízható személyzet, valamint a francia ágyunk is kellőképp puha és rugalmas volt. Igaz, Süti? – hajolok egy lágy puszira a ledöbbent Kookhoz, akinek elakad a lélegzete az imént hallottaktól. Én csak perverzen elvigyorodom, mivel láthatóan, mindenkinek leesett a tantusz.

-      Még nem voltunk, de… majd egyszer… - makog zavartam Mrs. Jeon, férjére pillantva zavartan, aki szintén nem tudja hova tenni a dolgot. Apám csak méreget, mintha próbálna rájönni, mit akarok ezzel az egésszel, míg anyám inkább Sütit pásztázza, aki ettől csak még inkább elfehéredik. Szegényem…

-      És ott is sérültél meg? – szólal meg végül apám, mintha csak rajtakapna valamin, mert nem hisz nekem. Látszik rajta.

-      Igen, ami azt illeti. De aggódásra semmi ok, nem maradandóak a sérülések, csak túl hevesek voltunk. De szerintem egyikünk sem bánta meg. – mosolyodom el lágyan, mintha teljesen igaz lenne, amit mondanék. Végül is, csak annyi a hazugság, hogy ott sérültem meg. Ha a többit félreértik, nem az én dolgom. A négy szülő már teljesen összezavarodva néz egymásra, míg Kook megelégelve a dolgot áll fel, majd összeszedve a kiürült kávéspoharakat indul meg a konyha irányába, ezzel is a kezemre játszva tudat alatt. Kellemetlen neki a téma, és emiatt a szüleink csak jobban félreértik. Imádom ezt.

-      Értem. Azt hiszem. Na és… - köszörüli meg torkát anyám. – Megbékéltetek a házasság gondolatával? – érdeklődik őszintén, én meg hezitálás nélkül bólintok. – Tudomásunk szerint Jungkooknak van valakije, rajtad kívül. Vele mi van? – szűkíti össze szemeit, mintha ő is rajta akarna kapni a hazugságon, de nem eszik ilyen forrón a kását.

-      Volt szerencsém elbeszélgetni vele a dologról. A Kook és közte lévő párkapcsolat a mai nap folyamán megszakad. – pillantok a Jeon szülőkre, akik egyszerre néznek össze, zavartan. Még jó, hogy Jungkook kiment, ezt nem lett volna kellemes előtte megmondani.

-      Értem. Ez nagyszerű. – sóhajt egyet apám, mint aki lassan feladja a felesleges faggatást. Mi tagadás, megedzett az évek során a sok kérdezősködése. Bármilyen helyzetben kihúzom magam a szigora alól.

Jungkook

Mély sóhajjal teszem le a tálcát, amelyen az elfogyasztott kávét tartalmazó csészék pihennek. Arcom vörösebb már nem is lehetne. Ah, komolyan ez a srác, direkt játszik rá a helyzetre. Miért adja elő a szüleinknek, hogy lefeküdtünk? Na meg a másik, hogy a lilás foltok miattam vannak! A szüleim azt hihetik, hogy egy kiéhezett kis vadmacska vagyok az ágyban… Miért nem mondta azt, hogy legurult a lépcsőn vagy, hogy ninják támadtak meg minket vagy akármi más… A szülei, uram atyám a szülei mit hihetnek rólam… Biztos azt, hogy egy vadállat vagyok, ah.

Szép kis bemutatkozás mondhatom. Igen, élvezem, hogy velem foglalkozik, de egyben le is döbbent. Nem cicózik és úgy érzem, kicsit túl játssza. Jó, élvezem, hogy így csókolgat és ölelget és hálás is vagyok neki, hogy ő beszél a szüleinkkel; ugyanis mikor magunkra hagyott minket én azt hittem, hogy egy instant szívinfarktus fog a sírba vinni. Csak úgy záporoztak a kérdések… Én meg, mint minden „normális” férfi, nem voltam képes megszólalni.

Mivel itt vannak a szüleink, úgy döntök, amíg Jimin elbeszélget velük addig én is hasznossá teszem magamat és csinálok valami harapnivalót nekik. Előveszem a szeletelt kenyereket, amiket a reggel hozott a bejárónő és a hűtőt kinyitva kezdek kutakodni; vaj, sonka, sajt, saláta és persze paradicsom után, hogy legyárthassak pár szendvicset.

Fáradt sóhajt hallatok, míg elkezdem egyenként megvajazni a kenyereket. Ezután elkezdem szépen felrakni a sonkát, a sajtot és a salátát. Jobb, ha nem hallom, miket mond Jimin a szüleinknek; egyrészt nem hoz zavarba, másrészt nem bassza fel az agyam az esetleges hülyeségeivel. Ezeken gondolkodva vágom vékony karikákra a paradicsomot, míg eddig lábamnak dörgölőző fehér kiscicám, úgy nem dönt; itt az ideje a lábamat mászókának használni. Fájdalmasan kiáltok fel, ahogy a nem várt szituáció elvonja a figyelmemet és az éles kést sikeresen mutató ujjamba vágom bele.

– Ah, a francba. – kiáltok fel fájdalom ittasan, elrántva kezemet, míg rám mászó macskámat gyorsan lekergetem ép kezemmel. – Skay, miért nem tudsz várni a vacsorádra? – sziszegem, hisz ujjam lüktet a fájdalomtól.

-  Süti… - hallom meg mögülem Jimin aggódó hangját és szapora lépteit, amik azt jelzik, hogy a kiáltásom után már rohan is hozzám. Ez őszintén nagyon meg melengeti a szívemet, az, hogy ennyire félt és aggódik értem. Ám, leginkább az hat meg, ahogy beér hozzám, azonnal derekamra vezeti bal kezét, míg jobbjával vérző kezemet fogja meg, a lehető legóvatosabban. Szemei elkerekednek, ahogy meglátja vérző sebemet. – Kicsim, mit csináltál? – szid le dorgálóan, míg eközben konyhába lépő szüleinkre egy pillantást se vet.

– Jimin, nagyon fáj. – sóhajtom. – Kössük be. – ajánlom fel neki eme egyszerű opciót, ám az, amit tesz, nem csak engem, hanem szüleimet is meglepi.  

Nemes egyszerűséggel emeli fel ujjamat ajkához, amit kissé eltát, majd óvatosan ajkai közé veszi sérült testrészemet. Meleg, forró nyelvével, óvatosan tisztítja ujjamat, ami igaz kicsit fáj, de az odafigyelés, azok az aggódó, szeretetteljes szemek, amik minden rezdülésemet figyelik, teljesen elvonják lüktető ujjamról figyelmemet. Arcom fokozatosan veszi fel a már jól ismert vörös árnyalatot, míg szívem szaporán ver mellkasomban.

– Kook, kisfiam, ne az esküvőd előtt tedd tönkre magad. – hallom meg anyám aggódó, döbbent, egyben dorgáló hangját. Tudom jól, hogy ő is megijedt és ezzel inkább azt akarja kifejezni, hogy jobban is vigyázhatnék magamra, így csak zavartan elmosolyodom, kihúzva nyálas ujjamat Jimin szájából.

 – Szerintem Kook szépsége miatt nem kell aggódnia, Mrs. Jeon. Süti mindenhogy gyönyörű. – cseng fel Jimin lágy orgánumú hangja, míg szeretetteljesen puszil homlokomra, szorosabban húzva magához.

Szeretem, annyira szeretem.

Jimin

Épp kezdett valami értelmes témára terelődni a szó – az időjárásra -, amikor meghallottam Jungkook kiáltását a konyhából. Egek, minek ijesztget? Csak a cuki kis ujját vágta meg, hála istennek. Mondjuk, senki nem reagálja túl a dolgot, de nem is vártam mást. A szüleim szinte érdektelenül, a Jeon szülők pedig enyhén aggódva fogadják a dolgot. Bár, itt az aggódás túl nagy szó arra, amit csinálnak. Semmit.

Kézen ragadva Sütit, már megyek is az imént előhalászott elsősegély dobozhoz, és kiveszek egy ragtapaszt, majd könnyelműen Kook vérző ujja köré tekerem. Egy percre hagyom magára a szülőkkel, és sírógörcsbe rándul a lénye. Egy percre hagyom a konyhában, erre megvágja az ujját. Életképtelen nélkülem ez a kis édes.

-      Fiam, mi nem is zavarunk tovább. Eleve nem szerettünk volna sokáig maradni. – igen, hát persze, csak addig, amíg meg nem bizonyosodtok róla, hogy engedünk az akaratotoknak. – Légy jó és udvarias fiú, és kísérj ki minket. – mondja ki könnyelműen és szilárd, száraz hanggal anyám a parancsát, szemeimbe meredve.

-      Kookie, kicsim, viselkedj jól Jiminnel, rendben? – mosolyog fiára Mrs. Jeon, a szülő, az anyuka, aki tényleg kedvesnek tűnik. De lehet, csak tűnik. Nekem valami nem stimmel ezzel a nővel.

-      Persze, anya! – öleli meg Kook széles mosollyal édesanyját, ami nekem annyira idegen dolog, hogy csak egy fura grimasszal tudok reagálni. Hamar visszaállítom persze a rendes arcmimikámat, mert nem akarok bunkó lenni.

-       

Ezt a jelenetet látva, anyám és az én tekintetem szinte egyszerre akad össze, zavartan nézve a másikat, hogy most mi legyen. Ölelkezzünk mi is? Azért az nálunk nem olyan hétköznapi, hogy minden alkalommal, ha elbúcsúzunk, testi kontaktusba lépjünk egymással. Se puszi vagy ölelés, esetleg szülinap vagy karácsony alkalmából. Végül mind a ketten megrántjuk a vállunkat, és leszarva a dolgot, másfelé nézünk, hogy véletlenül se kapjon el minket az érzelmes anya-fia pillanat.

-      Kár, hogy mentek, készítettem nektek szendvicset. – biggyeszti le Süti édes ajkait, amit annyira megbámulok, hogy szegényem zavarában elpirul, és halványan el is fordul.

-      Semmi baj, én megeszem őket. – mosolygok rá, a lehető legédesebb mosolyomat előhalászva, hogy mindenkit lenyűgözzek. Elvégre, ez a dolgom. - Nos akkor, kikísérem a kedves szülőket. Kicsim, te menj csak vissza a szobába. – mosolygok bíztatóan kedvesemre, aki csak eltátog nekem egy köszönömöt, és el is viharzik a kellemetlen szemek elől.

Az ajtóban még jókat vihorászik a két előkelő család, majd beszállnak a kint álló autóba, amit türelmesen várok végig. Miután végre elhúzzák a belüket, nagyot sóhajtva sétálok vissza, bezárva magam mögött az ajtót. Ne érjen még egy ilyen váratlan meglepetés, mint a szüleink. Még csak az kéne, hogy mondjuk Taehyung random benyisson. Sütit a nappali kanapéján lelem, pont ugyan ott, ahol akkor is volt, mielőtt benyitottak volna az ősök, és mielőtt az ölembe ült volna. Ah, ez eszembe juttat pár kellemes emléket a nyaralásról…

-      Nem rossz emberek ők, csak rohadékok. – célzok a szüleimre, amit Kook is megkacag, de mégis olyan komoly arcot vág, ami nem tudja elkerülni a figyelmem. – Baj van?

-      Nem, nincs, csak… - kezdi el bizonytalanul, amitől nekem egyből rossz érzésem támad. – Valamit eldöntöttem, és… szeretném elmondani. – nyel egy nagyot, majd mély levegőt vesz, de nem tudja elkezdeni. Nagyon rossz előérzetem van. Mi van, ha elhagy? Vagy meg akar szökni, hogy Sugával lehessen? Jézusom, mit akarhat? – Én… - pirul el, majd ismét nagy levegőt vesz, és két tenyerével megdörzsöli arcát. Leülök mellé és megfogom a kezét, hogy megnyugtassam, ami láthatóan sikerül is, mert felveszi velem a szemkontaktust. Hát, szakítani akar. Lehet, hogy a házasság neki oké, de tényleg inkább őt választja helyettem? Nagy levegőt vesz, hogy kimondja a szavait, de megállítom, mielőtt ez megtörténne.

-      Várj, én is mondanék valamit. Kezdhetem én? – pillanatok alatt megfagy a levegő, Kook is elfehéredik, de enyhén bólint jelezve, hogy beszélhetek. – Tudod, a szüleimmel sosem volt jó a kapcsolatom. Gyakran nem tettem meg, amit kértek, mert lehetetleneket akartak, én pedig élni akartam az életem. És éltem is, korlátok nélkül, mert nem volt elvárásuk felém. Leszámítva ezt az esküvőt. – Jungkook szeme párásodni kezd, mintha épp most törne össze a szíve, de még nem fejeztem be. – De azt hiszem, ez az első olyan kérésük, amit boldogan teljesítek. Talán most nem hibát követnek el, most nem hoznak rossz döntést. El akarlak venni, mert szeretlek. – mondom ki a nyilvánvalót, aminek hallatán Sütibe mintha visszaszállna a lélek. Könnyei lefolynak arcán, majd mosolyogva bólint egyet, mielőtt a nyakamba ugrana.

-      Én is szeretlek. Annyira nagyon szeretlek, Jimin! – szipogja, szorosan átölelve, amit azonnal viszonzok, és derekánál átkarolva jobban magamhoz húzom, miközben beszippantom édes illatát. – Annyira, hogy… szakítok Sugával. – nyögi ki nehezen, mire nekem elakad a lélegzetem. Szinte megáll a vérkeringésem, a mai nap folyamán sokadára, ami biztosan nem egészséges, de jelen pillanatban csak az imént elhangzott mondat zúg a fülemben.

Elhagyja a szerelmét… értem?

-      Mi? – tolom el magamtól egy pillanatra. Nem, mintha baj lenne, ez életem legszebb napja, csak nem fogom fel, mi történt. Az egyik pillanatban az a két szerelmes megbeszélte, hogy a házasság ellenére együtt marad, most pedig… - Komolyan mondod? – virulok fel egy pillanat alatt, amit Süti is viszonoz, egy puszi kíséretében. Most már tényleg… együtt lehetünk?

Sokat kérsz! - 17.rész

Hali, na mit hoztunk, így hétfőre? Suli után... Csak én nem örülök az iskolának? Áh, Kit áltatok nem hiszem, hogy van olyan aki örülne neki. Nem baj tanulni kell, és itt a vigaszdíj. Reméljük tetszeni fog, mi imádjuk XD. Kommenteknek mindig örülünk ;)
Jó olvasást~

Yume Nissy írja Jimint
Én (Zsuzsi~) írom Jungkookot

Jungkook

A repülőn ülve még mindig forog velem a világ. Egy utolsó rohadéknak érzem magam. Az alkohol miatt képes voltam ezt tenni! Ráadásul rohadtul féltékeny lettem Taehyungra. Ez mind az alkohol hibája és az érzéseimé.

Szeretem Jimint és a tudat, hogy máshoz is úgy ér, ahogy hozzám az egyenesen kikészít. Utálom ezt a fajta érzelmet. Igen, az alkohol is közre játszott az egészhez, különben nem másztam volna rá Jiminre.

Uram isten úgy viselkedtem, mint egy rossz kurva.

Reggel nem az alkoholtól hánytam, hanem attól, amit tettem. Egy utolsó kis ribancként viselkedtem. Megcsalom Sugát folyamatosan. Tudom, tisztában vagyok vele és Jimint szeretem, mégse bírnék szakítani Sugával. Gyáva vagyok? Kár tagadni. Ragaszkodom egy olyan kapcsolathoz, ami már rég halálán van. Suga kezd elhidegülni tőlem. Látom ám, hogyan méreget más srácokat, azt, ahogy utánuk fordul. Rohadtul fáj és szóvá kéne neki tennem, de nem merem. Gyenge vagyok.

Lehet azért imponált ennyire Jimin figyelme? Az, ahogy hozzám ért az elején. Mert tudom Sugának már nem számítok! Csak eddig nem mertem belegondolni, hisz féltem a magánytól. Csak azt nem értem, akkor Suga miért nem dobott mikor megtehette volna, ha már mások után fordul? Velem maradna minden ellenére lehet, javítani akar a kapcsolatunkon, és ez ad egy kis löketet nekem, ami miatt nem bírnám elviselni, ha szakítana velem. Biztos szeret és én is őt. Miért dugom homokba a fejem?

Minden, ami felkavarodott bennem, ahogy rájöttem ezekre, ahogy csalom Sugat pedig meg se érdemelné, kikészít. Játszom vele és Jiminnel. Hisz ő is szeret, ugyan azt érezheti, amit én, ha mással látom, vagy csak arra gondolok, mással van. Már a gondolat is megőrjít.

Ezekkel a gondolatokkal jutottam el odáig, hogy a wc fölött lyukadjak ki. Undorodom saját magamtól. A gyávaságomtól, attól hogy félek még így is, hogy tudom Jimin nem játszana velem, mégis bennem van a félsz, hogy megcsal.

A kínzó gondolatoktól legszívesebben üvöltenék. Rosszul vagyok és belebetegszem ebbe a helyzetben. Sose bírtam a feszültséget.

Fejem folyamatosan zsong, amíg haza felé tartunk, egész nap nem eszek semmit inni is csak azért iszom, mert Jimin belém erőszakolja, de kábé azonnal kijön lelkiismeret furdalásomnak és gyomorgörcsömnek köszönhetően.

Jimin ilyenkor mindig káromkodik egyet és követ, hogy aztán hátamat simogatva nyugtassa remegő testemet. Rohadt dühös, látom, hiába próbálja elrejteni, keze folyamatosan ökölbe van szorítva álkapcsa is feszült egész úton. Aggódik is, de inkább a dühös… Rám. Biztos vagyok benne, hiába mondja, hogy nem rám, de más okot nem tudok elképelni.

Így mikor a házhoz érkezünk én kipattanok a kocsiból és már rohanok is, hogy kiadjam gyomrom „tartalmát”- bár nem igen van mit. Jimin közbe gyorsan behozza a cuccokat és már jön is be hozzám, miután becsukja az ajtót. Eközben lábánál tekergő Skayt felemeli és ölembe fekteti fehér kiscicámat, akiért én úgy kapok, mintha csak ő lenne az éltető levegő. Fehér, selymes bundájába fúrom arcomat, míg ő lágy, nyugtató dorombolásba kezd.

Jimin kezem alá nyúlva emel fel, ölébe kapva fog erősen, míg én cicámat el nem eresztem. Csendesen sétál egészen közös szobánkba, magabiztosan tartva karjaiban. Miután óvatosan le tesz a földre én a fürdőbe veszem az irányt, hogy végre fogat moshassak. Az egyik fiókból előkapok egy fogkefét, majd kezdem is sikálni fogamat, míg Jimin folyamatosan mögöttem áll derekamra fektetet kezekkel, minden rezdülésemet figyelő tekintettel.

Miután végre nem olyan szagú a leheletem, mint egy bűzös szeméttelep, lassan közös ágyunkhoz baktatok és miután egy bokszerig levetkőzök, már bújok is be ágyunkba. A fáradtság szinte kupán vág, így már csak annyira emlékszem, hogy Jimin Skayt felemelve teszi fejemhez, aki dorombolva bújuk hozzám, majd Jimin hajamat kezdi lágyan simogatni, ahogy mellém ül, míg el nem alszom.

Jimin

Le se lehet tagadni, mennyire ki vagyok akadva. Még Jungkook pesztrálja a lelkét, amikor nem is ő tehet a helyzetről. Csak romlik az állapota, amiről én is tehetek, mert nem bírtam visszafogni magam, és hozzáértem. Ezért kerültem a testi kontaktust egy hétig? A semmiért?

Amint egyenletlen szuszogása pillanatok alatt egyenletessé válik, már ugrok is fel mellőle, hogy telefonomat előkapva tárcsázzam Hoseok számát. Nem, nem őt akarom leugatni, de most még nem tudnék üvöltés nélkül beszélni Yoongival.

-      Szia, haver! Ilyen későn…?

-      Hoseok. Beszélnem kell veled és Yoongival. A múltkori bárban fél nyolc körül? – pillantok ma először az órára, hogy kiszámoljam, kb mikor érek oda.

-      Mázlid, hogy most is épp vele vagyok. Ott találkozunk. Remélem, nincs baj, komolynak tű… - kinyomva a telefont szaladok a fürdőbe, hogy kicsit rendbe szedhessem magam. Beszarás, a párja most jött meg egy egyhetes nyaralásról, ahova egy másik pasival ment, és semmi reakció. Sőt, közben meg ő is egy másik sráccal van, amit nem tudok lenyelni. Tényleg ennyire hűtlen? Ennyire?

Míg Jungkook aranyosan szuszogva – egy szál alsóban!!!! – pihen, addig én csendben kiosonok az autómhoz. Még jó, hogy előtte bepakoltam a házba. Már akkor tudtam, hogy mit fogok ma tenni. Beindítva a motort hajtok le az úttestre, majd szélsebesen a bár felé veszem az irányt. Ők valószínűleg korábban megérkeznek, remélem, isznak is egy sort, és kiélvezik a mai utolsó boldog perceiket.

Észre sem veszem, hogy eltelik az idő, de már a bár ajtaján lépek be, megpillantva a zöldes, gusztustalan tincseket, amiket jelen pillanatban kitépnék a fejbőréből és meg is etetném vele, mintha csak salátával tömném a gusztustalan gyomrát. Már épp meg is indulok felé, amikor meglátom, hogy rohadtul nem csak Hoseok van ott vele, hanem Taehyung is. Na jó, őt meg ki a fene hívta? Yoongi beijedt és hívott még cimborákat a rosszabbik esetekre? Bár őszintén, az ő érdekében… jól tette.

Hat fájdalmasan nagy lépés után, miközben végig a hülye fejét pesztrálom hátulról, megállok mögötte. Még épp meghallom Hobi és Tae kedves, köszönő hangját, amikre nemigen tudok most koncentrálni, mert ennek a fazonnak mindenétől a hányinger kerülget. Nem köszönök vissza, csak türelmesen, gyilkos és dühös tekintettel végigvárom, amíg szépen lassan szembe fordul velem. Semmitmondó arccal mered vissza rám, látom rajta, hogy picit részeg, de ez nem tántorít el a célomtól. Lassan nyitná a száját, hogy mondjon valamit, de nem várom meg. Hatalmas lendülettel összeszorított öklömet a képébe vágom, a lehető legtöbb erőmet beleadva az ütésbe, hogy lehetőleg bele is dögöljön, de sajnos nincs akkora szerencsém. Két méterrel hátra esik, nagyot koppan a földön, de egy nyikkanás nélkül és padlót, mintha csak tudná, hogy megérdemli. A két srác megdöbbenve és sokkolva pillant rám, majd Yoongira, akit pillanatnyi habozás után felsegítenek. Alig áll a lábán a szerencsétlen, de nem érdekel.

-      Ez meg mi volt? Jimin! – emeli meg hangját Hoseok, de nem tud meghatni. – A pasid miatt csinálod? Yoonginak ehhez semmi kö-

-      Mi? Milyen pasi, Jimin? – vágja félbe Tae, mire értetlenül ráemelem a tekintetem. Ő mit is keres itt, de tényleg?

Mielőtt bármit is tehetnék, Suga teljes erőből rám veti magát, ami miatt el is terülünk a padlón. Kicsit vérzik a szája, de komolyabb baja nincs, ami még jobban dühít, és csak még több sebet akarok ejteni a csini kis pofiján. Ott ütjük a másikat, ahol csak érjük, míg a két szemtanú – elég üres a kocsma – szét nem szed minket, kiabálva. Engem Hoseok fog le, Tae meg Yoongit, bár ő már alig áll a lábán. Biztos örül, hogy szétválasztottak minket, mert tuti én nyertem volna a bunyónkat.

-      Te meg mi a lószart csinálsz? – üvölt fülembe régi barátom, majd erőszakosan ellök magától, mikor megérzi, hogy nem fogok újra támadni.

-      Csak megadom ennek a szemét állatnak, ami jár neki. Mit hittél, teazsúrozni hívtalak ide titeket? Amúgy, Tae minek van itt egyáltalán? – emelem meg hangom, mindhármójukon végigfuttatva a tekintetem, míg ők engem vizslatnak. Hoseok legszívesebben kinyírna, Tae aggódik, de Yoongi tekintete a legvészjóslóbb. Pedig tudhatná, hogy nekem van igazam.

-      Engem, kössz a kérdést, Hope barátunk hívott, mert mondta, hogy idejössz, idióta! – löki el magától Sugát. Szinte nekiesik Hoseoknak, aki csak aggódva elkapja, majd vizsgálgatni kezdi vérző arcát. – Mi volt ez az egész?

-      Annyi, hogy ez a barom ahelyett, hogy szakítana Jungkookkal, jól meg is dugja! Már rég mindenki boldog lenne, ha Yoongi nem lenne egy ekkora seggfej állat! – üvöltöm az utolsó szavakat az említett arcára, aki pár pillanatra lehunyja a szemét, és mélyen felsóhajt.

-      Mi? Te lefeküdtél vele? De hát… - értetlenkedik Hopi. Ó, basszus, el is felejtettem, hogy ő is áldozata lehet a dolognak. – Te komolyan ezt tetted, annak ellenére, hogy járunk? Lefekszel az exeddel, akivel amúgy még mindig jársz? Minek nézel te engem? – üvölti le Yoongit, és el is ereszti. Könnyes szemekkel a kijárat felé veszi az irányt, én pedig készségesen el is állok az útjából, hogy szipogva robogjon ki az ajtón, amin pár perce beléptem. Basszus, ezt elcsesztem. Őt nem kellett volna hívni. Bár jobb is, hogy tudja, miféle emberbe szeretett bele.

-      Hope, várj már! – indul utána a zöld manó, de még elkapom a mellkasánál, és megállítom menet közben.

-      Jungkook egész nap hányt a gyomorgörcs miatt, amit okozol neki a tetteiddel. Egy idegroncs miattad. Ha holnap nem kérsz tőle bocsánatot, kurvára nem lehet majd visszacsinálni az arcocskádat. – sziszegem fogaim között, majd elengedem, hogy síri csöndben elslisszoljon mellettem, mielőtt meggondolom magam, és letépem a farkát.

-      Ki az a Jungkook? – juttatja eszembe Tae saját jelenlétét. Róla szinte meg is feledkeztem. Mit mondhatnék neki?

-      Vele lakom most. A szüleink érdekházasságot rendeznek kettőnk között. – bár tudom, ez nem elég magyarázat, de csak így nem tálalhatom egy ilyen eset után a volt legjobb szeretőmmel, hogy mi a helyzet. És amúgy is megígértem neki, hogy elmondom. – Ezért kellett visszajönnöm Amerikából.

Tae ledöbbenten néz rám, és hiába tátog, egy szó sem jön ki a torkán. Kicsit meglep a reakciója, de végül is, szeretők voltunk. Azaz, még vagyunk. De azt hiszem, még én sem állok készen, hogy végleg elváljak Taetól. Szerető, de a legjobb barátom is.

Végül sarkon fordulva hagyok ott mindent és mindenkit, majd visszaszállva az autómba, hazamegyek. Ennyi bőven elég volt mára. Már csak azt kéne kitalálni, mit mondjak Sütinek, miért ilyen sebes az arcom? Így is teljesen kivan, én meg csak rontok az állapotán azzal, hogy szétverem a „párját”. Nálam jobb nincs is, szép volt, Jimin. Ezt nem gondoltam át.

Jungkook

Halk léptek neszére nyitom ki fáradt pilláimat. Mélyet szusszantva fordulok meg és még a sötétben is jól kitudom venni Jimin alakját, aki az ágyra ülve simít kócos hajamba.

– Hol voltál? – hangom a fáradtságtól rekedt és halk, mégis minden egyes szavamat megérti. Simogató keze arcomra tér át, hüvelykujjával folytatva tevékenységét.

– Volt egy kis dolgom az egyik barátommal. – suttogja, míg felállva mellőlem levetkőzik és be is mászik mellém, hogy utána derekamat átkarolva húzzon magához és homlokomra hintsen egy lágy, szeretetteljes csókot.

Szemeimet automatikusan hunyom le és szívom be édes illatát. Igazság az, hogy már el is felejtettem, amit mondott, hisz a szemeimet is alig bírom nyitva tartani. Azt viszont tudom, hogy nagyon nagy szükségem van rá, hiába nem érdemlem meg. Mellette megnyugszom… a karjaiban biztonságban érzem magam. Olyan, mintha minden gond eltűnne, mindentől megóvna.

Reggel fáradtan kelek ki az ágyból óvatosan, nehogy felébresszem Jimint, aki idő közben hasra feküdve alussza az igazak álmát. Halk szuszogása mosolygásra késztet, mindazok ellenére, milyen szemétnek érzem magam. Tudom, hogy szakítanom kéne Sugával, de nem vinne rá a lélek. Túlságosan is szeretem. Pedig mindannyiunknak könnyebb lenne –főleg az én lelkiismeretemnek

Magatehetetlenül túrok kissé zsíros hajamba, kieresztve megfáradt levegőmet.

Ah, hogy nézhetek ki? A tegnapi napnak köszönhetően biztos úgy, mintha mosómedvék fészkelnének a hajamban, és egy ló jól pofán rúgott volna.

Nyöszörögve vánszorgok ki fürdőnkbe, hogy megszabadulva koszos alsómtól, megengedjem a vizet a kádba. Miután beállítom a kellő hőmérsékletet és a dugóval el is zárom a víz útját, megfordulva tengelyem körül, indulok meg a kagyló felé, hogy fogat mossak, majd elintézzem folyóügyeimet. Bele mászva a jó meleg vízbe rögtön az az este jut eszembe. Jimin, ahogy hátulról ölelt, ahogy a hátamat mosta és én, ahogy… a kezeit irányítottam.

Fejemet rázva pirulok el azonnal. Ah, istenem mit tettem! Olyan kis ribanc voltam, ahj… pedig én nem vagyok ilyen, ha józan vagyok, akkor csak egy cuki kis uke, akit imádnak dugni, mert olyan, mint egy kiscica, de ha alkoholt iszom, átváltozom egy kiéhezet hímringyóvá, ez szégyen.

Hogy elkergessem eme rossz gondolataimat, elfekszem a kádban, majd a víz alá merülök, hogy végre rendesen megmosakodhassak.

Hajamat törölgetve, egy szál törölközővel a derekamon slattyogok ki a fürdőből, lehetőleg minél halkabban, hogy Jimint ne ébresszem fel. Átmegyek a gardróbba, és magamra kapom bokszerem, egy fehér laza pólóval és szaggatott farmerrel. Zoknimat is magamra erőszakolom, majd amilyen gyorsan és halkan csak tudok, kimegyek szobánkból, nyomomban Skayal, aki gondol egyet és megfordulva indul Jimin felé. A vér is meghűl ereimben, ahogy látom, macskám dorombolva ugrik fel az ágyra és Jimin hátára mászik, így kezdve eget rengető nyávogásba. Ledermedek.

Úr isten, Jimin élve megnyúzza ezt a macskát, ha felkel rá! Nem is gondolkodva rohanok oda, majd kapom fel a macskát, lehetőleg úgy, hogy Jimint ne keltse fel. Ezzel a lendülettel indulok is meg az ajtóhoz, amit miután sikeresen be is csukok, még mindig nyávogó macskámat magam felé fordítva emelem fejemmel egy magságba, hogy így intézzem hozzá szavaimat, míg ő persze boldogan dorombol.

– Mi ütött beléd Skay? Elment az eszed? Klimaxolsz, vagy mi? – suttogom megrovóan, míg ő jobb mancsát orromra helyezve figyeli szemeimet. – Örülj, hogy Jimin nem ébredt fel, különben már párnahuzat lennél. – motyogom, mire ő csak boldogan nyávog egyet. Ez a macska nem érzi a halálfélelmet… Aggódnom kéne?

Lemondó sóhajjal puszilom meg kobakját, elindulva lefelé, hogy megetettessem és friss vizet is adjak neki. Lee komornyik kitűnő munkát végzett vele, ráadásul be is vásároltatott nekünk, ahogy látom, mivel csak holnap jönne friss étel. Hiszen kétnaponta kapjuk, de pont páratlan napra értünk haza.

Skay elégedett nyammogását hallgatva kezdek valami reggelit összedobni nekem és Jiminnek is. Hiába nem kívánom, tudom, muszáj ennem, hisz tegnap túl sokat hánytam. Muszáj pótolnom az energiát. Éppen a kenyeret vajazom, mikor meghallom Jimin fáradt, monoton lépéseit. Nem tudom, miért, de akaratlanul is elmosolyodom. Olyanok vagyunk, mint két házas, és ez megmelengeti a szívemet.

Felé is fordulok, mikor a konyhához ér, ám a látvány, ami fogad, ledöbbent. Tele van zöldeskékes, lila foltokkal. Szeme alatt hatalmas monokli, ami arra enged következtetni, hogy nem az egyik haverjával „beszélgetett”.

Értetlenül húzza fel fél szemöldökét, tekintettem látva, ám hamar leesik neki, miért is nézek rá úgy, ahogy. Fájdalmasan szisszent fel cselekedetétől, míg én a pultra helyezem a kést és a félig megkent kenyeret. Azonnal hozzá lépek, tenyereim közé fogva arcát, aggódó szemekkel nézve övéibe.

 – Mi történt? – kérdem halkan, félre fordítva fejét, mire fájdalmas fintorra húzza ajkait. – Bocsánat. – simítom meg lágyan a szeme alatti foltot. – Ki tette ezt veled?– dühödök be egy pillanat alatt.

Jimin kezeimre vezeti sajátját, majd ujjaival enyémet kezdi simogatni.

 – Ne aggódj Süti, neki most jobban fáj, mint nekem. – emeli ajka elé jobb kézfejemet, egy lágy csókot hintve rá.

– Szerinted, ez megnyugtat? – aggodalmaskodok tovább, mire ő csak halkan felkuncog. – Ah, lehetetlen vagy. – pampogok. – Ülj le a kanapéra, lekezelem. – utasítom, azzal már megyek is, hogy előhalásszam az elsősegély dobozt.

Jimin

Akkora egy idióta vagyok. Még este le kellett volna jegelnem, vagy legalább hideg vízzel borogatnom, hogy ne nézzek ki ilyen szörnyen. De legalább a tükörben megnézhettem volna reggel. Most Kook biztos valami szörnyű embernek gondol megint, mert csak úgy elmegyek verekedni az éjszaka közepén. Nagyszerű. De mégis, megdobogtatja a szívem, hogy ennyire aggódik értem. Hát persze, fog is, amíg meg nem tudja, hogy konkrétan Yoongit vertem laposra.

Szófogadóan foglalok helyet a kanapén, várva, hogy előkotorja a dobozt. Szerintem ő sem nagyon tudja, hol van, elvégre nem mi rendezkedtünk be. Nem baj az, örülök, hogy megkíméltek a hercehurcától, de azért mégis, otthonosabbnak érezném, ha részt vehettem volna a berendezésében.

Mélázásomból egy idegesítően nyávogó macska zökkent ki, aki lábaimnál tekeregve, meglehetősen hamisan próbál nekem hízelegni, ami alapvetően is furcsa számomra, így legszívesebben kicsuknám a házból. Csak azért van itt ez a mindent összeszőröző, bolhaszedő dög, mert Jungkook él-hal érte. Szerintem Kook örülhet annak, hogy még él ez a szőrtermő.

Miután lábbal picit arrébb lököm, reménykedek abban, hogy érti a célzást és elhúz a fenébe, de le se szarva a gesztusomat dörgöli továbbra is bokámnak a tetveit. Örülök, hogy hosszú gatyát kaptam magamra felkelés után, mert idegileg kicsinál így is a viselkedése. Ismét megkísérlem elüldözését valamivel nagyobb lendítéssel, de természetesen nem akarom bántani, csak a tudtára adni, hogy hozzám nem érhet, nem vagyok a kis gazdija. Sajnos, ez a próbálkozás jobban kudarcba fulladt, mint az előző, mert fogja magát és felugrik mellém az ülőalkalmatosságra. Már odáig vetemednék, hogy kézzel lelököm, és már emelem is az említett testrészt, de a dög ezt jól kihasználva bújik nekem szinte azonnal, elkerülve a fenyegető veszélyt. Mintha nem fogná fel, hogy el akarom küldeni. Kook eleve hülyének nevelte vagy magától ilyen agyrogyott?

Idegességemben már majdnem elhajítom a szoba másik végébe, de mikor megragadom a tarkójánál, Süti boldogan sétál be, és ránk mosolyog.

-      Látom, megkedveltétek egymást! Ő biztosan kedvel, ma reggel ott nyávogott neked, mintha vágyna a törődésedre! – vigyorog eszelősen, míg én az ijedtségtől gyorsan verő szívvel, az utolsó pillanatban a macska ellen irányuló ellenséges mozdulatomat gyengéd simogatássá próbálom varázsolni. Hátha elhitetem itt bárkivel is, hogy nem utálom ezt az állatot. Szerencsére, Kook nem úgy néz ki, hogy ezt észrevette volna, de a dög hülye pofával mered rám. Na jó, lebuktam. A macska előtt legalábbis.

-      Persze, aranyos… állat, vagy mi. – a szőrcsomó pillanatok alatt átvándorolna Süti ölébe, aki időközben helyet foglalt mellettem, de egy határozott mozdulattal ellöki a dög arcát magától, aki sértődötten leugrik a kanapéról és eltűnik a lépcső tetején.

-      Na, gombold ki az inged, addig bekenem az arcod ezzel, jó? – simít végig gyengéden arcomon, amit nagyon is élveznék, ha nem fájna az egész képem. Képzelem, hogy nézhetek ki.

Letekeri a hengeres kenőcs tetejét, majd gyengéden kezdi masszírozni a bőrömbe, közben próbálva irányítani, merre forduljak. Néha ciccent, hogy nem tudja rendesen bekenni, mert nem jól fordulok, de csak szemöldök ráncolva tűröm, hogy rángasson. Egy idő után megunom, majd határozottan megragadva karját rántom ölembe, de nem mintha ellenkezne. Meglepődött tekintettel mered rám, de másodpercekkel később túltesz a dolgon, és vörös arccal keni tovább az arcom. Lefogadom, azon rágódik, mit reagáljon. El akar-e lökni magától, vagy hagyja magát?

Úgy érzem, nem igazságos, hogy így törődik velem, miközben ezeket a sérüléseket az állítólagos pasija okozta, és ha ezt Süti megtudja, biztosan kicsinál ő is. Bár nála azért vagyok annyival erősebb, hogy leállítsam, de nem akarom bántani.

Hosszas mérlegelés, és egy újabb gyógyszernek álcázott spré után úgy döntök, elmondom neki, honnan vannak a foltok, valamint a nyakamon ez a nevetséges karmolás. Yoongi egyáltalán nem vág körmöt? Ah, nem ez a lényeg. Mégis, hogy tálaljam neki?

Jungkook végül, nagy sóhaj után fogná megint a kenőcsöt, hogy lekezelje a mellkasomat is, de ahogy széjjelebb húzza rajtam az anyagot, megáll a mozdulatban és csak bámulja a felsőtestem. Perverzen elvigyorodok, míg ő elmosolyodva simít végig a karmolás mellett, nehogy fájdalmat okozzon nekem, miközben letaperol. Eközben én derekára simítom kezeimet ezzel ösztönözve őt, de szinte észre sem veszi. Végül találkozik a tekintetünk. A szemei ragyognak, egyszerre csillognak aggódástól, törődéstől és szeretettől. Nem ismer olyan régóta, én sem őt, de olyan meghitt ez a pillanat, mint minden perc, amit vele töltök, hogy legszívesebben átölelném és csókolnám az örökkévalóságig. Csak nézünk egymás szemébe, szótlanul, de nekem ennyitől is bűntudatom lesz. Nincs jogom így érni hozzá, amikor azt tettem a barátjával.

-      Jungkook, én… - nem tudom befejezni a mondatot, ugyanis apukám ezt a pillanatot választja arra, hogy kopogás vagy bármiféle jelzés nélkül nyissa ránk az ajtót anyámmal, és Kook szüleivel nyomában.

-      Sziasztok, gyerekek!